2024. december 22., vasárnap
SZERBIAI PARLAMENT

Kovács Elvira: Ne használjuk fel politikai célokra az iskolai tragédiát!

– Május elején egy előreláthatatlan tragédia történt. Mi, politikusok képviselőként felelősséggel tartozunk a társadalmi helyzetért, akár a hatalom, akár az ellenzék soraiban vagyunk. Mi, képviselők, akiknek megvan az a kiváltságunk, hogy felszólaljunk és megszólítsuk a polgárokat, még inkább felelősséggel tartozunk azért, hogy valamilyen módon hassunk a társadalmi közhangulatra – kezdte felszólalását Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselő, a Vajdasági Magyar Szövetség szerbiai parlamenti frakcióvezető-helyettese, a VMSZ alelnöke.
Beszédében felkérte a jelenlevőket, hogy hagyjanak fel azzal a gyakorlattal, hogy a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt tragédiát politikai célokra használják fel.

Rámutatott arra, hogy a hatalmi pártoknak és az ellenzéknek egyaránt rá kell jönnie arra, hogy létezik egy közös felelősség, ám politikai szempontból más témákkal kellene foglalkozniuk, és nem ezzel.

Leszögezte, a „politika hatalmi erő, a társadalom egészét formálja, véleményét alakítja! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy viselkedésünkkel nem megfelelő mintát mutassunk és politikai poénszerzésre használjuk a nemrégiben bekövetkezett tragédiát!"
– Nőként, édesanyaként teljes mértékben megértem a felszólaló képviselőtársnőmet. Nekem is van gyermekem, és számomra is nehéz erről a gyermek szintjén beszélni. Az előző vita nagyon nehéz volt, de kérem Önöket, hogy ne használják fel senki gyermekét ilyen helyzetben – zárta felszólalását Kovács Elvira.

Nyitókép: FoNet

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás