2024. december 22., vasárnap

Tavaszi zsongás a Mórában

Örömműsor és kiállítás

Csütörtök délután Tavaszi zsongás néven zenés-táncos összejövetelt szervezett a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület. A programon többek között felléptek az egyesület kórusai, népdalkörei, táncosai, versmondói és citerásai, mellettük a Merkur Midnight táncegyüttes, sőt kiállították a Szakkör programban született és használt tárgyakat, termékeket. Az egyesületben vesszőfonás, gyöngyfűzés, papírfonás, natúrkozmetika és párját ritkítóan éremgyűjtőkör is működött a 2023/2024-es ciklusban.
Kiss Tóth Erika egyesületi elnök beszédében megköszönte a kezdeményezéskoordinátorainak, résztvevőinek, valamint a támogatóknak a hozzájárulását, kiemelve Csóka Község magyar önkormányzati képviselőinek segítségét. Az eseményre ellátogatott Molnár György, a Nemzeti Művelődési Intézet Szakmafejlesztési Igazgatóságán belül működő Partnerségi Központ vezetője, Sarnyai Károly, a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény igazgatója, valamint Nadrljanski Erika, a Felnőttképzők Regionális Hálózatának munkatársa, a Szakkör vajdasági koordinátora.
–  Az egész Kárpát-medence valamennyi régiója közül a legtöbb szakkört Vajdaság vállalta és meg is valósította. Ősztől már valószínűleg 120-tól is több lesz a csoportok száma. Példamutató ez a részvétel. A mai nap egyszerre ünnep, elismerés és köszönet is a résztvevőknek. Másrészt, június 4-e felé közeledve ne felejtsük el, hogy a nemzeti összetartozás szimbóluma is ez a program, hiszen ezeken a foglalkozásokon nemcsak a délvidéki csoportok, hanem Felvidéktől, Erdélyen át egészen a moldvai csángóvidékig, a Kárpátaljától a Muravidékig részt vesznek rajta. Tehát a valódi összetartozást erősíti – mondta beszédében Molnár György, majd a szakkörök résztvevőinek tanúsítványt osztott ki. A délután további részében az érdeklődők a műsor mellett megtekinthették a kiállított munkákat.

Éremritkaságok is bekerültek a kiállítás anyagába (Balázs Andrea felvétele)

Éremritkaságok is bekerültek a kiállítás anyagába (Balázs Andrea felvétele)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ének tánc és vidámság a Móra udvarában (Balázs Andrea)