2024. december 22., vasárnap

Bilčík közzétette a Szerbiáról szóló EP-jelentést, a kritika sem maradt el

Vladimír Bilčík, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője közzétette az EP Szerbiáról szóló jelentéstervezetét. Bilčík szerint a jogállamiság terén elért előrelépés, a Koszovóval való kapcsolatok normalizálása és az EU külpolitikájához való igazodás meghatározza a csatlakozási folyamat dinamikáját. Amint arról az N1 beszámolt, a jelentéstervezet először a Külügyi Bizottsághoz, majd az Európai Parlamenthez kerül vitára – írja a 021.rs hírportál.
A jelentéstervezetben Bilčík üdvözli, hogy Szerbia stratégiai célja továbbra is az európai uniós tagság, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy Szerbia továbbra is alacsony szinten igazodik az EU külpolitikájához, különösen Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben. Szerbiának mint tagjelölt országnak ragaszkodnia kell az EU alapelveihez és politikájához, „a háborút szító autokratikus rezsimhez való igazodás pedig elfogadhatatlan" – áll a jelentéstervezetben.
A jelentéstervezetben többek között az is olvasható, hogy a szerbiai jelentéstevőt aggasztja a Biztonsági-információs Ügynökség igazgatójának, Aleksandar Vulinnak a kinevezése, aki – hozzáteszi – EU-ellenes és oroszbarát retorikájáról ismert. Vladimír Bilčík elítéli a Russia Today belgrádi irodájának megnyitását és a szerb nyelvű online hírszolgáltatás elindítását, és arra szólítja fel a hatóságokat, hogy harcoljanak a dezinformálással szemben.
Bilčík felszólította a szerb hatóságokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az emberi jogok védelme terén.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: European Western Balkans