Az Ön családi költségvetésére hogyan hat az áfa emelése 18-ról 20 százalékra?
- Nehezebb lesz, nálam minden dinár számít 50.2%
- Sehogyan, régóta a létminimum alatt élek 30.9%
- Nem hiszem, hogy túlzottan hatna rá 13.0%
- Sehogyan, számomra elenyésző ez a különbség 5.8%
Mondom a minap a mesteremnek, hogy nagy gondok vannak az autóval, mert hosszú ideje mindig ugyanazért az összegért tankolok, és egyre rövidebb távot tesz meg…
Bólogatva válaszolta, nagyon sok autó és autós küszködik ugyanezzel a bajjal. Lassan teljesen leszokunk-leszoktunk arról, hogy csak beugrom a kocsiba, és elgurulok bevásárolni az első boltig. Meg arról is, hogy degeszre tömött szatyorral jövünk ki a boltból. Majd megtanulunk dekázni, meg szeleteket vásárolni, mint ahogyan annak idején láttam egy magyarországi kis üzletben.
– Kérek hat szelet szalámit! – mondta egy töpörödött nénike a hentes pultja előtt.
Én meg néztem, mint a moziban, mert akkoriban nem dekára, nem is kilóra, hanem rúdszámra vették a szüleink a felvágottakat, darabszámra a szép kerek sajtokat. Itt, a határ mentén, mindenkinek pontosan illett tudnia, mi mennyibe került itt és odaát, és vándorolt az áru, rendületlenül. Ma mintha kisebb méretű-mértékű lenne ez a nép- és áruvándorlás. Sajtot a többségünk már régóta csak dekára vesz, felvágottból a gyengébb minőségűt választja, a falusi piacok néha szinte néptelenek, és nem hiszem, hogy a kukázóknak jó napjaik vannak mostanság a városokban, mert aligha kerül ki élelem a szemétbe.
Idős bácsikák könyörögnek a péknél tegnapi kenyérért, mert azt fél áron megvehetik. Hajlott hátú anyókák alkudoznak a piacon a kisebb fej karfiolok felett, aranyára van az idén, mondják, a hentesboltba pedig be se mernek nézni. A gyerek megeszi ugyan a rántott csillagtököt, de nehéz lenne elhitetni vele, hogy ugyanolyan finom, mint a rántott csirkemell…
Nem vagyok olyan gazdag, hogy bóvlit vegyek, tartja a mondás. Olcsó húsnak híg a leve – ezt is régóta vallja a népi bölcsesség. Csakhogy amikor egy családi költségvetésben minden dinár számít, akkor nem mindig engedhetjük meg magunknak azt, hogy bölcsen döntsünk, és a drágább sportcipőt vegyük meg a gyereknek, hiszen azt is szétrúgja, vagy kinövi; és ha nem telik marhahúsra, akkor egy-két húsleveskockával dobjuk fel a krumplilevest – és hamis gulyáslevesként tálaljuk.
Csodákat műveltünk mi, háziasszonyok, a várzivataros időkben, megtanultunk mosóport és csokoládét gyártani, kinőtt ruhát átalakítani, semmiből napról napra főzni.
Naivan azt gondoltuk, vége a nélkülözésnek, a sok lemondásnak, és most megint vitustáncot jár az eszünk: hogyan osszuk be a beoszthatatlant.
Takarékoskodni csak az tud, akinek van miből. Ősi igazság. Manapság keveseknek adatik meg a takarékoskodás lehetősége. Amikor száz emberből ötven azt mondja, hogy a 2 százalékos áfa-növelés miatt még nehezebbé válik a helyzete, mert nála már minden dinár számít, akkor nagyon nagy a baj. Még égbekiáltóbb, hogy ebből a száz emberből harminc már annyira szűkölködik, hogy ez a 2 százalékos növelés már nem oszt, nem szoroz nála. Most felvetődhet a kérdés, hogyan mondhatja valaki, hogy a létminimum alatt él, ha számítógépen válaszolt a kérdésünkre. Ne legyünk szőrszálhasogatók. Mondhatja. Például egy egyetemet végzett fiatal munkanélküli, akinek van ugyan egy számítógépe, de megélhetése semmi.
Szerbiában a minimális órabér – a munka törvénykönyvének 112. szakaszával összhangban állapította meg a köztársasági szociális-gazdasági tanács – 2012 áprilisától 2013 februárjáig 115 dinár. A következő paraméterek alapján határozták meg ezt az összeget: a megélhetési költségek, a szerbiai átlagjövedelem, a foglalkoztatott és családja egzisztenciális és szociális szükségletei, a munkanélküliségi és foglalkoztatottsági mutatók és az ország általános gazdasági fejlettségi szintje alapján.
Nos, nézzünk bele a pénztárcánkba, ott lapul-e ez az órabér. Sose voltam igazán jó matematikus, de azért számolgattam. Ha a 115 dinárt megszorozzuk napi nyolc munkaórával és havi 24 munkanappal, akkor a végösszeg 19 680 dinár. Csakhogy sokan nem napi 8 órát dolgoznak, és nem havi 24 munkanapot, hanem ennél sokkal többet, sokkal kevesebbért. Már ha rendszeresen kapják a bérüket. Főleg, ha egyáltalán van munkahelyük.
Nem csoda hát, hogy száz emberből csak 12-13 életkörülményeire nem hat ki az áfanövelés, és mindössze 5-6 számára elenyészők az emiatti áremelkedések. Persze, az árak nemcsak ettől szöknek a csillagos égig, de azért számottevő árgerjesztő, az biztos.
Szóval, nehezebben élünk, megint. Majd dekázgatunk, és szeleteket méretünk. Így haladunk Európa felé. Vagy hátramenetben.
