A tiltakozó egyetemisták egy része szerint a jelenlegi kormány nem hajlandó teljesíteni követeléseiket, ezért egy politikamentes, szakértői kormány megalakítását sürgetik. Egyes hallgatók kiemelték, hogy álláspontjuk szerint a javasolt kormány tagjai nem lehetnek sem a jelenlegi hatalom, sem az ellenzék, sem pedig Proglas kezdeményezés képviselői.
A Nova TV Utisak nedelje című műsorában Mila Vukasović, az újvidéki Természettudományi és Matematikai Kar hallgatója elmondta, hogy a diákok úgy vélik, a szakértői kormány lehet az egyik megoldás a jelenlegi válságra. Luka Đorđević, a niši Orvostudományi Kar hallgatója hozzátette, hogy a diákok politikai befolyása jelentős, és olyan kormányt szeretnének, amely kizárólag a diákok követeléseinek teljesítésére és a választási folyamat normalizálására összpontosít – közli a 021 hírportál.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele