2024. december 22., vasárnap

A szerbiai kormányépület előtt tiltakoztak a rendezvényszervezők

18.15 perckor fejeződött be a rendezvényipar képviselőinek tüntetése a szerbiai kormányépület előtt. A felszólalás ideje alatt a résztvevők akadályozták az autós forgalmat is.

Azt a követelést fogalmazták meg az aktuális döntéshozók felé, hogy nyújtsanak közvetlen pénzügyi segítséget a járvány miatt legveszélyeztetettebb ágazatokban tevékenykedők számára, arra az időszakra visszamenőleg, amióta képtelenek dolgozni, egészen addig, amíg újra teljes kapacitással tudnak majd üzemelni. Kérik, hogy a válságtörzs és a kormány sürgősen fogadja el a Belgrádi Közegészségügyi Intézet által előírt intézkedéseket, amellyel meghatározzák a rendezvények szervezésének feltételeit, valamint az iparág beindulásának pontos kezdési dátumát is határozzák meg.

Több egyesület is részt vett a tüntetésen, úgy mint a zenészeké, az éjszakai kluboké, az esküvői ruhaszalonoké, a rendezvényfotósoké, és az operatőröké is.

A Vendéglátók Szövetségének képviselője, Dario Prpić felszólította az kormányt, hogy vállaljon felelősséget az adófizetőkkel szemben, és nyújtson pénzügyi segítséget a vendéglátóiparnak, mint a koronavírus-járvány egyik legveszélyeztetettebb ágának.

Prpić hozzátette, a vendéglátósok azt kérik, hogy ne hozzanak  új intézkedéseket a  munkájukkal kapcsolatban,  mielőtt kikérnék a véleményüket.

A következő tüntetés jövő hétfőn 16.30 perckor esedékes, ugyanezen a helyszínen.

A tiltakozást követően az autóforgalom újra helyreállt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás