Bár a Szerbiai Egyesült Régiók már önmagában is egy széles koalíció, mik a terveik a következő választásokat illetően: önállóan, vagy valamelyik párttal közösen állítanak listát?
– Önállóan tervezünk indulni a választásokon. Bár ehhez hozzá kell tennem, hogy Rasim Ljajić Szerbiai Szociáldemokrata Pártjával tárgyalásokat folytatunk a választási koalícióról. Ljajić úrral közösen állítottunk listát Borban a helyhatósági választásokon, ahol sikerült megszereznünk a legtöbb szavazatot. Úgy érzem, hogy jól összeillő és eredményes duett vagyunk. Biztosan kiváló eredményt érnénk el a köztársasági választásokon is. Most Ljajićnak kell nyilatkoznia arról, hogy óhajtja-e a választási koalíciót. Ha ő nem lesz érdekelt a koalícióban, akkor önállóan állítunk listát, hiszen ahogyan azt megállapította: a SZER már most is egy széles koalíció, pártok, értelmiségiek, civil szervezetek koalíciója.
Ha már a széles koalíciónál tartunk: a SZER tagja a Maja Gojković vezette Néppárt is. Nem tart attól, hogy a vajdasági emberek, de főleg a nemzeti kisebbségek körében kisebb támogatásra lel a SZER amiatt, hogy egy volt radikális párttag új politikai tömörülése is „betársult”?
– Amikor Maja Gojković pártjáról gondolkodtam, kikértem egy vajdasági véleményét, akit egyébként is nagyra becsülök. Đorđe Balaševićről van szó. Megkérdeztem: „Đole, te, mint újvidéki, mit gondolsz: milyen polgármester volt Maja a mostani, demokrata pártbeli polgármesterhez képest?” Balašević azt válaszolta, hogy Maja sokkal jobb polgármester volt. Ha Đole Balašević, aki egyértelműen nem nacionalista, azt tanácsolta, hogy nyugodtan szövetkezhetek Maja pártjával, akkor meg vagyok róla győződve, hogy minden rendben lesz. A Néppártnak semmi köze a Szerb Radikális Párthoz, erről később is megbizonyosodhattam. Maja jól vezette Újvidéket, és ismét nagyon jó esélyei vannak arra, hogy megnyerje a következő helyhatósági választásokat a tartományi székvárosban. A Néppárt egy polgári irányultságú politikai tömörülés, ezért nem tartok attól, hogy miattuk hátrányos helyzetbe kerülnénk a tartományban.
Gazdasági miniszterként, majd a SZER elnökeként is arra törekedett, hogy bizonyos belgrádi központú intézményeket helyezzenek át más szerbiai városokba, annak érdekében, hogy e régiók lakosságának javuljanak az esélyei a foglalkoztatottság terén. Így került mondjuk a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat igazgatósága idén Kragujevacra. Feltűnik, hogy ebbéli igyekezetei inkább a Belgrádtól délebbre eső régiókra, és nem Vajdaságra irányulnak…
– Ha ezzel azt akarja mondani, hogy Vajdaságnak nem szentelek hasonló figyelmet, akkor azt megcáfolom. Úgy vélem, hogy ugyanilyen lépések szükségesek Vajdaságban is. Viszont: nem csak a köztársasági intézményeket kell áthelyezni a tartományba, hanem a tartományi intézményeket is más vajdasági városokba, községekbe. Miért lenne minden Újvidéken? A nemrégen lezajlott népszámlálás megmutatta, hogy hová vezet az, ha a tartományban Újvidéken tömörül a hatalom minden formája. A vajdasági emberek egyre inkább elhagyják a településeket, ahol születtek és ahol eddig éltek. Szabadka 2500 lakosát, Zombor pedig 10 ezer lakosát veszítette el a 2002-es népszámlálás óta, Újvidéken viszont 60 ezerrel növekedett a lakosok száma. Egyértelmű, hogy a tartomány polgárai egyre inkább Újvidék felé orientálódnak. De ezen nem is csodálkozok. Vegyük példának a nők helyzetét: az újvidéki kismamák a szülési szabadság ideje alatt bérük 65 százalékát az államtól kapják meg, a város pedig kifizeti a fennmaradó 35 százalékot. Tehát az újvidéki kismamák teljes bérükhöz jutnak hozzá. Szabadkán, vagy Zomborban ez már nem így van. Mi megpróbálunk ezen változtatni és kezdeményezzük, hogy mindenhol egyenlő esélyek teremtődjenek meg, de amíg ez nem történik meg, addig világos, hogy Újvidéken jobbak az életkörülmények, kedvezőbbek a lehetőségek. Ezért kell folytatni a decentralizációt és a hatalom, illetve az intézmények dekoncentrációját. Tudni kell, hogy a szerb kormányban senki sem támogatott bennünket a decentralizációban, illetve a dekoncentrációban. Nagyon kicsi volt a mozgásterem, csak négy olyan intézmény volt, amelyek esetében végre lehetett hajtani a dekoncentrációt. Tudom, hogy némelyik vajdasági pártnak, mint mondjuk a Vajdasági Magyar Szövetségnek, szintén hasonló céljaik vannak, de a VMSZ-nek sajnos nincsen képviselője a köztársasági kormányban, ezért ők sem segíthettek harcolni a dekoncentrációért. Kétlem, hogy mondjuk az önkormányzatok támogatásáról szóló törvényt, amelynek köszönhetően az önkormányzatok költségvetésében most sokkal több pénz marad, elfogadta volna a kormány és a parlament, ha nem kezdtünk volna aláírásgyűjtésbe. Amikor a hatalom látta, hogy az emberek ezt akarják, akkor rábólintottak a SZER kezdeményezésére. Itt van mondjuk Szabadka polgármestere, aki magánemberként ragyogónak tartotta az ötletet, de nem írhatta alá a petíciót. De más demokrata pártbeli polgármesterek is így voltak ezzel. Most mindegyik polgármester boldog, hogy hatályba lépett a törvény és azon gondolkodnak, hogy mire fordítsák a plusz pénzt. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy sikerült megvalósítani terveinket. Most az a fontos, hogy tovább toljuk a decentralizáció szekerét, addig, amíg nem sikerül befejezni a folyamatot. Nagyon igazságtalan rendszerben élünk. Mostanában sokat gondolkodom ezen. A kilencvenes években még szörnyűbb volt: a háború, a hiperinfláció, nem volt villanyáram. A 2000-es években voltak jó időszakok, és rosszabb időszakok, de úgy érzem, hogy az emberek elégedetlensége most érte el a csúcsot. Úgy tűnik, hogy bizonyos szempontból Tito idejében volt a legjobb. Ez biztosan furcsán hangzik, de akkoriban rend volt az országban, tiszteletben tartották a törvényeket, az embereknek sokkal inkább egyformák voltak az esélyeik a boldogulásra és kifejezettebb volt a decentralizáció. Az a rendszer sokkal igazságosabb és emberibb volt. Persze hibái is voltak, főleg ami a hatékonyságot illeti. A mai rendszer se nem igazságos, se nem emberi, de nem is hatékony. Ezen kell a következő hatalmaknak változtatniuk.
Kanyarodjunk az örökös szerbiai dilemmához: Koszovó, vagy Európai Unió, vagy mindkettő, vagy egyik sem. Mi a SZER állásfoglalása ezzel kapcsolatban?
– Szerbiának az EU-ban a helye. A régió mindegyik országa ez az út mellett kötelezte el magát. Kis ország vagyunk, nem zárhatjuk ki magunkat az európai közösségből. Másrészről, Szerbia nem ismerheti el Koszovó függetlenségét, mert akkor előfordulhat, hogy az ország egy másik pontján is követelni fogják az elszakadást. Tudjuk, hogy Koszovóban Szerbiának semmiféle valós befolyása nincsen, ennek ellenére tartanunk kell magunkat állásfoglalásunkhoz. Pragmatikus politikát kell folytatnunk Koszovóval kapcsolatban és a diplomácia eszközeivel kell elérnünk, hogy az emberek békében élhessenek Koszovóban és ne hagyják el otthonaikat. Ennél többet nem tehetünk. Ha jelenleg nem tudunk végleges megoldást találni Koszovó státusának a kérdésére, akkor várnunk kell a jobb időkre, de semmiféleképpen sem szabad feszültségeket generálnunk. Ha egy napon jobb diplomáciánk lesz, amely nem a belpolitikai marketing céljaira használja fel Koszovót, hanem zárt ajtók mögött érdemben tárgyal a kérdésről Brüsszelben, vagy Washingtonban, akkor talán közelebb kerülünk a megoldáshoz. Egy bonyolult kérdésről van szó, de szerintem így kellene a megoldásnak kinéznie.
