Tunéziában a család szent

Számos hazai és magyarországi turista kedvenc üdülőhelye a Földközi-tenger partján elhelyezkedő, észak-afrikai ország gazdag történelmével és kulturális örökségével. A csókai származású Noémi Borza-Mourou elmondása szerint a véletlennek vagy talán a gondviselésnek köszönhetően találkozott és ismerkedett meg, majd házasodott össze Svájcban a tunéziai születésű férjével, Issammal. Noémi évekig a csókai Csalogány asszonykórus oszlopos tagja volt, a magyar kultúra iránti szeretete most is mélyen gyökerezik benne. Mindig is szívügye volt az észak-bánáti kisváros kulturális élete, ezért ajándékként élte meg a Csóka Művelődési és Oktatási Központban eltöltött éveket. Már fiatalon csatlakozott a Vajdasági Magyar Szövetséghez, mert véleménye szerint ez a párt képviseli a vajdasági magyar emberek érdekeit, és teszi ezt most is.

– Azt vallom, hogy mindent, ami jó, osszunk meg másokkal, ugyanis a közös élmények fokozzák az élményt – jegyezte meg Noémi, majd elmondta, hogy férje, Issam a tunéziai Tatouinban látta meg a napvilágot, majd építésvezetőként szeretett volna többet látni a világból, új tapasztalatokat szerezni, a szakmai tudását bővíteni, valamint befejezni a Dzserba szigetén, a Földközi-tenger partjától mindössze néhány kilométerre lévő házát. A kimagasló tanulmányi eredményének köszönhetően szakmai továbbképzés céljából lehetősége nyílt kiutazni Svájcba. Szerinte mindenképpen sorsszerű volt a találkozásuk, és hozzáfűzte azt is, hogy megismerkedésük előtt még nem járt az észak-afrikai országban, semmit sem tudott róla.

– Hiába emlegette nekem a Homérosz által lótuszevők földjének nevezett szigetet annak hófehér homokjával, vagy éppen a közelében lévő Flamingó-szigetet és a Szaharát – mesélte Noémi, hozzátéve, hogy életvitelszerűen Svájcban élnek. Egyeseknek úgy tűnhet, sokat tartózkodnak Dzserbán, szerinte azonban mégsem eleget, mert sok ott a látnivaló és egyszerűbb az élet.

– A stressz itt ismeretlen fogalom. Az emberek életvidámak, kedvesek és örülnek egymásnak. A családok pedig összetartanak és tisztelik egymást és az időseket. A férjem szokta mondani, hogy a napsütés az oka mindennek, és azért jár télen is haza, hogy feltöltődjön. Az így szerzett energiát pedig elraktározza a hideg, rohanással teli svájci napokra – mondta Noémi, és megjegyezte, ahhoz, hogy mindent elmeséljen Dzserbáról, nem hiszi, hogy elég hely van a napilapunkban, talán inkább könyvet kellene írnia róla.

A csókai születésű fiatalasszony elmesélte, hogy az ide látogató turistákat a napsütés, a dromedárok, a kalózhajók vonzzák a szigetre, ahol muszlimok, katolikusok és zsidók élnek békességben, aminek köszönhetően itt szervezik meg a Tolerancia és a béke földje nevű fesztivált.

Tunézia legnagyobb és legnépszerűbb szigetére, az 514 négyzetkilométeres Dzserbára vízen, levegőben vagy szárazföldön is el lehet jutni. A szigetet a szárazfölddel egy csaknem 7 kilométeres út, az Al Kantara köti össze, amelyen izgalmas végigautózni.

– Az egész sziget az UNESCO világörökség részét képezi az ősi romok, a mecsetek és a 9. században kialakult sajátságos településmintája miatt. Itt nincsenek párhuzamos utcák, házsorok és utcanevek, házszámok is csak a nagyvárosban vannak. Ennek ellenére a helyiek leginkább a sárga taxikkal közlekednek, mivel az olcsóbb, mint a tömegközlekedés. A flamingók télen erre a szigetre vonulnak vissza, különleges látképet teremtve kecses formájukkal a tenger sekélyebb részein – mondta beszélgetőtársunk, aki hat évvel ezelőtt, karácsony tájékán járt a szigeten.

Noémi elmesélte, hogy Issam családja is nagy izgalommal várta az érkezését, mivel különleges jelentősége van az elsőszülött feleségének a megismerésének. Tunéziában ugyanis az elsőszülött fiúnak kell gondoskodnia az egész családról, így a felesége is hasonlóan jelentős szerepet tölt be.

– Nagyon tisztelik a hagyományokat, a társadalmi rangsort betartják, és az ehhez tartozó íratlan

szabályokat is – jegyezte meg, és elmondta azt is, hogy megérkezése másnapján Issam édesapja elvitte őt megmutatni a sziget központi városát. Ott pedig a város központjában lévő

katolikus templomot is, amelyet azóta nagyon szépen felújítottak, így a városközpont igazi ékévé vált. Ezzel szemben az út másik oldalán helyezkedik el a mecset, néhány kilométerre ezektől pedig a zsinagóga.

Noémi elmesélte, hogy nemcsak a várost mutatták meg neki, hanem a közösségükbe is bevezették azzal, hogy az apuka körbevezette a helyi piacon és bemutatta az ismerősöknek.

– Mindenki nagyon kedvesen, mosolyogva fogadott és valamivel kedveskedni akart, ez igazából ma is így van. Maga a család is határtalan szeretettel, kedvességgel és nyitottsággal fogadott,

mintha csak egy messze földről hazatérő rokon lennék – mondta riportalanyunk, és hangsúlyozta, hogy Tunéziában a család az első, a család szent, és a nő, az anya a család legféltettebb kincse, a család szíve.

– Ha ő nem boldog, a család se lehet az – jegyezte meg Noémi, hozzátéve, hogy a férfi az, aki felelős a család fenntartásáért, életkörülményeiért és jólétéért. Éppen azért a feleség feltétlenül megbízik benne és a döntéseiben – ecsetelte, majd elmagyarázta azt is, hogy ha a család engedi, a nő dolgozik. Az egyetemre a nők ugyanúgy járnak, mint a férfiak.

– A fejkendő viseletét illetően, amikor a lány nővé érik, választania kell, hogy szeretné-e viselni és ezzel együtt a vallási normák magas szintű elvárásainak eleget téve élni. Nemcsak egy ruhadarabról van szó, hanem egy életformáról, a külvilágnak és a jövendőbeli kérőnek küldött jelzésről. És vagy állandóan viselik, vagy soha. Ez egy önálló döntés a nők részéről – ecsetelte a fiatalasszony, és elmondta, azt tapasztalta, hogy a lányok még ma is előszeretettel választják ezt az életformát, sőt kislányként várják, hogy mielőbb hordják a hidzsábot.

– Nagyon divatosan és változatosan viselik ezt, amire mindig rácsodálkozom – mesélte Noémi, majd elmondta, hogy a férje három nőtestvére közül a legidősebb és a legfiatalabb viseli a hidzsábot, a középső nem.

– A kezdetekben nagyon érdekes volt számomra az, hogy a család esténként földön lévő szivacsmatracokra, párnákra összeül egy szobában, vagy nyáron a tornácon, ahol lengedezik a szellő. Az anyuka egy hordozható minitűzhelyen, izzó széndarabokon megfőzi az erős és édes zöld teát, amelyet szétoszt a családtagok között. A legerősebb főzetből egy pálinkáspohárnyit a rangsorban elöl állóknak ad: a legidősebb férfitól a legfiatalabbig, majd a

gyengébb főzetből a rangsorban legmagasabban álló, vagy pedig a legidősebb nőtől a legfiatalabbig – mesélte és megjegyezte, hogy ez mindig így van, akkor is, ha vendégek jönnek.

– A rangsor sohasem összetévesztendő – mutatott rá, és elmesélte azt is, hogy a megfőzött teába fenyőtobozmagot vagy friss mandulát, olykor friss mentaleveleket is tesznek, és a teázás mellett zajlik igazán a családi élet. A beszélgetés során előkerülnek a fontosabb témák, de leggyakrabban nagy a lárma és hangos a nevetés. A legkisebbektől a legidősebbekig éjszakába nyúlóan mindenki együtt nevet.

– A tunéziai gasztronómia egyébként, bármennyire is hihetetlen, sokban hasonlít a magyar konyhához. Ők is készítenek lángost, csak reggelire eszik, a közepét vékonyra nyújtják és ropogós. Ők édesen eszik, sósan soha – mondta Noémi, és hozzáfűzte, hogy Tunéziában a kuszkusz a legjellemzőbb étel, aminek az ízvilága hasonlít a mi pörköltünkhöz, azzal, hogy itt szinte mindenbe harisszát tesznek, ami egy napon szárított, csípőspaprika-alapú fokhagymával és más fűszerekkel összeőrölt olívaolajas paprikakrém, amely igazán erős és füstös ízt ad az ételeknek.

A fiatalasszony elmesélte azt is, hogy az olívaolaj itt nagy kincs, és az alapja az itteni

életnek, megélhetésnek és az ételeknek. Egy tipikus reggeli itt egy kistányérnyi olívaolaj, frissen sült kiszra, azaz lepénykenyér, pár szem datolya, tejeskávé és egy főtt tojás. A lepénydarabokat letépve belemártogatják az olajba, amelyhez olykor mézet, túrót, fügelekvárt vagy szezámpasztát is kevernek.

– Ez Afrika. Más világ, más kultúra, más szokások, és ezt nem szabad elfelejteni. Ezért nem az otthonnal kell összehasonlítani, és azokat a jellemzőket keresni itt is, hanem nyitottnak kell lenni az újra és befogadni azt, mert csak akkor ad igazán sokat az itt-tartózkodás. Ehhez pedig ki kell mozdulni a szállodából és a komfortzónánkból is. Mindehhez pedig jól jön egy helybéli, aki megmutatja az igazán izgalmas látnivalókat – hangsúlyozta beszélgetőtárunk. Hozzátette, férjével azért is döntöttek úgy, hogy a vajdasági érdeklődőknek júniusban egyhetes nyaralásokat szerveznek. Erre a férje egyedi programot készít, amely életre szóló élményt nyújt a résztvevőknek. Erről, illetve Dzserbáról, Tunéziáról szóló érdekes olvasnivalókat találhatunk a házaspár Discover Djerba – Fedezzük fel Dzserbát Facebook-oldalán.