Hosszú ideig honolt mennyei béke a volt Jugoszlávia területén működő emberi jogi civil szervezetek között. Egységes kiállásuk a legutóbbi balkáni háborúk megítélésében, az áldozatok feltárására irányuló közös kezdeményezéseik példaértékűeknek számítottak a régióban. Ha voltak is kisebb villongások, elejtett félmondatok, amelyek súrlódásokra utalhattak, az egység különösebben nem szenvedett csorbát.
És akkor jött a REKOM. Ezt a mintegy 2,5 millió eurós projektumot azzal a céllal hozták létre, hogy általa kezdeményezzék egy államközi bizottság felállítását, amelynek az volna a dolga, hogy feltárja a 90-es évek háborúinak áldozataira vonatkozó tényeket. Az elképzelés mindenképpen nemesnek mondható, hogy végre tényszerűen vegyék számba, hány civilt gyilkoltak meg, hány katona esett áldozatul, hány ember tűnt el nyomtalanul, és ne lehessen többé manipulálni ezekkel a számokkal. Magyarán: hogy véget érjen a balkáni licitáció az áldozatokkal.
A projektum hordozója a belgrádi székhelyű Emberi Jogi Központ, melynek alapító-igazgatója a legismertebb balkáni békeharcos, Nataša Kandić, az ún. másik Szerbia megfellebbezhetetlen tekintélye. Amikor a REKOM-ban részt vállalt más civil szervezetek számára világossá vált, hogy a projektumra kapott pénz elköltésében nem vehetnek közvetlenül részt, hiszen a külföldi donátorok egyedül az Emberi Jogi Központtal szerződtek, egyre-másra jöttek az „elvi” kifogások. Hogy valójában nem is olyan jó ez a kezdeményezés, hiszen „mindenki tudja, mi történt Srebrenicában, nem kell ehhez további kutatás”; „a tények feltárása előtt meg kell állapítani, ki a felelős az agresszióért”; „az egész csak arra szolgál, hogy közvetett módon felmentse a szerbséget a balkáni tragédiában elkövetett bűnök felelőssége alól”. De voltak olyanok is, akik nem rejtették véka alá, hogy a pénzről szól számukra ez a történet, és a donátorok félrevezetésével, hűtlen kezeléssel vádolták meg Kandićot, amit persze az érintett cáfolt.
Kandić eddigi munkássága is heves reakciókat váltott ki, ám eddig rendre a szerb nacionalista körökből érkeztek a támadások. Azzal vádolták, hogy „szerbellenes hisztériát kelt”, hogy „az albán lobbi fizeti”, hogy „ellenérzéssel viseltet minden iránt, ami szerb”. Egyszóval: áruló. A háborús bűntettekkel kapcsolatos dokumentumok gyűjtése és megjelentetése miatt nem tartozott a Milošević-rezsim közkedvelt személyiségei közé, de később, Vojislav Koštunica kormányzása alatt is érték inzultusok. Az 1999-es koszovói agresszió idejéből olyan bizonyítékokhoz sikerült hozzájutnia, amelyeket később a hágai törvényszék is felhasznált a háborús bűncselekményekkel vádolt szerbek ellen. Neki köszönhetően került nyilvánosságra az a videofelvétel, amelyen srebrenicai bosnyák foglyokat végeznek ki szerb fegyveresek. Maga az Emberi Jogi Központ is figyelemre méltó eredményeket ért el 1992-es megalapítása óta. Eddig több mint 2000 háborús áldozat ügyét képviselte a bíróságokon, több mint 7000 tanú vallomását rögzítette, számos kerekasztal-értekezletet és szemináriumot szervezett, amelyeknek célja a múlttal történő szembesülés volt stb.
Nataša Kandić 1946-ban született Kragujevacon. A Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett szociológusi oklevelet. Az egyetemi évek után Belgrádban maradt, itt helyezkedett el a városi adminisztráció szerveiben. Kandić a délszláv háború kitörésének kezdetétől fogva részt vett háborúellenes kampányokban. Az emberi jogokért való kiállásáért már 1993-ban megkapta a Human Rights Watch tekintélyes nemzetközi szervezet díját. A mai napig mintegy kéttucatnyi nemzetközi díjban, elismerésben részesült. Szarajevó díszpolgárává avatta, Horvátország pedig állami kitüntetésben részesítette. Szerbiában mindössze két díjat ítéltek neki oda: az egyiket egy leskovaci civil szervezettől, a másikat pedig a 95 százalékban bosnyákok lakta sandžaki Tutin községtől kapta.
Ha a REKOM nem is váltja be teljes egészében a hozzá fűzött reményeket, Nataša Kandić már eddigi tevékenységével is méltán számíthat az egyik legbátrabb és legkövetkezetesebb békeharcosi címre a régióban.
