2024. december 18., szerda

Újraválasztották a VMÚE elnökét

Újabb négy éven át Máriás Endre, lapunk főszerkesztő-helyettese irányítja a vajdasági magyar újságírók szakmai szervezetének munkáját

Újabb négy éven át Máriás Endre, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese tölti be a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöki tisztségét, derült ki a szervezet tisztújító közgyűlésén, amelyet ma délelőtt tartottak meg a Vajdasági Rádió és Televízió új székházában, ahol a VMÚE alelnökeivé Madár Anikót, az Újvidéki Rádió szerkesztő-műsorvezetőjét és Tóth Líviát, a Hét Nap főszerkesztőjét, titkárává pedig Fehérvári Csongort, a Pannon RTV internetes kiadásának főszerkesztőjét választották meg.

A tisztújító közgyűlés kezdetén Máriás Endre, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, aki részletesen ismertette az elmúlt négy évben elért eredményeket, kiemelve, a nem várt nehézségek ellenére is igen tartalmas időszakot tudhatnak maguk mögött, amelynek során bebizonyosodott, hogy a vajdasági magyar újságíró-társadalom tagjai igenis fontosnak tartják az együvé tartozást és az együtt gondolkodást, amit mi sem bizonyít jobban annál, hogy az egyesületnek jelenleg több mint kétszázhúsz tagja van. A VMÚE elnöke értékelésében kitért a Kárpát-medencei újságírószervezetekkel folytatott kiváló együttműködés fontosságára is, aminek kapcsán Klemm József, a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója korábbi társelnöke beszélt az ernyőszervezet tizenöt éves történetének legmeghatározóbb momentumairól, valamint arról, hogy a KMÚEK tagsága nemrég kezdeményezte a szervezet névváltoztatását Kárpát-medencei Magyar Újságíró-egyesületek Közösségére, továbbá a szervezet hivatalos bejegyzését, illetve vezetői testületének megalakítását, ami egy új korszak kezdetét jelenti majd a KMÚEK életében.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A folytatásban a VMÚE elnökségének tagjai négy kiemelt fontosságú kiadványt mutattak be a jelenlévőknek. A VMÚE kiadásában megjelent Maradék maradéka című kötetről, amely a szervezet harmadik riporttáborában született írásokat tartalmazza, valamint a Hármaskő – Törökkanizsa című kiadványról, amely az újságíró-egyesület legutóbbi, Törökkanizsán megtartott riporttáborában született írásokat öleli fel, Tóth Lívia, az egyesület alelnöke, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közös kiadásában megjelent Útravaló című kötetről, amely a Közegellenállás riportpályázat második évtizedének díjazott írásait tartalmazza, Klemm József, a VMÚE elnökségi tagja, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete kiadásában megjelent Gúnyhatár című kötetről pedig, amely Léphaft Pál rajzait és újságíró kollégái szövegeit tartalmazza, Léphaft Pál, a VMÚE alelnöke beszélt.

A közgyűlés ezt követően megválasztotta a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete új elnökségét, amely ezúttal is tizenegy tagból áll, akiknek a megbízatása négy évre szól. Az új elnökség tagjai: Dedić Szuzanna, a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője, Fehérvári Csongor, a Pannon RTV internetes kiadásának főszerkesztője, Homolya Horváth Ágnes, a Magyar Szó szerkesztője, Kartali Róbert, a Hét Nap főszerkesztő-helyettese, Klemm József, a Vajdasági RTV vezérigazgató-helyettese, Kurcinák Árpád, a Vajdasági RTV szerkesztő-műsorvezetője, Lackó Varjú Sára, a Magyar Szó szerkesztője, Léphaft Pál, a Magyar Szó nyugalmazott karikaturistája, Madár Anikó, az Újvidéki Rádió szerkesztő-műsorvezetője, Máriás Endre, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese, valamint Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Az újonnan megválasztott elnökség alakuló ülésén Máriás Endre személyében megválasztotta az egyesület új elnökét, Madár Anikó és Tóth Lívia személyében a két alelnökét, illetve Fehérvári Csongor személyében a titkárát is. Az alakuló ülésen szó esett a jövőre vonatkozó tervekről, amelyek között, ahogyan az előző mandátumban, a következő négy évben is kiemelt szerep jut majd az utánpótlásnevelésnek, a képzések, továbbképzések és egyéb szakmai összejövetelek szervezésének, valamint a vajdasági magyar újságíró-társadalom újjászervezése érdekében kifejtett erőfeszítéseknek és az anyaországi, valamint a Kárpát-medencei szakmai szervezetekkel folytatott együttműködés továbbépítésének is. Az egyesület vezetői elmondták, azt szeretnék, ha a jövőben még többen csatlakoznának hozzájuk, felismerve a szakmai alapokon nyugvó együttműködés, együtt gondolkodás és együvé tartozás fontosságát.

Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás