2024. december 22., vasárnap

Megnyílt a XII. Vajdasági Vágta

Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.

Pontosan délben megszólaltak a Vágta fanfárjai a szabadkai Bácska lóversenypályán. Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési alapítvány elnöke  köszöntötte a vendégeket:

– A mai nap több szemszögből is különleges. Először is ez a mai rendezvény Pásztor István, néhai elnök úrnak kíván emléket állítani, aki tizenegy évet át volt a Vágta fő védnöke. Emellett a nem csak a versenyzők ügyességét, kitartását ünnepeljük, hanem közösségünk erejét is megéljük.

 A rendezvényt annak fő védnöke dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke nyitotta meg a következő gondolatokkal:

– Ma először szervezzük meg a Vágtát Pásztor István nélkül, aki nem csak megálmodója volt a rendezvénynek, hanem szívügyének is tekintette ezt a rendezvényt. Mi a jövőben megpróbáljuk itt is, mint ahogy az élet megannyi más területén az ő hiányát pótolni. Ez egy igazán közösségépítő rendezvény. Senkit nem rekesztünk ki, ugyanakkor büszkék vagyunk hagyományinkra. Mutassuk meg erőnket ma is, illetve a közelgő választásokon is, hiszen rajtunk kívül ezt senki más nem fogja megtenni helyettünk.   

A megnyitó után rövidesen meg is kezdődtek az előfutamok.

Az első versenyt Bácsfeketehegy lovasa Koncz Dorottya nyerte meg Hűség nyergében és jutott be a döntőbe. Izgalmas futamban, de a papírformának megfelelően Temerin lovasa Földes Luca nyert Fantázia hátán lovagolva. A harmadik előfutamban  Magyarkanizsa színeiben Rostás Zsolt volt a legeredményesebb Vajk nyergében, míg a negyedik selejtezőt Adorján lovasa Zboray Viki és lova Licinio London nyerte meg, és jutott be negyedikként a 18 órakor kezdődő döntőbe.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele