Amikor az év elején, januárban adott lapunknak interjút Anna Tomanová-Makanová, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, arra szólította fel a multikulturalizmusról ismert Vajdaság nemzeti közösségeit, hogy az eddiginél hatékonyabban kezdjenek dolgozni az interkulturalizmus megvalósításán, vagyis az együttélésen, közös kezdeményezések elindításán, hogy az itt élő közösségekre ne az egymás melletti bezártság legyen a jellemző. Most, év végi beszélgetésünk elején megelégedéssel állapította meg, hogy azóta ezen a téren történtek bizonyos előrelépések, a nemzeti tanácsok is szorosabbra fűzték az együttműködést, s ez mindannyiunk hasznára válhat, igaz, a helyzet még mindig messze van az ideálistól. Ami a nemzeti tanácsokat illeti, immár egy évtizedes múltra tekinthetünk vissza. Makanovát először ennek a periódusnak az értékelésére kértük fel.
Anna Tomanová-Makanová: A legnagyobb problémát a távozó fiatalok jelentik
– A nemzeti közösségek a tanácsok felállításával legális és legitim képviseleti intézményt kaptak, mely négy életbevágóan fontos területen, az oktatás, a művelődés, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén védi a közösség jogait. Az önrendelkezés, a kulturális autonómia szervei ezek. Ez a lépés mozgásba hozta a nemzeti közösségek tagjait is, akik ezentúl aktív résztvevői az őket érintő kérdések megválaszolásának, közvetlen úton vesznek részt képviselőik megválasztásában is. Erősíti mindez a hovatartozás érzésének nyílt, szabad felvállalását is. A nemzeti tanácsok előtt léteztek bizonyos szervezetek, egyesületek, nem létezett azonban egy olyan intézmény, amelyik egy helyen, átfogó módon kísérelte volna meg rendezni az adott kisebbséget érintő problémákat.
Milyen eredményeket könyvelt el a Szlovák Nemzeti Tanács?
– A tanácsok fő feladata meghozni azokat a stratégiákat, melyek az adott közösség fejlődését szolgálják. Mi ennek a feladatnak jobbára eleget is tudtunk tenni az elmúlt időszakban, a szlovákok meghozták az oktatási és a tájékoztatási stratégiákat. A kultúra számunkra bizonyos mértékben problémásnak nevezhető, mert igencsak szétszórt, szerteágazó területről van szó. Ehhez több időre van szükségünk, de jövőre meghozzuk ezt a stratégiát is. Nagy a jelentősége annak, hogy magunk határozhatjuk meg, melyek az adott közösség számára fontos intézmények, mely fesztiválok, kulturális rendezvények rendelkeznek a kisebbség egészére kivetíthető jelentőséggel. Részt veszünk az intézmények munkájában, azok igazgatásában az igazgatóbizottságokba választott tagokon keresztül. Terveket, programokat készítünk, fogadunk el és hajtunk végre, alapítói jogokat veszünk át. A 2010-ben meghozott jogszabály már pontosan körvonalazta, melyek a nemzeti tanácsok hatáskörei.
A hosszabb távlatokban gondolkodó stratégiák mellett melyek azok a kézzel fogható eredmények, amelyeknek köszönhetően a polgárok is azonnal felismerhetik a nemzeti tanácsok működésének fontosságát?
– A nemzeti tanácsok sok esetben a „címzett” szerepét töltik be: rajtuk keresztül, közvetítésükkel jobbá válhat a kommunikáció például a helyi önkormányzatokkal, ahol az adott közösség tagjainak az integrációján dolgozunk, törekszünk emellett minden helyi szintű vagy tartományi bizottság, munkacsoport tevékenységében részt venni, képviselve a közösség jogait. Az elmúlt tíz évben jelentős összegeket fektettünk be az oktatásba, művelődési életbe, a médiába. Képzések szervezésébe ugyanígy, legyen szó újságírókról vagy az anyakönyvi kivonatok kitöltését végző személyekről. Látszik valami előrelépés. Persze, mindez nem elegendő. A legfontosabb, hogy mégiscsak létezik az a bizonyos cím, ahova bárki fordulhat, ha annak szükségét érzi.
Említette a nemzeti tanácsok hatásköreit pontosító két évvel ezelőtti törvényt. A gyakorlatban teljes alkalmazást nyert-e ez a jogszabály?
– Nem nyert, akadnak még bőven hiányosságok e tekintetben, vannak a törvénynek olyan rendelkezései, amelyektől még mindig eltekintenek. Nem baj, majd lassan ez a helyzet is rendeződik. Az állam egészében sem tekinthető ideálisnak a helyzet. A nemzeti tanácsok létrehozásával azonban nagy számú feladatot, kötelezettséget és nagy felelősséget is magunkra vállaltunk, meghatároztuk: merre tovább. Egy dolog megőrizni a szerzett jogokat, s más dolog ebben a nehéz, krízis által sújtott, állandó változásban lévő helyzetben megtalálni a módját annak, hogyan maradhatunk itt meg. A legnagyobb problémát a távozó fiatalok jelentik. Számunkra és a többi közösség számára is.
Ez a probléma viszont bizonyára sokkal szélesebb a nemzeti tanácsok hatótávolságánál...
– Persze hogy az, nekünk viszont feltétlenül a tudatában kell lennünk ennek a problémának, tudnunk kell, hol vagyunk, nem szabad magunkat illúziókban éltetnünk. Még sokat kell dolgoznunk annak a bizonyos együttélésnek a megvalósításán is, amiről az év elején beszéltünk. Mindannyiunknak őriznünk kell a saját értékeinket – ez kiváló dolog és minden további lépés előfeltétele. Most viszont meg kellene tennünk a második lépést is: közösen létrehozni valamit. Ha a médiáról van szó, miért nem lehetne ez egy kisebbségi nyelveken megjelenő havi kiadvány vagy online felület? Miért nincsenek öt-hat nyelven is élvezhető színházi előadásaink? Miért ne olvashatnánk el egy magyar könyvet szlovákul is, vagy fordítva? A lehetőségek adottak, de ötletek, kezdeményezések kellenek azok megvalósításához.
