2024. november 22., péntek
PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL

A testünk fel fog támadni

Kedves Pósa atya!
Ha jól emlékszem, azt tanultam egykoron, hogy a testünk is fel fog támadni. Ezt hogyan értsem? Valahol a test fontosságát, lényegességét kevésbé látom a krisztusi tanításban, a lélek szerepe van hangsúlyozva, legalábbis nekem úgy tűnik. A testünk mellékes? Ha igen, miért fog mégis feltámadni? Mi az Egyház meglátása? Válaszát köszönöm: Anikó

A keresztény hitvallás (a Hiszekegy) tetőpontját a halottak feltámadásának meghirdetésével („Hiszek a test feltámadásában!”) és az örök életbe („Hiszem az örök életet!”) vetett hit megvallásával éri el. Pál apostol erről így ír: „Ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.” (Róm 8,11)

A halottak feltámadásába vetett hit kezdettől fogva a keresztény hit lényeges eleme volt. Tertullianus, latin patrisztikus gondolkodó, apologéta, a korai egyház egyik legfontosabb és legbefolyásosabb személyisége, a 3. század elején tanította: Keresztény meggyőződés: a halottak feltámadása; ez a hit éltet minket.” A világ minden vallása hisz a lélek halhatatlanságában, sőt, még sok nem vallásos ember is hisz abban, hogy a halál után az emberi személy élete folytatódik szellemi módon, de csak a keresztény hitvallás állítja, hogy a halandó test feltámad az örök életre.

Az ember test és lélek. Ha a test nem támadna fel, akkor csak a lélek – mivel halhatatlan – menne át az örök létbe, az viszont – test nélkül – nem a teljes ember. A lélek kiköltözése a testből olyan lenne, mintha egy épület tervrajzát tennénk őrizetre egy biztos helyre, magát az épületet pedig hagynánk összeomlani és szétesni. Ha a test feltámad, akkor a lélek szerinti, azaz a lelki tervrajz alapján megalkotott ember lép át az örökkévalóságba.

Isten testi lényként, azaz anyagi részecskékből álló lényként teremtette meg az embert. A Biblia ezt így mondja: „Megalkotta az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és akkor az ember élőlénnyé lett.” (Ter 2,7) Egy sántikáló hasonlattal mondva ez olyan, mint amikor az ember elkészít egy gépezetet – a föld anyagából! –, abba beleengedi a villanyáramot – mint lelket –, és akkor ez az elektromosság, ez az energia, az a „lélek” működteti, élővé teszi az anyagszerkezetet, a „testet”. A lélek az emberi test „villanyárama”: az élteti, mozgatja, gondolkodtatja, működteti. Az ember tehát test, amit az Istentől kapott lélek éltet.

Isten az embert nemcsak a rövid földi életre teremtette meg, hanem az örök életre is, ezért a földi halál után új életre támasztja fel a testét. A Jézus Krisztus által végbevitt megváltás éppen abban áll, hogy a meghalt emberi testet, a meghalt embert feltámasztja az örök életre. A megváltás műve Jézus Krisztus személyében éppen az volt – az apostoli hitvallás szavai szerint –, hogy „szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül; fölment a mennybe.” Tehát Jézus Krisztus meghalt, a testét eltemették, a teste feltámadt.
Lényeges dolog, hogy Krisztus megváltó műve a test feltámasztása. „Az Ige, mely Isten volt, tetté lett és közöttünk lakott.” (vö. Jn 1,1.14.) Ez a „testté lett Isten” a testét adja az embereknek, hogy azok élhessenek: „A kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” (Jn 6,51) A teste hal meg a kereszten nagypénteken, és a teste támad fel a sírból húsvétvasárnap hajnalán, és ebben a feltámadt testben kezdi el dicsőséges isteni örök életét.

A benne hívő embernek is éppen ezt akarta adni: „Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6,40) Az utolsó nap a földi élet utolsó napját, a testi halál napját jelenti. Amikor a Benne hívő ember (a hit Jézus személyének a befogadását jelenti, azt, hogy az ember beengedi magába Jézust, az Istenembert, befogadja, hogy benne lakjon) meghal (a teste, a lelke nem), akkor a benne lakó Jézus feltámasztja testileg. Pontosan erről beszélt Jézus, amikor a négynapos halott Lázárt feltámasztotta a sírból: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog; és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha.” (11,25–26)

Itt egy nagyon lényeges dolgot kell megértenünk. Jézus nem a testi halálban széteső, porrá váló testet támasztja fel, nem annak az anyagnak ad új életet, amelyből földi életünk folyamán a testünk felépült, hanem a saját feltámadt, isteni testét építi belénk. Ezért a mi feltámadott testünk szellemi test lesz, a Szentlélektől átitatott isteni test. Ezért a feltámadt test nincs többé alávetve az idő és a tér korlátainak, nem öregszik, nem szenved, nem hal meg többé soha.

A feltámadt test teljes egészében megőrzi a mi emberi voltunkat. Mindenki felismerhető lesz a saját egyéni személyisége, kinézete, jelleme alapján. Mindenki megtalálható lesz, elérhető lesz, ölelhető lesz. Mindenki mindenkivel egységben lehet, egy nagy családban lehet. Jézusnak az az imádsága az Atyához, hogy „Atyám, akiket nekem adtál, akik hittek bennem, add, hogy azok mindnyájan legyenek egy; amint te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy legyenek ők is mindnyájan egy mibennünk” (Jn, 17,21), éppen a testi feltámadásunknak köszönhetően valósul meg.

Csókay András idegsebésznek 2014. február 2-án halt meg tragikusan a 10 éves Marci fia. Utána február 28-án a bazilikában imádásra kitett nagy Szentostyában az apa meglátta Jézus arcát, mellette egy Marcinak kinéző kisfiút, akinek Jézus a jobb vállára tette a kezét. A kisfiú a két kezét hátul kulcsolta össze a nyakán, és mosolygott. Körülbelül egy perc elteltével tisztult ki az arc. Marci volt, miközben azt mondta: „Jól látod, apu!” Az apa ott látta halottnak hit fiát élve testi valóságában, feltámadva. Mintegy húsz percig zokogott ott örömében.

Az Idegsebészet és hétköznapi misztika című könyvében doktor Csókay ennek kapcsán később ezt írta: „Világossá vált előttem, hogy az ember dicsőséges testben támad fel. Bennem él a kép, ahogy Jézus megjelenik az utolsó vacsora termében, és Tamás apostol belenyúl a sebébe, és ő velük eszik. Az emmauszi tanítványok pedig leborulnak és átfogják a lábát. Mi ugyanolyan testben fogunk feltámadni, mint Jézus, tehát megölelhetők leszünk egymás által. Igaz, hogy az ajtó zárva volt, ennek a dicsőséges testnek nincs tér-idő korlátja, de megölelhető. Tehát a kisfiammal is megölelhetjük majd egymást, és ez megnyugtató.”

Tisztelt Anikó! A krisztusi tanításban a test lényeges, nagyon fontos. Azért, mert Krisztus a testünket támasztja fel az örök életre, abban a teljes emberi valóságunkban, amiben most vagyunk a földi életünkben. Ez olyan boldogító dolog, hogy örömünkben mi is zokoghatunk, mint András, amikor meglátta feltámadott fiát a feltámadt Jézusban.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás