2025. március 25., kedd

Nyugalmat és stabilitást sürgetnek

Pásztor Bálint: Amíg nincs alternatíva, addig a VMSZ lebontása révén a vajdasági magyar közösség védtelenné válna

A november 1-jei újvidéki tragédia óta aktuálisnak nevezhető helyzetről, illetve az annak folyományaként kialakult körülményekről és állapotokról nyilatkozott a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. 

Egyebek mellett szó volt az oktatás és a diákok helyzetéről, továbbá a mindenkit megillető szabadságjogokról, illetve a különböző jogok esetenkénti ütközéséről, ezenfelül a lincshangulatról és az állami szervek iránti bizalom hiányáról, valamint arról, hogy ez utóbbi mihez vezet vagy vezethet.

A Szerbiai Képviselőház múlt héten állapította meg Miloš Vučević miniszterelnök januári lemondását tisztségéről. Válaszolva az újságírói kérdésre, hogy mi felelne meg jobban a VMSZ-nek, a köztársasági kormány új összetételének a megválasztása, vagy a rendkívüli választás, Pásztor kifejtette: „A vajdasági magyar közösségnek az felelne meg leginkább, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba és nyugalom jellemezze a hétköznapokat.” Ha ehhez választásokat kell tartani, akkor a VMSZ álláspontja az, hogy legyenek választások, tette hozzá Pásztor, aki szerint a választások nem eredményeznének számottevő változást a belpolitikai színtéren, nem valószínű, hogy a legutóbbi választáshoz képest eltérő eredmény születne. Ugyanakkor, ha az ellenzék a választások megtartását támogatná, az sem lenne rossz megoldás, emelte ki Pásztor. Rámutatott, ha választások lesznek, akkor a VMSZ, mint eddig is, önállóan venne azokon részt.

– Most már végképp nem értem, hogy mi lehet ennek az immár ötödik hónapja tartó belpolitikai válságnak a végkicsengése. Az ellenzék nem szeretne új kormányt, nem szeretne választásokat, továbbra is zajlanak a tüntetések, sok helyen továbbra sem lehet iskolába járni, továbbra sem működik az egyetemi karok nagy része, mindenki utcára vonul, örülnek egymásnak az emberek. Gyakorlatilag fesztiválhangulat zajlik az utcákon, legalábbis azoknak a részéről, akik felvonulnak, a többiek meg nem tudnak A pontból B pontba eljutni. Azoknak a szülőknek, akiknek a gyermekei Újvidéken vagy Belgrádban jár egyetemre, és nem az Európa Kollégiumban laknak, továbbra is fizetniük kell a kibérelt lakás fenntartásának a költségeit. Egyre többen fontolgatják annak a lehetőségét, hogy átíratják valahova a gyereküket. Jövőre hatalmas gondokat okoz majd a beiskolázás, hiszen egyre több szülőtől hallom azt, hogy abban gondolkodnak, jövőre Magyarországon íratják iskolába gyereküket, mert eszük ágában sincsen olyan országban beíratni őket, ahol a tanárok és az egyetemi karok nem dolgoznak. Ezért gondolom azt, hogy a nyugalom, a stabilitás, az élet normális mederben való folyása a megoldás. A mi álláspontunk az, hogy tegyünk meg mindent, ami révén ezt el lehet érni – fejtette ki Pásztor.

Később a beszélgetés során a normalitáshoz kapcsolódóan megjegyezte: „az itt a kérdés, hogy azoknak, akik dinsztelnek, meg pumpálnak, vajon érdeke-e az, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba”.

– Közösségi oldalaimon egyik-másik kommentelő elkezdte a Ceaușescu házaspár kivégzéséről készített fényképeket bemásolni. Csak azért, mert mi a VMSZ-ben a normalitás hangját képviseljük, és arról beszélünk, hogy az életnek vissza kell térnie a normális kerékvágásba, ehhez viszont a két félnek le kell ülnie beszélgetni. Kizárólag ez jelenthet megoldást. Nem az a megoldás, hogy most már a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumot fizikailag is blokád alá veszik. Milyen jogállamiság, joguralom ez? Remélem, hogy lesz új kormány, ha meg nem, akkor választások lesznek. Abban viszont problémát látok, hogy ha az ellenzék, amelyik tudja, hogy nem szerepelne jól a választásokon, azt mondaná, hogy sem kormány, sem választások. Akkor mégis mi a cél? A teljes anarchia? Az, hogy ebben az országban leépüljön minden társadalmi funkció? Ha picit visszamegyünk az időben, azt látjuk, hogy 2017-ben, amikor Vučić először volt államelnökjelölt és először nyerte meg a választásokat, az ellenzéknek volt egy jelöltje, aki egymillió szavazatot kapott. Meg lehet nézni, hogy a legutóbbi választásokon mennyi szavazatot kapott az ellenzék. 2017-ben tisztességesek voltak a választások? Akkor már 5 éve a haladók voltak hatalmon. Nem arról van szó, hogy ilyen szempontból nem tisztességesek a választások, hanem arról, hogy az ellenzéknek nincs programja, nincs vezetője és nincs víziója, kizárólag abban látja a megoldást, hogy pumpálja az embereket – ez egy magyartalan szó, semmi köze a politikai élethez –, hogy lincshangulatot teremtsen azok irányába, akik csupán azt szeretnék, hogy normálisan élhessünk és a gyerekek járhassanak iskolába – fogalmazott Pásztor.

A bizalomvesztéssel kapcsolatban a VMSZ elnöke megjegyezte, ennek oka az, hogy az emberek mindent megkérdőjeleznek. 

„Látom a tüntetésekről készített videókat és fényképeket. Tudom, hogy a felvonulókról, a tüntetőkről nem népszerű rossz dolgot mondani, mert ők az ifjúság, akik a jövőért, a tisztaságért, meg a csillámpónis világért küzdenek. Ez mind rendben is van, de hogy fogunk odáig eljutni? Mi a kínálat? A politikában a különböző nézeteknek kell összecsapniuk a választásokon, természetesen békésen. Nem látom, hogy a másik oldalon mi a kínálat. Ugyanakkor azt látom, hogy nagyon sok fiatal évek után letette a különböző kütyüket, kiment az utcára és elemi erővel hatott rá az a felfedezés, hogy vannak más élő emberek. És ölelgetik egymást, örülnek egymásnak. Én ezeket az érzéseket a nagy maratonok alkalmával szoktam megélni. Ezek mind nagyon pozitív emberi érzések. Ezt emberileg maximálisan meg tudom érteni, csak ebből nem lesz politikai megoldás. Amennyiben maguk az egyetemi hallgatók azt mondják, hogy őket nem érdekli a politika, hogy ők egyik oldallal sem rokonszenveznek, de pumpáljunk továbbra is, ezzel csak az árkokat mélyítik és nem haladunk a megoldás irányába, viszont a bizalomvesztés egyre erősebb lesz, mert egy anarchia irányába sodródik az ország, mert elkezdünk megkérdőjelezni intézményeket, tényeket és mindent, ami zajlik a társadalomban.” – fogalmazott Pásztor.

– Azt is fontosnak tartom elmondani, hogy nem látom, hogy a magyarság jövőjével és boldogulásával kapcsolatban bármi konkrétum elhangzana a tüntetéseken. Nagyon sokan azt mondják, annak ellenére, hogy a VMSZ önállóan vesz részt a választásokon, hogy kiszolgáljuk a hatalmat. Szeretném kérdezni, hogy ha esetleg nem létezne a VMSZ, vagy rosszul szerepelne a választásokon, akkor ki vállalná fel a magyar ügyek intézését Vajdaságban? Az elmúlt 10 évben nem volt olyan másik vajdasági magyar párt, amelyik önállóan vett részt a választásokon. Most sincs, és nem tűnik úgy, hogy lenne ilyen. Mindenkinek meg kellene értenie, hogy saját magunk alatt vágjuk a fát. Ez nem arról szól, hogy a VMSZ tisztségviselői a bársonyszékekért harcolnak. Arról van szó, hogy ha nincs releváns politikai párt, amelyik a vajdasági magyarság jogérvényesítését tűzi a zászlajára, akkor nincsen olyan politikai erő a mindenkori parlamentben, amelyik a magyar oktatásért, kultúráért küzd, amelyik fel tud ügyeket karolni. Valóban létezik másik magyar párt, csak az a másik párt, azonkívül, hogy feladatot teljesítve minden nap kiad egy közleményt a VMSZ ellen, semmilyen tevékenységet nem folytat és nem szoktak önállóan részt venni a választásokon. Lehet, hogy lesznek választások, azt javaslom a VMDK-nak, hogy álljanak ki, szerezzék meg a közösség támogatását. De ne az ellenzék listáján lapuljanak, hanem úgy, mint a VMSZ, önállóan vegyenek részt a választásokon és jelentsenek alternatívát. Amíg nincs alternatíva, addig a VMSZ lebontása révén a vajdasági magyar közösség védtelenné válna. Ezt semmiféle pumpálásért és dinsztelésért nem engedhetjük meg, mert ha az elmúlt 100 évben ez a közösség mindent túlélt, akkor túl kell élnie ezeket a nehéz időket is. Hozzátenném, a VMSZ lebontására irányuló igyekezet nem fog sikerrel járni – fejtette ki Pásztor.

Az állítólagos hangágyú a tüntetők elleni állítólagos bevetésére vonatkozó kérdés kapcsán a VMSZ elnöke leszögezte: amennyiben volt hangágyú és amennyiben a hangágyúnak a bevetése törvényellenes, akkor mindenkit meg kell büntetni, aki alkalmazta a hangágyút. Amennyiben viszont nem volt hangágyú, akkor azokat kell megbüntetni, akik azt állítják, hogy volt, mert ez is bűncselekmény, mégpedig pánikkeltés, nyomatékosította Pásztor. Hozzátette, a külföldi szakértők közreműködése révén kiderül, hogy mi történt, vagy mi nem történt.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint hangsúlyozta, ha választások lesznek, akkor a VMSZ, mint eddig is, önállóan venne azokon részt (Fotó: Képernyőfelvétel/Dr. Pásztor Bálint/Facebook)