2024. december 22., vasárnap

Kovács Elvira: Szerbia eddig hatékonyan használta fel az uniós forrásokat

Hétfőn kezdetét vette a gazdasági kormányzásról szóló Európai Parlamenti Hét Brüsszelben, a belga elnökség és az Európai Parlament által szervezett ülésekre pedig a tagjelölt országok képviselőit is meghívták – közölte Kovács Elvira Facebook-bejegyzésében.

Felszólalásában elmondta, hogy Szerbia eddig hatékonyan használta fel az uniós forrásokat, és ezt a gyakorlatot a jövőben is folytatni kívánja.

Az új növekedési tervnek köszönhetően lendületesebb gazdasági és infrastrukturális feljődésre lehet számítani Szerbia kapcsán, így ez, reményeink szerint az uniós csatlakozás felgyorsításához vezet majd – áll a bejegyzésben.

A bejegyzés szerint Kovács Elvira a Fidesz Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának delegációs ülésén is részt vett, ahol a szerbiai választásokat követő helyzetről adott tájékoztatót és meghallgatta Zsigmond Barna miniszterhelyettes beszámolóját az uniós elnökségi felkészülésről.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kovács Elvira/Facebook