Ha az elmúlt hónapok, hetek, napok leggyakrabban elhangzott szavai közül kellene választanom, akkor a STRATÉGIA szó biztosan az első tíz között volna.
Eljátszadoztam ezzel a szóval. Segítségül kértem a világhálót, és annak egyik, talán legnépszerűbb keresőjét. A stratégia szóra 4 millió 210 ezer találatom volt. A politikai stratégiára 2 millió 270 ezer. A kisebbségi stratégia szókapcsolat már csupán 327 ezerszer jelent meg különböző módon, a nemzetiségi stratégia pedig 238 ezerszer.
A stratégia szót eredetileg a hadászatban használták, napjainkban azonban már sokkal szerteágazóbb a jelentése. Hadakozunk ugyan egy-egy stratégia elfogadása körül, de ez most más lapra tartozik. Talán csak még annyit bevezetőként, hogy a stratégiát meg kell különböztetni a taktikától, az azonnali akciótól, ugyanis a stratégia a cselekvések és azok végrehajtásához szükséges erőforrások biztosítását jelenti, természetesen egy meghatározott időben.
Vitathatatlan, hogy egy országnak, egy nemzetnek különböző stratégiákra van szüksége. Egy országnak, egy népnek katonai, gazdasági, politikai, kulturális... stratégiára. A nemzeti kisebbségnek, legyen az bárhol a világban és legyen az bármely nemzeti kisebbség a saját stratégiájára. Katonaira valószínűleg nem, de gazdaságira már igen, és politikai stratégiára is szüksége van, de legfőképpen oktatási, kulturális stratégiára. Meg – és most jutok el a mondandóm lényegéhez – médiastratégiára is. A már említett internetes keresőn erre a szókapcsolatra 948 ezer találatom volt.
Több mint harminc éve dolgozom ennél a kisebbségi, vagy nemzetiségi lapnál, így bizonyos szinten beavatott vagyok a médiastratégia ügyébe. És most nem a jelenlegire gondolok, hanem úgy általában. Stratégiák – lehet, hogy akkor még nem így nevezték ezt a születendő gyereket – harminc, húsz évvel ezelőtt is voltak. És miután a Magyar Nemzeti Tanács átvette a Tartományi Képviselőháztól a tulajdonosi jogot azon kisebbségi lap felett, amelyben dolgozom, már három médiastratégiát nyálaztam át. Mind a három a közszolgálatiságra, az olvasókra, a nézőkre és a hallgatókra hivatkozott, és természetesen a megmaradásunkra, identitásunk megőrzésére. És ez rendben is volna. És azzal sincs bajom, hogy legyen kis közösségünknek is egy médiastratégiája. Azt azonban nem tudom megérteni, hogy ez a stratégia miért úgy készül, mint a Luca széke. Miért kell egy stratégiának a legapróbb részletekkel is foglalkozni, például azzal, hogy legyen-e egy médiának olvasószerkesztője vagy sem? És miért mellőzi a stratégia a feladatok kirovásakor a realitásokat? Például azt, hogy a valamikor nagy példányszámban elkelt napilapunk példányszáma nem (csak) azért csökkent, mert a valamikorinál ma rosszabb újságot készítenek az ott dolgozók, hanem azért is, mert jelentősen csökkent a piaca (egy nagy Jugoszlávia helyett ma csak egy pirinyó Vajdaságban terjeszkedhetünk, annak is csak egy részében Dél-Bánát, Szerémség, és helyenként Nyugat-Bácska nélkül), továbbá azért is, mert a magyar közösség vásárlóereje csökkent (nagyon elkelne egy gazdasági stratégia is), és nem utolsósorban azért is, mert sok, sok ember az elmúlt húsz év alatt leszokott az olvasásról, illetve sok, sok ember nem is szokott rá.
A jelenlegi médiastratégiát nem elemezném. Megtették már a szerkesztőségek, a hozzáértő emberek. Minden bizonnyal jól. És hiszem azt is, hogy kiváló stratégia kerül majd az asztalunkra, amely kompatibilis lesz a politikai hierarchia elvárásaival, a médiatermékek gyártóival, de legfőképpen, és elsősorban ezen termékek fogyasztóival. Mert ha a stratégia – bármelyikről is szólunk – csupáncsak a politikusok végett és napi politikai (itt a napot akár négy évbe is számolhatom) érdekeik miatt készül, akkor ezzel a stratégiával (is) baj lesz. És ha csupáncsak azért kell meghozni gyorsan, mert erre kötelezi az MNT-t a törvény.
Lapunk munkatársai elolvasták a médiastratégia javaslatát. Számos észrevételt is tettek. Többek között azt, hogy rövidebbnek, célratörőbbnek kellene lennie. És azt, hogy ennek a dokumentumnak egyformán kellene kezelnie a vajdasági magyar csúcsintézmény által alapított valamennyi médiát. Mindezek a kérdések csupán minket, újságírókat, szerkesztőket érintenek. Mi csupán magunkat találjuk, látjuk meg benne. Az olvasót nem.
De lehet, hogy Ő már nem is fontos.
