2024. szeptember 11., szerda

Vučić: A szerb nép mindig is a zsidó nép mellett állt

Aleksandar Vučić államfő elmondta, hogy Jichák Hercog izraeli elnökkel a szabadkereskedelmi egyezmény mielőbbi aláírásáról is egyeztetett a Szerbia Palotában.

– A mai napon egyeztettünk a két országunk kölcsönös együttműködésével kapcsolatos fontos kérdésekről – mondta az államfő, aki szerint az innovációval, a technológiával, a mesterséges intelligenciával, az IKT szektorral kapcsolatban is egyeztettek.

– Számunkra rendkívül fontos, hogy mielőbb szabadkereskedelmi megállapodást kössünk Izrael állammal – szögezte le Vučić.

Felhívta a figyelmet arra, hogy büszke arra, hogy Szerbiában nem robban ki az antiszemitizmus, és a zsidó közösség jól és biztonságban érzi magát. Az elnök kiemelte: különleges megtiszteltetés számára, hogy ma Belgrádban láthatja vendégül Hercogot.

– Szerbia és Izrael jó kapcsolatokat ápol, és igyekszünk javítani ezen a kapcsolatokon. A szerb nép mindig is a zsidó nép mellett állt, a legnehezebb időszakokban is – mondta Vučić.

A nemzetközi közösségnek és a szabad világnak együtt kell szembeszállnia mindenféle terrorral – hangsúlyozta Jichák Hercog izraeli köztársasági elnök szerdán Belgrádban.

Izrael harcban áll, Szerbia pedig a tavalyi október 7-i támadás óta baráti módon viselkedett Izraellel – hangsúlyozta. Köszönetet mondott azért, mert a szerb elnök nyilvánosan is az izraeli túszok szabadon bocsátását követelte a Hamász fogságából, valamint izraeli sportolókat látott vendégül.

Az izraeli elnök emlékeztetett arra, hogy a második világháború eseményei is összekovácsolták a szerb és az izraeli népet, hiszen mindkét nép a náci elnyomás ellen harcolt, és ez a barátság azóta is épül.

Nyitókép: Beta