2024. december 3., kedd

Ne csak papíron legyenek

Harmincéves a gyermekek jogairól szóló egyezmény

Ma Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke és tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti közösségi–nemzeti kisebbségi titkár Újvidéken megnyitotta a 30 évvel a gyermekek jogairól szóló egyezmény elfogadása után elnevezésű tudományos és szakmai konferenciát.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

– A mai konferencia nagyon fontos számunkra, elsősorban azt a harminc évet értékeljük, amióta az egyezmény érvényben van. Megfigyeljük, hogyan fejlődött – különösen itt Szerbiában – a gyermekek jogainak a megvalósulása. Mik azok a teendők, amiket még meg kell fogalmazni. Egyrészt mit gondol erről a tudomány, másrészt hogyan viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez, mik az észrevételeik, meglátásaik az államnak, az önkormányzatoknak. Ezenfelül a mai előadókkal közösen elemezzük, mit tudunk tenni azért, hogy a papírról egyre inkább az életbe is átkerüljenek a gyermekek jogai – jelentette ki Nyilas Mihály.

Orosz János, a tartományi ombudsman nemzeti kisebbségekkel megbízott helyettese elmondta, a harmincéves évforduló alkalmával egy egész sor rendezvényt szerveztek Gyermeki Jogok Fesztiválja elnevezéssel, és ez a kétnapos nemzetközi konferencia is a rendezvénysorozat része.

– Célunk közelebbről megvilágítani a gyermekjogok érvényesítését. Hol lehetne valamit előremozdítani, valamint hogyan lehetne jobb eredményeket elérni, mert attól függetlenül, hogy mekkora törekvések övezik a gyermekek jogainak védelmét, mindig akad még tennivaló és javítani való. Konkrétan a napokban is szem- és fültanúi lehettünk egy gyermekrablásnak. Az ilyen esetek sajnos állandóan jelen vannak, és ez ellen nagyon nehéz harcolni – fejtette ki Orosz János.

Továbbá kitért arra, hogy konferencián szó lesz a migráns gyermekek jogainak érvényesítéséről is, illetve a kiskorúak helyzetéről a büntetőeljárás nyomozati szakaszában. Mivel ezek érzékeny kategóriák, ezért az ilyen kérdésekre külön figyelmet kell fordítani.

Širkova Anikó általános ügyekkel foglalkozó tartományi jogvédő helyettes elmondta, a tartományi ombudsman ősszel rendszerint nagykonferenciát tart, amelyen a nemzetközi jog elismert személyiségei tartanak előadást. Az idén egy hónapon keresztül kizárólag csak a gyermekjogokkal foglalkoztak.

Dr. Fábián Adrián, a pécsi jogi kar dékánja is meghívást kapott a rendezvényre. Nyitóbeszédében felhívta a figyelmet a téma fontosságára, valamint kitért a Pécsi és az Újvidéki Egyetem régóta tartó szoros együttműködésére.

Az Újvidéki Egyetem Rektorátusában megtartott kétnapos szakértői értekezletet a Tartományi Ombudsman és a belgrádi Kriminológiai és Szociológiai Kutatóintézet szervezte, a Szerbiai Oktatási, Tudományos és Technológiai Fejlesztési Minisztérium Támogatásával.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás