2024. december 22., vasárnap

Új köntösben

Felújították a nagybecskereki zárda kápolnáját

Mirko Štefković megyés püspök vasárnap Nagybecskereken megáldotta a Borromeo Szent Károly felújított kápolnát. A zárda kápolna ezen túl nemcsak a kollégista lányok számára lesz egy ünnepi hely, hanem az itt élő magyarság számára is. Adventtől nyitva lesz ajtaja és bárki bemehet majd napközben.
Háromévi munkával, a Magyar Kormány és a Teleki László Alapítvány támogatásával otthonos térré alakult a kápolna. Össze lett kötve a kollégium épületével és már nem csupán az utcáról lehet megközelíteni. Visszakerült helyére az eredeti oltárkép is, amely Borromeo Szent Károlyt ábrázolja a nővérek társaságában, amit száz évvel ezelőtt a Jézus Szíve képre cseréltek. Az eredeti oltárkép azonban megmaradt.

Mirko Štefković, Nagybecskerek megyés püspöke megáldotta a kápolnát (Kecskés István felvétele)

Mirko Štefković, Nagybecskerek megyés püspöke megáldotta a kápolnát (Kecskés István felvétele)

– Rossz állapotban volt, úgyhogy ezt restauráltattuk, és így került vissza az eredeti helyére. A restaurálás közben sok érdekességet megtudtunk a képről. Valójában ez Borromeo Szent Károly kápolna, és a kép Borromeo Szent Károlyt ábrázolja, de a feje le lett cserélve. Az valójában Bonnaz Sándor püspök feje, aki annak idején itt létrehozta ezt az egészet, jelképezve azt, hogy vannak még szent emberek – mondta Julianna nővér, a Szathmáry Karolina leánykollégium nevelőtanára.
A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek 1880 augusztusában érkeztek Temesvárról Becskerekre. Leánynevelő Intézetükben 1944-ig nevelték a lányokat. Az épületet akkor államosították, és csak a kápolna maradt az egyház tulajdonában.
– Ez a kápolna 1910-ben épült, és az óta sokszor fel lett újítva, rendbe lett hozva. Nagyon szép helyen van a központban, és a hívek nagyon szerették, és máskülönben iskolai központ is volt. Ahova a gyerekek naponta vagy hetente jártak szentmisére – mondta Gizella nővér, kollégiumalapító.

Visszakerült a helyére az eredeti oltárkép (Kecskés István felvétele)

Visszakerült a helyére az eredeti oltárkép (Kecskés István felvétele)

A felújított kápolna megáldása fontos esemény az egész Nagybecskereki Egyházmegye számára – hangsúlyozta Mirko Štefković nagybecskereki megyés püspök.
– A felújított kápolna megáldása egy fontos esemény. Persze elsősorban a kollégium, meg a nővérek számára. Nemcsak a múlt, hanem a jelen miatt is, hisz itt vannak a kollégista lányok, és reméljük, hogy a kápolnát is fogják használni a közös imádságra, esetleg személyes imádságra is bejönnek. Itt van az Oltáriszentség és ez is fontos szerepet játszhat magában a nevelésben – mondta a megyés püspök.
A felújítási munkálatokat Miodrag Mladenović pancsovai építész vezette.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az ünnepi liturgián (Kecskés István felvétele)