Ő az erősebb.
Neki mindent szabad.
Elveszi tőlem a gyermekemet.
Nem rossz ember, én hoztam ki a sodrából.
Meg fog változni.
Nem maradhatok egyedül.
Nem tudhatják meg mások.
Nincs hova mennem.
A bántalmazott nő mondatai ezek, amelyek a férfi zsarnokságáról és manipulációjáról szólnak.
A zsarnok és erőszakos férfi lehet férj, élettárs, apa, fivér, rokon, de munkatárs, főnök is. Lehet felsőfokú végzettségű és értelmiségi is.
Ezek a férfiak „okosak”: akkor ütnek, amikor senki sem látja. Látszatra tisztességes úriemberként viselkednek, elmennek bevásárolni, sőt néha virágot is vesznek. És ha elszakad a cérna, azért mindig a nő a hibás. Amit a nő gyakran el is hisz.
November 25-ét az ENSZ 1999-ben nyilvánította a nők elleni erőszak megszüntetésének a világnapjává, de a latin-amerikai és karibi nők már 1981-ben, az első feminista konferencián meghirdették ezt a napot – így emlékeztek a Mirabal nővérekre, akiket 1960-ban ezen a napon gyilkoltak meg a Rafael Trujillo vezette dominikai diktatúrában.
A világon minden 18. másodpercben bántalmaznak egy nőt. A női áldozattal járó gyilkossági esetek felében az elkövető a volt vagy a jelenlegi partner. A nyugati adatok azt mutatják, hogy minden ötödik nő él vagy élt valaha olyan kapcsolatban, ahol partnere fizikailag rendszeresen bántalmazta őt. A testi és szexuális erőszak azonban csak a jéghegy csúcsa, a folyamatos lelki erőszakban élő nők száma ennél jóval magasabb, hiszen erőszak az is, ha a partnerünk folyamatosan sérteget és megaláz bennünket, vádaskodik, fenyeget, becsmérel, korlátozza a szabadságunkat, nyomoz utánunk, elveszi a fizetésünket és a közös vagyont a saját nevére íratja. A nők elleni fizikai erőszakban a lista élén 42,8 százalékban a jelenlegi társak állnak, 30 százalékkal követik őket a volt partnerek, 7 százalékkal képviseltetik magukat az apák, 4,8-cal az anyák, s a pszichikai bántalmazás terén is ez a sorrend.
Szerbiában a családi erőszak átlagos áldozata az a középkorú nő, akit a férje 15–20 éven át pofoz, ököllel ütlegel, szíjjal ver, megrugdos, késsel szurkál, fabottal vagy vasrúddal fenyít, néha fojtogat, akinek kicsavarja és eltöri a karját, és akit tízévente meg is erőszakol a házastársa. Ebben az évben Szerbiában eddig 35 nő halt meg partnere keze által.
Azoknak a száma, akik minden nap elszenvedik a megaláztatást, meglehetősen nagy: a statisztikák szerint minden harmadik nőt bántalmaznak fizikailag, minden másodikat pszichikailag. Sokan még csak fel sem ismerik a helyzetüket, szinte normálisnak tartják, és gyakran magukat hibáztatják a történtekért. Még ha veszélyben is érzik magukat, a legtöbb nő csak sokára kér segítséget, és nagyon nehezen lép ki a megromlott kapcsolatból. Azok közül, akik mégis elszánják magukat erre a lépésre, minden ötödik visszatér a végén a partneréhez. Ők azt hiszik, a férfi majd „megjavul”, de az ígéreteken, fogadkozásokon túl ez szinte soha nem történik meg. A nők jelentős része azért is marad az erőszakos férfi mellett, mert anyagilag függ tőle.
Tíz évvel ezelőtt a szerb állam még nem avatkozhatott bele abba, ami egy családban a négy fal között zajlott, de azóta elindult egyfajta változás: 2000-ben törvényerőre emelkedtek a családon belüli emberi jogok, a 2002-es büntetőtörvény kimondta, hogy a családon belüli erőszak bűncselekmény, majd 2005-ben megszületett a családjogi törvény. Összességében a helyzet valamelyest javult: a bántalmazott nők már szakszerű segítségre számíthatnak, az áldozatok is bátrabbak lettek, és egyre kevésbé éreznek szégyent vagy bűntudatot, amikor feljelentik bántalmazójukat.
Vajdaságra is igaz, hogy minden harmadik nő családon belüli erőszak áldozata – szeptemberben öt vajdasági (két újvidéki, egy zombori, egy törökbecsei és egy nagykikindai) civil szervezet ezért is kezdeményezte egy SOS telefonhálózat létrehozását a tartományban. A céljuk az, hogy minél több női áldozat tárcsázza a zöld számot, és kapjon szakértői támogatást. Az áldozatok emellett kérhetik a rendőrség, a szociális központ, az orvos segítségét, de roppant fontos ezeknek az intézményeknek a hatékony együttműködése – ha ez a kapcsolatrendszer nem működik jól, az áldozatok bizalmatlanok és kiszolgáltatottak lesznek.
A sorsfordító folyamat elindításában a legnagyobb akadályt sajnos épp az igazságszolgáltatás jelenti: a bírósági eljárások olyan hosszú ideig tartanak, hogy a bántalmazott nők akár egy-két évig sem kaphatják meg a távoltartásról szóló végzést, a válási papírokat, a gyermekfelügyeleti jogokat – szóval mindazt, ami egy új, biztonságos élet kezdetét jelentheti. Ehhez azonban nemcsak gyors lefolyású bírósági eljárásokra, hanem elrettentő erejű büntetésekre is szükség van.
