2024. december 22., vasárnap

Pásztor István: Bajban ismerszik meg a barát

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke ma délután az RTV Pravi Ugao című műsorában vendégeskedett.

A beszélgetés elején a műsorvezető arról beszélt, hogy a Szerbia és Magyarország közötti kapcsolat az elmúlt években, s főleg a koronavírus-járvány időszaka alatt, nagyon jónak tekinthető, de erre a kapcsolatra nem mindenki tekint jó szemmel. Mint azt a nyilatkozat előtt az RTV műsorvezetője kiemelte, ezt a kapcsolatot talán még inkább szorosra fűzte a kínai koronavírus elleni védőoltás, melyet a régióban, de Európában is elsőként Szerbia és Magyarország alkalmazott. Bár korábban a kínai vakcinát sokan elutasították, mára már az EU egyes országai is azon dolgoznak, hogy állampolgárai megkaphassák a Sinopharm védőoltását.

Pásztor szerint a jelenlegi helyzetre különösen igaz, hogy bajban ismerszik meg a barát, ami jól példázza Szerbia és Magyarország szomszédi viszonyát.

Politikai, ideológiai kérdést csinálni abból, hogy Kínából, vagy bárhonnan máshonnan szerezzük be a koronavírus elleni védőoltást, azt hiszem, nagy hiba, amit sok európai ország elkövetett. Ez nem politikai kérdés, hanem egészségügyi. Emberek élete múlik azon, hogy minél többen felvegyék a védőoltást, mert a koronavírust csak a vakcinával tudjuk legyőzni” – jegyezte meg Pásztor. Hozzátette, hogy ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy euroszkeptikus lenne, csupán azt, hogy az EU politikáját illetően hiába várták a hozzáállásbeli változást a Nyugat-Balkán és Szerbia felé, ez az utóbbi időben nem történt meg, továbbá reálisan kell elemezni a helyzetet. A Szerbiáról szóló EU-jelentés többek szerint is túlzó volt, erről lapunk korábban is írt.

Pásztor István arról a kijelentéséről is elmondta véleményét, mely szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök sok mindenben hasonlítanak egymásra. A tartományi képviselőház elnöke szerint az őket érő támadások politikai célzatúak, de látni kell azt, hogy az említett személyeknél a választási siker komoly kötelességet is vont maga után. A polgárok felé mutatott komoly munka főleg a járvány időszakában volt látványos, mert a magyar és a szerb fél is rengeteg lélegeztetőgépet beszerzett és a védőoltások terén is helyesen járt el.

A Magyar Szó Online-on arról is írtunk, hogy a nyugdíjasok a napokban vitamincsomagot kapnak, ezeknek kézbesítése már elkezdődött. Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért a szabadkai székhelyű Goodwill Pharma Kft. nyerte el ezt a pályázatot, melynek egyik tulajdonosa Tamás Zoltán, Pásztor elmondta, hogy ez az említett cég nem egy új vállalat, ezt a komoly feladatot pedig egy komoly vállalat tudja csak rendesen teljesíteni. 

Az interjú további részében Pásztor István a Park Palics Kft. palicsi beruházásairól is beszélt, valamint arról, hogy a környezetvédelem terén minden olyasmivel foglalkoznunk kell, ami szennyezi azt a helyet, ahol élünk, és ebből a szempontból felelősséggel tartozunk a jövő generációinak.

Pásztor azt is elmondta, hogy a tartományi parlament legközelebb április 22-én ülésezik. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás