2024. december 22., vasárnap

Zárlat alatt az egyik újvidéki gimnázium

A diákok bocsánatkérést követelnek – Péntekenként következmények nélkül emlékeznének meg az áldozatokról

Az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjai bojkottálják a tanítást és zárlat alá helyezték az iskolát.

Követeléseik között szerepel, hogy az intézmény igazgatója nyilvánosan kérjen bocsánatot a diákoktól és tanároktól, valamint vonja vissza a Miloš Vučević kormányfőhöz intézett bocsánatkérését. Arra kérik a vezetést, hogy biztosítsanak a diákok számára minden pénteken 15 percet, hogy következmények nélkül emlékezhessenek meg a vasútállomáson történt tragédia áldozatairól.

A gimnázium tanárai és diákjai november 29-én, pénteken a polgárokkal együtt rótták le kegyeletüket az újvidéki tragédia áldozatai előtt. Ezt követően Miloš Vučević azt mondta, hogy „fiát a gimnázium tanárai gyakorlatilag rákényszerítették, hogy barátaival együtt elhagyja az iskolát, és részt vegyen a tiltakozásban.”

Ezt követően a gimnázium vezetősége közleményt adott ki, amelyben elítélte a diákok „politikai célokra történő kizsákmányolását” és bejelentette, hogy fegyelmi eljárást indítanak. Egyúttal elnézést kértek Miloš Vučevićtől, az esetben érintett diákoktól és szüleiktől.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Tiltakozó fiatalok Újvidéken/Beta