A rendőrökkel a leggyakrabban úgy vagyunk, hogy sehogy. Jó, hogy vannak, de inkább ne foglalkozzanak velünk, ha beszélünk is róluk, leginkább pejoratív jelzőket használunk, vagy vicceket gyártunk róluk. Kerüljük őket, mint ama nevezetes a szenteltvizet, és a médiába is leggyakrabban akkor kerülnek be, ha valami förtelmeshez köthetőek, korrupcióval, bűnnel vádolhatóak. Pedig ennek az éremnek is van másik oldala, vagyis léteznek lelkiismeretes, tisztességes, sőt hősies rendőrök.
Személyes tapasztalatot nemigen tudok mesélni, hiszen az a kevés igazoltatás, rutinellenőrzés nem hagyott kívánnivalót maga után, de nem is tartozik az égbekiáltó események közé. Azonban a bulvárírásokkal szennyezett közéletünkben alkalomadtán felbukkan egy-egy hír, amely átgondolásra készteti pejoratív, már-már a titkosszolgálatok paranoiáját is túlszárnyaló gondolatvilágunkat.
A legutóbbi eset Belgrádban történt. Néhány nappal ezelőtt engedély nélküli fegyvertartás gyanújával a rendőrség letartóztatta a harminckét éves Zorant, aki a fegyintézetben arra kérte az ügyeletes rendőröket, hogy engedjék ki az illemhelyre. Az őrök eleget tettek a kérésének, és annak rendje módja szerint hárman elkísérték a vizesblokkig, ahol egy óvatlan pillanatban kiszabadult fogva tartóitól, és felrúgta a mosdót, amely szó szerint ripityára tört a padlón. A következő pillanatban megmarkolta a borotvaéles porcelántörmelékeket, s miközben megkísérelte alkarján és nyakán felvágni az ereit, hisztérikusan dobálni kezdte kísérőit. Eddig a történet semmivel sem érdekfeszítőbb, mint egy szokványos délutáni krimisorozat, de itt jön a képbe a fordulat.
Aleksandar fiatal, első osztályú rendőr puszta kézzel próbálta leállítani az őrizetbe vett férfi öngyilkossági kísérletét, aki amellett hogy HIV pozitív, még hepatitis C-vel is fertőzött. Aleksandarnak tudomása volt a fogvatartott betegségeiről, kockázatot vállalt, kiütötte kezéből a késként tartott kerámiadarabot, valamint levette a nyakán maradt éles darabkát is, miközben ömlött Zoran sebeiből a vér. A letartóztatott eközben azt ordibálta, hogy beteg, és hagyják meghalni, de a rendőr mégis leteperte, megbilincselte, majd megkötözte az önkívületben rángatózó személyt. A rendőrök először a pszichiátriai kórházban akarták ellátni, ott azonban nem fogadták el az öngyilkosjelöltet, így a sürgősségi központba vitték. A letartóztatott itt sem bírt magával, a folyosón vizelés szándékából egy kismama és gyermeke előtt letolta a nadrágját, majd később újból öngyilkosságot kísérelt meg. Ki akart ugrani az ablakból. A rendőrök megint megakadályozták az öngyilkosjelöltet, aki úgy próbálta távol tartani magától őket, hogy mindenáron beléjük akart harapni. Az orvosok ekkor látták el Aleksandart kisebb sebeit és zúzódásait, és meghagyták neki, hogy 22 nap múlva jöjjön vissza vérvételre, ugyanis ekkor már megállapítható, hogy HIV fertőzött-e. Az öngyilkosjelölt, miután visszavitték a rendőrőrsre, még egyszer, vagyis 24 óra leforgása alatt harmadszor is megpróbált véget vetni életének, fogaival próbálta meg kihúzni sebeiből a cérnákat. A rendőrök mást nem tehetvén, ágyhoz kötözték.
A spanyol sorozatok és a Dallas mintájára, az élet is bőven tartogat markában meglepetést, így a három rendőr, aki sorozatban háromszor akadályozta meg az öngyilkosságot, kénytelen szembenézni egy fegyelmi eljárással is. Kivizsgálják ugyanis, hogy a rendőrök mindet megtettek-e, hogy az őrizetbe vett személyt megakadályozzák saját maga megsebesítésében, a helyzetnek megfelelően és lehető legkevesebb erőszakkal jártak-e el, valamint, miért kötözték le, ugyanis az szabályellenes.
Az ilyen esetek szépen felvázolják, hogy a rendőrségi viselkedésről szóló jogszabályok mennyire kiforratlanok és milyen gondokat okozhatnak. Ugyanis nem létezik olyan szabályzat, amely világosan lefektetné, hogy mit tehet meg, és meddig mehet el a rendőr, ha valakit meg akar akadályozni öngyilkosságában, de abban az esetben sem világos a szabályzat, hogy mit tehet, amikor egy rab (fertőzött vagy nem) provokálja, leköpi és vérrel önti le. Ez utóbbi történetben a lelkiismerete szerint eljáró fiatal rendőrre megalázó fegyelmi eljárás vár, miközben otthon azon rágódhat, hogy megfertőződött-e korunk egyik legalattomosabb és gyógyíthatatlan betegségével.
A legveszélyesebb folyománya az ügynek viszont az, hogy a szóban forgó személy, vagy más fiatal rendőrök társuk meghurcolásán okulva, talán egy olyan esetben, amelyben mi vagyunk a bajban, nem a lelkiismeretükre hallgatnak, hanem a tökéletlen és elavult szabályzatra, és inkább elfordulnak, vagy esetleg meghúzzák a ravaszt.
