2024. december 22., vasárnap

Első fokú készültségben a hadsereg egy része

Nebojša Stefanović védelmi miniszter és Milan Mojsilović vezérkari főnök ma Raškába utazott – írja a B92 hírportál.

A látogatásuk célja, hogy szemlét tartsanak a szerb haderő egységeinek egy része felett, amelyet már első fokú készültségbe helyeztek. A szemlét megelőzően a hadsereg parancsnokainak egy részével tanácskoztak, jelentette a védelmi minisztérium.

Az ország déli részén lévő jarinjei és brnjaki adminisztratív átkelőknél már negyedik napja feszült a helyzet, miután a koszovói hatóságok betiltották a szerb rendszámtáblák használatát. Mindkét átkelő le van zárva, az egyik oldalon a ROSU egységei, a másikon pedig az elégedetlen szerb polgárok tartózkodnak, ugyanakkor a KFOR helikopterei is járőröznek a terület felett.

Nebojša Stefanović védelmi miniszter kijelentette, hogy a szerb hadsereg Raškában és Novi Pazarban állomásozó egységei magasabb készültségi szinten vannak, mivel az ország ilyen módon szeretné üzenni, hogy nem tűri el még egyszer a szerbek üldözését.

– A katonaságunk nem provokál, de készen áll, hogy megvédje a népet, ha bármi olyasmi történne, ami veszélybe sodorná az életüket – mondta.

– Fontos a számomra azt látni, hogy ezek az emberek fel vannak készülve. A felszerelés és a technológia, amelyet beszereztünk, szakemberek kezében vannak – hangsúlyozta a miniszter.

Véleménye szerint Aleksandar Vučić elnök kiváló lépéseket tesz a helyzet eszkalálódásának megakadályozása érdekében. Hozzátette, hogy várja az EU és a KFOR reakcióit is, de jelenleg a szerb életek védelme számít a leginkább.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás