2024. december 22., vasárnap

Húszmillió dinár új védőruhákra

Tartományi támogatás önkéntes tűzoltó-egyesületeknek

A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság az idén is támogatja az önkéntes tűzoltó-egyesületeket, így most is pályázhattak felszerelések beszerzésére. A tartományi  képviselőházban tegnap Petar Samolovac tartományi mezőgazdasági titkársegéd nyújtotta át a támogatási szerződéseket az önkéntes tűzoltó-egyesületek képviselőinek. A pályázat keretösszege 20 millió dinár.

– Az önkéntes tűzoltó-egyesületeknek kiemelt jelentőségük van a polgári védelem területén, ezért külön figyelmet érdemelnek. A tartományi mezőgazdasági titkárság pályázata által az idén 38 önkéntes tűzoltóság kap minőségi védőfelszerelést. Fontos, hogy a tűzoltó-egyesületeknek megkönnyítsük a munkájukat, jobb felszereléseket biztosítsunk számukra annak érdekében, hogy nagyobb biztonságban legyenek a terepen. A tartományi titkárság 2019 óta 113 millió dinárt különített el megfelelő védőfelszerelések beszerzésére. A jövőben is mindenképpen folytatjuk az önkéntes tűzoltó-egyesületek támogatását – fejtette ki Samolovac.

Siniša Savija, a Vajdasági Tűzoltószövetség elnöke elmondta, örömmel tölti el, hogy a tartományi titkárság felismerte az önkéntes tűzoltó-egyesületek jelentőségét. 

– A tartományi titkárság támogatása nagyon sokat jelent. Rendkívül fontos, hogy a tűzoltók biztonságban legyenek a terepen, ehhez pedig megfelelő védőfelszerelés szükséges. Nagy a jelentősége annak, hogy szinte minden településen vannak önkéntes tűzoltók, akik szembeszállnak a tűzzel. Ehhez nagy bátorság szükséges. Nyáron a magas hőmérséklet miatt általában megnövekszik a tűzesetek száma a szántóföldeken. Az önkéntes tűzoltók jelenleg felügyelik a határt, eddig szerencsére kevés tűzesetet jegyeztek Vajdaságban – fogalmazott Savija.

István József, a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület elnöke elmondta, hogy védőruhák, felszerelések beszerzésére kaptak támogatást. 

– Az egységünk mintegy 100 tagot számlál, ebből az operatív egység 32 fő. Sokat jelent a tartományi titkárság támogatása, önerőből ugyanis nehéz lenne boldogulni. Köszönjük a tartományi titkárságnak, amiért felismerte az önkéntes tűzoltó-egyesületek jelentőségét – nyilatkozta lapunknak az elnök.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A támogatói szerződés átnyújtása (Fotó: Dancsó Áron)