Az angyal ezt mondta nekik: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában.” (Lk 2, 10-11)
Karácsony bája (varázsa) más és más módon érint meg minden embert, különböző módon tölti be, ihleti meg az emberi szíveket. A betlehemi esemény az emberek sokaságának szívét képes megérinteni, még olyanokét is, akik a vallási témák iránt kevésbé fogékonyak. Számunkra, hívő emberek számára a Karácsony azonban nem csak egy szentimentális esemény, nem csupán megható családi idill vagy a gyermekkori álmok és a régmúlt napok felidézése. Érdemes odafigyelni az angyal szavaira: „Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában.” Ez mindenekelőtt azt kell, hogy jelentse, Isten átlépte a túlvilágiság érinthetetlen határait és egy lett közülünk.
Az angyalok mindig ott jelennek meg, ahol Isten éppen működik, ahol különleges módon kíván az emberek előtt megnyilvánulni. Az ember első reakciója a félelem. Az Ószövetségből tudjuk, hogy még az igaz emberek is féltek Istent szemlélni. Az angyalok azonban a betlehemi pásztoroknak azt üzenik, hogy nem kell félniük: a mai nappal ugyanis beköszöntött az öröm ideje. A világ az Örömhírt visszhangozta: „Üdvözítő született nektek!” Isten nem azért jött, hogy a világot megfélemlítse, hanem hogy népét meglátogassa. Ezért igen egyszerű és szerény módon nyilatkoztatja ki magát, így a jászolba születő Gyermek képében csak az alázatosak és a kicsinyek tudják Őt felismerni.
Időzzünk kicsikét a jászolt övező csendben, szemléljük a puszta emberi egzisztencia varázsát. „Mert mialatt mély csend borult mindenre, s az éjjel sietős útja közepén tartott, mindenható igéd az égből, királyi trónodról, ott termett a pusztulásra szánt föld közepén, mint egy zord harcos.” (Bölcs 18, 14-15a) Engedjük meg Karácsony titkának, hogy borítson be minket, ébressze fel lelkünk gyermeki mivoltát, emberi gyengeségünk tudatát, miközben törékenységünk a jászolban rejlik, amelybe Isten meg akart születni.
Helyezzük ezért el a Karácsony fényét a magunk éjszakájába, búskomorságaink, aggodalmaink, keserveink és keresztjeink éjszakájába. A mi éjszakánkban Jézus akar hozzánk jönni, a „velünk az Isten” akar számunkra lenni. Éjszakáinkat át akarja alakítani: „szent éjszakává” változtatni azokat. Az ember csak „Őáltala és Ővele” képes élete értelmét megvalósítani. A Gyermek Jézus Szent Karácsony éjjelén az emberi szíveken kopogtat. Az ember Isten számára annyira fontos, hogy az emberi történelemben, a háborúk és a nyomor történelmébe, a félelmek és a közönyök történelmébe kicsiny, teljesen magatehetetlen Gyermekként érkezik.
A Karácsony „Ne féljetek!” üzenete az emberi szívet örömmel tölti ki, megvilágosítja az ember földi utazását, értelmet ad boldogságkeresésének. Az elidegenedett ember, akinek élete mára értéktelen lett, az Isten Fia születésének örömhírét felfedezve a szeretett lény eredeti méltóságában voltaképpen önmagát is felfedezi. Felfedezi magát az isteni szeretettől átitatva. Felfedezi az igazi öröm forrását: azt, hogy szeretett személy, hiszen Isten „istállóban született meg az emberért”, Emánuel lett, azaz velünk és érettünk az Isten. A Karácsony ezért az a nap, amikor az ég megcsókolta a földet. Ahhoz, hogy a szegény betlehemi Gyermekben elfogadjuk az Üdvözítőt, ahhoz, hogy a karácsonyi esemény gyökeresen megváltoztasson minket, közelebbről kell megismernünk Jézust, alázatos imádságos lelkületet kell magunkra vennünk, minden vasárnap át kell lépnünk plébániánk templomát és találkoznunk kell az élő Istennel az Oltáriszentségben. Ellenkező esetben, lelkünk restsége és tunyasága következtében a hit karácsonyi eseménye csak egy évente ismétlődő ceremónia, amely során nem nyílik alkalmunk arra, hogy bepillantást nyerjünk abba és megbizonyosodjunk arról, amiben hiszünk. Ily módon a Karácsony számunkra, keresztények számára is fogyasztói és üzenet nélküli, zajos, kereskedelmi dologgá alacsonyodik. Mi is a kétkedés elhintőjének áldozataivá váltunk, azoknak áldozataivá, akik eltávolítanak bennünket Istentől és a helyes meggyőződésektől, azoknak áldozatai leszünk, akiknek Istenről és az ember szemszögéből szemlélt jóról és rosszról saját meggyőződésük van. A megtestesült és önmagát kinyilatkoztató Isten keresése helyett saját képmásukra alkotnak istent és róla szóló különféle elgondolásokat. Ne engedjük, hogy a kor, amelyben élünk, elrabolja tőlünk a Karácsonyt. „Az Ige testté lett, és köztünk lakott.” (Jn 1, 14) A hely, ahol Isten lakik, már nem a távoli menny, hanem közöttünk található, hiszen ezt maga Jézus erősítette meg, amikor azt mondta: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18, 20) Akinek betlehemi születése a történelemben behatárolható, napjainkban feltámadásának erejénél fogva jelen van mindenütt és minden számára megnyílt szívben. Az Isten Jézusban emberré lett, hogy megtanítson minket, milyen emberekké kell válnunk a szó teljes értelmében, és hogy ebben bátorítson is minket. Az Isten képes volt megtenni azt, amihez nekünk, embereknek gyakran nincs bátorságunk: emberré lenni!
Karácsony ünnepe felhívás arra, hogy felülvizsgáljuk emberi mivoltunkat. Karácsony igazi ünneplése nem jelenti csupán csak azt, hogy visszaemlékezünk Jézusnak közénk, emberek közé történt egykori betlehemi történelmi érkezésére, hanem hogy azt napjainkban is időszerűvé tesszük: Isten közénk való eljövetele újra bekövetkezzen itt és most, a mi térségünkben és időnkben, hogy megtapasztaljuk az Emánuelt, aki a velünk és értünk való Isten. Ha Isten emberré lett, ez azt jelenti, hogy embernek lenni érdemes. A jászolban fekvő Kisgyermeket szemlélve éljük következetesen keresztény küldetésünket, emberségünket és váljunk e világ kovászává és sójává örömet és békességet hozva mindenfelé, de elsősorban családunkban, városunkban, egymás között, miközben megújítjuk a bizalom, a kölcsönös megértés és a kölcsönös szeretet kötelékeit.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket, és imádkozom, hogy legyen mindenki számára boldog a Karácsony és áldásokban gazdag az új esztendő.
