Negyvenkét éves abszolút hatalma látszik megdőlni a következő napokban, hetekben Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek. Miután a felkelők bevonultak a fővárosba, és ellenőrzésük alá vonták Tripoli legnagyobb részét, többen azonnal győzelmet kiáltottak, de a harcoknak még nincs vége, Kadhafi hollétéről is csak találgatások folynak, a nyugati média a sötétben tapogatózik.
A „Forradalom Testvéri Vezére és Útmutatója” – ahogy Kadhafit a hivatalos sajtó nevezi – 1969-ben egy vértelen katonai puccsal nyerte el hatalmát, amikor az uralkodót, Idrísz királyt éppen Törökországban gyógykezelték. Hosszúra nyúlt, többpárti választásoktól megkímélt uralkodását a szeszélyesség kísérte végig, de tudott pragmatikus is lenni, ha ezt diktálták az érdekei.
Az 1942-ben, földműves család legkisebb gyermekeként született diktátor már hatalomra jutása előtt, tizenévesként is a szomszédos Egyiptom vezetőjét, Gamal Abden-Nasszert tekintette példaképének, aki az arab nacionalizmus és a kispolgári szocializmus ötvözetének megteremtője volt. 1961-ben a nasszerizmus vádjával távolították el egy időre az iskolából, mert iskolatársai egy kis csoportjával militáns forradalmi sejtet szervezett, amelynek végső célja a hatalomátvétel volt. 1965-ben végül elvégezte a bengázi katonai akadémiát, majd az Egyesült Királyságban tanult tovább, ahonnan rádiós tisztként tért vissza hazájába.
Kadhafi uralkodása nagyjából két szakaszra osztható. Az elsőben, 1999-ig többé-kevésbé a nasszerizmus vonalán haladt. Az arab egység szószólója volt, föderációs ötleteivel bombázta a szomszédos országokat, később már Egyesült Afrikai Államokat vizionált, de egyikből se lett semmi. Harmadikutas törekvéseit híven tükrözi, hogy a hidegháború idején országa tagja lett az El-Nem Kötelezettek Mozgalmának, a marxizmust és a kapitalizmust egyaránt elvető téziseit, valamint az élet nagy igazságait az 1975-ben kiadott Zöld könyvében összegezte. A 110 oldalas „kisokos” idézetei nap mint nap jelen vannak a líbiai médiában, de a kisdiákok iskolai tananyagában is szerepel a füzet tanulmányozása. Íme néhány a papírra vetett bölcsességek közül: „A nők, akárcsak a férfiak, emberi lények. Ez egy kétségbevonhatatlan tény… A nők különböznek a férfiaktól, mert nőneműek, ugyanúgy, ahogy a növény- és állatvilág nőnemű egyedei is különböznek az adott faj hímnemű egyedeitől… A ginekológusok szerint a nők, ellentétben a férfiakkal, minden hónapban menstruálnak…” (a szerző ford.).
Kadhafi évekig támogatott különböző terrorista csoportokat – ideológiára való tekintet nélkül. Így az északír IRA-t, az Izrael-ellenes Fekete Szeptembert, az Abu Nidal vezette Fatahot vagy a hírhedt, venezuelai Carlost. Majd 1989-ben maga ismerte el, hogy ezek a csoportok több kárt okoznak az arab-ügynek, mint amennyi hasznot hajtanak, ezért szakított velük.
A hidegháború alkonyán óvatos reformokba kezdett. Amnesztiát hirdetett több száz elítéltnek, köztük politikai foglyoknak is, és az így feleslegessé vált tripoli börtön lerombolását egy saját maga által vezetett buldózerrel kezdte meg. Igyekezett rendezni kapcsolatait több, addig ellenségesnek számító országgal. Az igazi változás és Kadhafi pragmatizmusának felülkerekedése azonban csak a kétezres évek elején következett be, miután 1999-ben – ENSZ-szankciók terhe alatt – kiadta az egy évtizeddel korábban egy amerikai repülőgép ellen elkövetett merénylet két gyanúsítottját. 2001-ben felajánlotta az al-Kaida elleni harcban való partnerségét és fegyverkezési programjának nemzetközi ellenőrzését. Brit, francia és amerikai vezetők adták egymásnak a kilincset Tripoliban.
A politikai represszió, a személyi kultusz építése, Kadhafi legszűkebb környezetének mérhetetlen gazdagodása, a demokratikus vívmányok teljes mellőzése azonban folytatódott a kétezres években is Líbiában. A tevetejet fogyasztó, külföldi látogatásai alkalmával mindig sátorban háló, negyven szűz testőrlány védelmét élvező különc országlását a líbiai tömegek megelégelték. A világ pedig csak reménykedhet, hogy a diktátor bukása után a száznál is több klánra és törzsre osztott, olajban gazdag ország új vezetői képesek lesznek összehangolni a különböző érdekeket, amelyeknek egyedüli közös nevezője Kadhafi uralmának megdöntése.
