2024. december 22., vasárnap

A kis múzeumok is fontosak

Azok a fiatalok, akik május után töltötték be 18. életévüket, november 15-e és 30-a között igényelhetik a 20 eurós támogatást

A múzeumok igazgatóinak és megbízott igazgatóinak nem kell szakmai vizsgát tenniük megválasztásuk előtt – áll a múzeumi tevékenységekről szóló törvény módosításában, amelyről a köztársasági képviselőházban folytattak vitát tegnap. A módosítás két törvény, a kultúráról és a múzeumi tevékenységekről szóló nemrégiben elfogadott törvény összehangolását célozza meg. Ezek után is csak azok vezethetik ezeket a kulturális intézményeket, akik magas szintű végzettséggel és legalább öt év munkatapasztalattal rendelkeznek a kultúra adott területén.
Kiss Nándor, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője felszólalásában közölte, hogy a VMSZ támogatja a törvény módosítását, majd kihasználta az alkalmat arra, hogy elmondja, Szerbiában 149 múzeum található, ezek közül 54 Vajdaságban, de csupán 5 esetében a Vajdasági Autonóm Tartomány az alapító, míg 7 múzeum alapítója a helyi önkormányzatok. Kiss kiemelte, ezek között vannak olyanok, amelyek kiemelten fontosak a nemzeti kisebbségek számára. Részletezve a magyar kisebbség számára fontos múzeumokat elmondta, 6 ilyen működik a tartomány területén. Ezek a szabadkai, óbecsei, újvidéki, nagybecskereki és zombori városi múzeumok, valamint a Vajdasági Színházi Múzeum. A Magyar Nemzeti Tanácsnak valamennyivel nagyon jó az együttműködése. Hangsúlyozta, hogy az MNT alapítója a topolyai Község Múzeumának. Kiemelte, azt hihetnénk, hogy ezeknek a kis múzeumoknak a jelentősége nem nagy, mivel nem rendelkeznek nagy múzeumi anyagtárral, vagy nagy kiállítóhellyel. Ám leszögezte, a VMSZ-ben úgy gondolják, nem szabad megfeledkeznünk a kisebb múzeumokról sem, annak oktatójellege és történelmi jelentősége miatt.
Szólt a magyar kisebbség színházi stratégiájáról is, mondván, nemrégiben született meg annak ötlete, hogy a vajdasági magyar színházak igazgatói közösen fogalmazzák meg e színházak stratégiáját. Ebben a párbeszédben a VMSZ mediátori feladatkört vállalt a MNT-vel együtt. Ezzel pedig az a céljuk, hogy minőséges színházi életet teremtsenek.
A parlament tegnap szavazott a kedden megkezdett ülés napirendjén szereplő törvénymódosításokról, így a fiskalizációs törvény módosításáról, valamint a koronavírus-járvány anyagi nehézségeit célzó juttatásokról, amely alapján segélyként minden felnőttkorú decemberben további 20 eurót kap. Erre a támogatásra azok, akik májusban elmulasztották, vagy nem kérték a támogatást, illetve azok a fiatalok, akik május után töltötték be 18. életévüket, november 15-e és 30-a között jelentkezhetnek. A többieknek automatikusan utalják át az említett összeget. A képviselők tegnap megszavazták a zajszennyezéssel foglalkozó törvényjavaslatot is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás