Az egyházi év három legnagyobb ünnepe – karácsony, húsvét, pünkösd – után következik Szentháromság vasárnapja. Szép ez az időzítés, mindegyik nagy ünnepen az egyik Isteni Személy van „előtérbe helyezve”: karácsonykor az Atyaisten, aki elküldi, ajándékozza nekünk a Fiát, húsvétkor a Fiúistent ünnepeljük, aki befejezte a megváltás Művét, pünkösdkor pedig a Szentlélekistennek örvendünk, aki leszállva az apostolokra elindította az Egyház életét. Illő, hogy amikor ez a „hármas kör” befejeződik, amelyeken külön-külön egy-egy Isteni Személy került előtérbe, akkor Szentháromság vasárnapján a három Isteni Személyt egységében is megünnepeljük.
A Szentháromság a keresztények számára a legnagyobb, legkedvesebb hittitok. Jézus nyilatkoztatta ki, hogy az egy Istenben három Személy van.
Még mielőtt elkezdenénk belemerülni, hogyan is lehetséges ez – az ember egyik tulajdonsága, hogy kérdezni, gondolkodni szeret –, idézem az Egyház egyik legnagyobb hittudósának, a 20. századbeli Karl Rahnernek az egyik ideillő mondatát: Istenem, „ha végtelenséged peremén állva, belekiáltanám léted úttalan messzeségébe mindazokat a szavakat, amelyeket végességem szűk korlátai között kapargattam össze, akkor sem tudnálak kimondani soha!”
Az említett hittudós élete vége felé egyik előadásában megjegyezte, hogy ő a kétezer éves Egyház történelmének teológiai könyveit – itt biztosan csak az eredeti írásokra gondol – szinte mind elolvasta; így megérthetjük, milyen súlya van az imént idézett mondatnak. Tehát nem érdemes nekünk se belemenni olyan mély fejtegetésekbe, „hogyan lehetséges ez?”. Hittel kell közeledni ehhez a mély hittitokhoz és szeretettel elfogadni azt.
Nem kell tehát mély fejtegetésekbe merülnünk, de beszélhetünk nagyon egyszerűen. Amikor hittanórán a kisgyermekeknek akarok pár szót mondani a Szentháromságról, akkor egy fát veszek példának. Elmondom: „Látjátok, a fának három része van: egy látható, az a fa törzse és lombja és két nem látható: a fa gyökere és a nedv, ami a gyökérből a fa utolsó leveléig hatol. Egy fa, de három részből van. Hasonlóan Isten is egy, de három Személye van. S amint a fának két láthatatlan része van, a gyökere és a nedve, úgy a Szentháromságos Istennek két láthatatlan Személye van: az Atya (mint a fának a gyökere) és a Szentlélek (mint a fában keringő nedv). A látható Személye pedig Jézus Krisztust (mint törzs és lomb), aki az emberré lett Második Isteni Személy. Ő szemmel látható volt itt a földön emberi mivoltában, hittel pedig „látható” volt isteni mivoltában. A fa hasonlatával egy nagyon kicsit érzékelhetjük ezt a szédületes nagy hittitkot, a Szentháromságot.
Marisa Cerini olasz teológus írja: „A szentháromságos titok kifürkészhetetlen marad, melyet lehetetlen egy képben, egyetlen fogalomban kifejezni, ahogyan azt Nazianzi Gergely (egyháztanító) példásan megfogalmazza: »Még el sem kezdtem az Egységre gondolni, s a Háromság máris elárasztott ragyogásával. Még el sem kezdtem a Háromságra gondolni, s az Egység máris magával ragadott.«”
A művészeknek is szintén óriási nehézségekkel kell küzdeniük ezen a téren. A keleti egyházban van Rubljov (XV. század elején élt) csodálatos ikonja, amelyen a Szentháromságot három angyal képében ábrázolja. A megfestett jelenetet az Ószövetségből vette, azt az eseményt, amikor Ábrahámot három angyal látogatja meg. Ez az egyik legszebb „képbe öntött” művészi alkotás erről a hittitokról.
Nyugaton, főleg a barokk kortól kezdve, születtek azok a szentháromságos ábrázolások, amelyeket leginkább látunk: az egy Atya idős, szakállas, ősz ember képében van megfestve, a föltámadt Jézus kereszttel, a Szentlélek galamb képében. Az Atyaistennek mint „öregnek” az ábrázolását Dániel próféta könyve ihlette: „...az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt... Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Ítéletet tartottak, és felnyitották a könyveket” (Dán 7, 10–11). A zsidóknál a legnagyobb tisztelet az időseket illette meg. Istent „Ősöregnek” szólítani azt jelenti, Ő az, akinek a legnagyobb tisztelet jár ki.
Jézust föltámadott alakjában ábrázolják, sebhelyekkel, kereszttel a kezében, s ezt azt jelenti, hogy Ő a Dicsőséges Megváltó.
A Szentlélek ábrázolása Jézus megkeresztelésének a történetéből származik: A Lélek ott galamb képében szállt le az égből Jézusra. A galamb az ó- és az újszövetségi időkben úgy volt ismert, mint a szelídség és a gyöngédség jelképe (mivel nincs epéje). A Szentlélek az Atya és a Fiú Személlyé vált Kölcsönös Szeretete, teli van szelídséggel, gyöngédséggel. Jézus Vigasztalónak is nevezi, ezért illik Rá a galamb jelkép.
A világos, hogy a Szentháromság nem így néz ki az örökkévalóságban. Ezek csak képek, jelképek, melyek el akarják mélyíteni bennünk a vágyat, hogy minél többet gondoljunk Rá. Ha szemléljük, megismerhetjük a Szeretet-Istent, és boldogan hihetünk abban, ez a Háromságos Szeretet bennünk él. Jézus mondja: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23)
Ehhez a megismeréshez és boldogító hithez jutott el egy lelki mester:
„A Szentháromság bennem! A beláthatatlan mélység, bennem! A végtelen, bennem! A szeretet katlanja, bennem! Az Atya, akit Jézus nyilatkoztatott ki, bennem! Az Ige! A Szentlélek – akit mindég birtokolni szeretnék – bennem! Nem kérek ennél jobbat. Ebben a beláthatatlan mélységben akarok élni, elveszni ebben a napban, együtt élni az Örök Élettel.
Egy ideje én is érzem a vonzást arra, hogy »belül éljek«, ahol – ha kegyelemben vagyok – a Szentháromság él. Magához ölel az Atya, szerető keblére, megcsókol az Ige, mint tűző sugár, a Szentlélek, lágy szellő, mint fehér galamb, a lelkemet simogatja. A Szentháromság uralkodik bensőmben.” (Chiara Lubich)
Mindenkinek kívánok ehhez hasonló belső élményt: lássa meg magában a boldogító Szentháromságot! Utána lássa meg egy másik Krisztus-hívő embertársában is ezt a Háromságos Szeretet-Istent! Számomra a legnagyobb öröm az, ha feltárhatom embertársaimnak, hogy bennük lakik a Szeretet, a Szentháromságos Szeretet. Ha hisznek ebben, akkor eltölti őket a legnagyobb öröm, és az a boldogító remény, hogy életük folyama az Isteni Szentháromság végtelen Szeretet-tengerébe torkollik.
