Mikor kerül rendőrkézre az utolsó szabadon lévő hágai körözött?
A csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt 32.4%
Nem foglalkoztat a kérdés 26.6%
Szerbia uniós tagjelöltsége előtt 23.2%
Sohasem 17.8%
Szavazatok száma: 1064
A tökéletes időzítés a legfontosabb. Az embernek tudnia kell, mikor, mit és hova tegyen.
Szerbiának három olyan dolog volt keze ügyében, amit fel tudott kínálni partnerének. Épp a másodikhoz nyúlt. Az ütemezés príma, a helyszín talán lehetett volna egy kicsit romantikusabb, de az összkép így sem volt rossz. Meg is lett az eredménye. Szerbia partnere már tapasztaltnak számít, de ezt a mozdulatot kislányos zavarában pironkodva köszönte meg. Jólesett neki, hogy Szerbia épp akkor indult akcióba, amikor. Elégedett mosoly mindkét arcon. A vén Európa keze épp Szerbia hajfürtjei felé közelít, egy bársonyos simítás – tagjelölti státusz lesz ennek a vége.
Ez volt Szerbia második lövése. Lesz még egy, ezt tudják mindketten. Azt az egyet, ami egyben az utolsó is, állítólag mindennél jobban várják.
Neve is van a harmadiknak – Goran Hadžić. Amikor előkerül, akkor lesz igazán felszabadult az ünneplés. 2004-ben szinte „felszívódott” a körözött. Addig jól elvolt Újvidéken, azt mondják, kedvesen köszöngetett szomszédainak, söprögetett az udvaron, boltba járkált, mint a többiek. Vádat emeltek ellene. Néhány órával később egy kis táskával a kezében „ismeretlen irányba távozott”. Itt tartunk most. Azóta néhányszor átkutattak olyan helyszíneket, ahol a szerb hatóságok feltételezése szerint fellelhető lett volna. Eredménytelenül. De egyáltalán biztos, hogy jó lenne az nekünk, ha már Hadžić is Hágában ülne?
Nem szabad elsietni a dolgokat. Ha most hirtelen ő is előkerülne, akkor az lehet, csak gondot okozna Szerbiának és Európának is. Így most jó, mert csináltunk valamit, de a káposzta is megmaradt. A káposzta, amivel egymást etetik a felek. Európa tovább mormolja a hágai körözött(ek) letartóztatásának mantráját, mi pedig felkutatjuk és letartóztatjuk a szlavóniai szerbek egykori politikai vezetőjét, és kész, már az EU tagjának érezhetjük magunkat. Vagy mégsem.
Mert lehet, akkor derülne ki, hogy nem vagyunk felkészülve a tagságra – van élet a körözötteken túl is. Szerbia korrumpált ország, sok külföldi befektető ezért kerül el úgy bennünket, mintha leprásak lennénk. Szerbiában „igazságot követelnek” olyan élőlényeknek, akik halálra vernek másokat, csak mert más focicsapatnak szurkolnak. Szerbia a nagy politikai szólamok és a kis tettek országa. (Tudom, nem csak erről az államról lehet ezt elmondani, de én itt élek.) Szerbia az a hely, ahol a bábák között elvész a gyerek. Politikai akarat hiányáról vagy létéről hallunk állandóan – a politikai akarat megvan, csak épp nem sikerül ez, az… Nem jönnek össze a dolgok sokszor. Egy élhetőbb közösség létrehozásához viszont csak ép ész és tenni akarás kellene. Ez viszont hiánycikk nálunk. Ezért van jó helyen Hadžić, ahol van. Ha előkerülne, akkor hirtelen kiderülne, hogy a király meztelen, hogy számos törvényt kellene még összehangolni az európai szabályozásokkal, újakat kellene meghozni. És azt is illene megmagyarázni az embereknek, miért is kell nekünk az unió egyáltalán. Akkor, amikor a vízummentességünk megint veszélyben lehet, amikor azokkal a lehetőségekkel sem tudunk élni, amik már adottak. Olyan dolgok ezek, amelyekről mindaddig nem kell beszélnünk, amíg valahol szabadon bóklászik Hadžić.
Az EU-nak pedig nem kell egy újabb olyan érkező, aki elsumákolná a pénzüket. Arról nem is beszélve, hogy néhány tagállamban bővítésellenes hangulat van.
A tagjelölti státus elnyerése után kezdjék meg rögtön a csatlakozási tárgyalásokat is. Ezt Ratko Mladić letartóztatása óta Boris Tadić naponta elmondja. Többször is, ha kell. Nincs olyan nemzetközi hírcsatorna, hírügynökség, amely ne készített volna interjút az elnökünkkel. Ő minden alkalommal elmondta azt is, hogy Hadžić letartóztatása hetek, hónapok kérdése.
Ugye, nem rossz, ha van egy-két ász az ingujjban? Ha megrekednénk újból a nagy európai utunkon, elkél a segítség. Csak legyen türelmünk kivárni.
