Szinte már a közép-kelet-európai politikai folklór részének számít az, hogy a választási kampányok idején az éppen ellenzékben lévő pártok a hatalmat rablónak, csalónak, banditának minősítik, és kezüket a szívükre – vagy legalábbis annak tájékára – helyezve esküdöznek, hogy no majd most, ha ők kerülnek hatalomra, akkor jól leszámolnak a korrupcióval meg a szervezett bűnözéssel meg minden hasonló káros jelenséggel. Aztán az esetek bizonyos részében valóban hatalomra kerülnek, egy ideig vérmesen szórják a közvéleménybe az általuk felfedett korrupciós ügyeket, törvénysértéseket, a „névtelen, de jól értesült kormányforrások” jóvoltából a médiában megjelenik azoknak a neve, akik hamarosan rács mögé kerülhetnek – ezek leggyakrabban azok a volt miniszterek és más tisztségviselők, akik a leginkább irritálták a közvéleményt – aztán bizonyos idő elteltével elül az ügy, minden megy tovább a régiben.
Nemcsak Szerbiában van ez így, hasonló recept szerint zajlik a politizálás a környező országokban is, így például emlékezhetünk, hogy Horvátországban és Magyarországon is a volt kormányfő az, aki ellen vizsgálódás folyt/folyik. Gyurcsány Ferenc ellen az úgynevezett Sukoró-ügyben folyt eljárás, amelyet a nyár folyamán „bizonyítottság hiányában” megszüntettek. Ivo Sanader esetében, aki a Tuđman-féle HDZ színeiben volt az ország kormányfője odáig mentek, hogy le is tartóztatták, őt állami pénzek elsikkasztásával vádolták. Hivatalosan még folyik ellene az eljárás.
Szerbiában a hatalomról évek óta néha már szinte komikus módon lecsúszó Nikolić–Vučić tandem természetesen azonnal fejest ugrott az egykori hatalom „mocskos ügyeinek” felgöngyölítésébe. Megragadták az Agrobank-ügyet, amely mögött titokzatos módon az állam legmélyebb szintjéig hatoló bűnbandát és korrupciót sejtetnek, a médiában megjelent, hogy hamarosan akár Mirko Cvetković egykori (báb)kormányfőt is bekísérhetik egy meghallgatásra. Sőt, a Metals Bankból Vajdasági Fejlesztési Bankká avanzsált pénzintézetben is vizsgálódni kezdtek, ahol szintén mértéktelen szélhámosságra gyanakszanak, amely reményeik szerint jól bebizonyítja az egykori demokrata hatalom bűnös mivoltát. Oliver Dulić exminisztert ki is hallgatták eurómilliók nem rendeltetésszerű felhasználása okán. Az utóbbi személy és az általa irányított tárca gyanús ügyleteiről mi is nagyon sokat írtunk, nincs is ezzel semmi gond. Amivel van, az a vélt bűnösök köre.
Merthogy miközben az új kormány fő bűnüldözője, mindannyiunk régi jó ismerőse Aleksandar Vučić folyamatosan az előző kormányt emlegeti, és annak bűnös üzelmeit, addig valahogy elsiklik azon egyáltalán nem mellékes tény mellett, hogy az új kormány nem kis arányban azonos a régi kormánnyal. Érdekesmód a régi kabinet demokrata párti tagjai azok bizony loptak, sikkasztottak, kamionszámra szállították a pénzt az államkincstárból, viszont ugyanannak a kormánynak a szocialista vagy G17-es – jelenleg Szerbiai Egyesült Régiók néven futnak – tagjai pedig ártatlanok, mint a ma született bárány, ha láttak is piszkos pénzt, azt is csak bottal érintették meg. Senki sem teszi fel a kérdést, hogy mondjuk a félkész autópályák királya, Milutin Mrkonjić esetében minden kivitelező szabályos módon jutott-e a munkához, milyen árakon, és hogy mennyibe kerül a költségvetésnek ezen keresztül pedig nekünk mindannyiunknak az a sok késés a munkálatok során. Vagy mondjuk az Ivica Dačić által vezetett belügyi tárcánál is meg lehetne vizsgálódni, hogy a jelenlegi kormányfőnél évekkel ezelőtt talált pénzzel teli piros bőröndről ne is beszéljünk. Vagy itt van a minden lében kanál, de örökké mindenért ártatlan Mlađan Dinkić, aki úgy vádolja egykori koalíciós partnereit pénzügyi és gazdasági jellegű visszaélésekkel, hogy elfelejti közölni, hogy annak a kormánynak is évekig ő volt a gazdasági minisztere. De az ő esetében beszélhetnénk a külföldi beruházóknak kifizetett többmilliós szubvenciókról is.
De csak mi beszélünk róla, a kormány ezt nem teszi. Ez pedig miniszter hölgyek és urak nem más mint szelektív igazságszolgáltatás. Egyrészt csak azok a volt kormánytagok ellen folyik a hajsza, akik mostanra kiestek a kosárból, másrészt ő ellenük is csak addig a szintig, ahol már nem kerül be az ügybe érintettként valaki az aktuális hatalomból. Mivel a haladók, a korábbi radikális márkanév alatt és most is évekig ellenzékben voltak, ha Vučićon múlna, akkor mindenkit elítélne, bezárna, guillotine alá helyezne, de hát nem teheti meg, hiszen az általa hajszolt szabálytalanságok csápjai aktuális koalíciós partnereinek a bokáját is markolják, és tudjuk, házinyúlra nem lövünk…
Természetesen, az igazságszolgáltatás megkövetelné, hogy azok, akik megszegték a törvényt feleljenek érte, na de nálunk ez nem így működik. Vannak bizonyos érdekek, amelyek az igazságszolgáltatástól előbbre valók. Azok ellen lehet látványos eljárásokat folytatni, akiket éppen nem véd senki az aktuális hatalomból, ráadásul olyan ügyekben, amelyekben senki sem érintett az aktuálisak közül, ami jelentősen csökkenti a mozgásteret, hisz ilyen ügyek nem nagyon vannak. Aztán eltelik egy-két év, és a jelenleg még – önhibájukon kívül – patyolattiszta haladók is beleugranak egy-két jól fizető melóba, és onnantól kezdve nekik sem áll majd érdekükben a jelenlegi rendszer megváltoztatása.
Jelenlegi hatalmi partnereik évek óta részei a balkáni politikai kólónak nevezett körtáncnak, és rajtuk keresztül rövidesen ők is beszállnak ebbe a táncba. És miközben mindannyian, egymást átkarolva pörögnek, Dačić a menet élén vörös zsebkendőjét rázza, tudomást sem vesznek róla, hogy elnéptelenedett falvakon, ledőlt gyárak udvarain és kátyús utakon keresztül halad a tánc, amelyet éhező, munka nélkül tengődő, lerongyolódott polgárok milliói figyelnek közönyös, érdektelen tekintettel.
