2024. december 22., vasárnap

Elkezdődött az MNT szerb nyelvi tanfolyama

A 80 órás képzésre 74 vajdasági középiskolás jelentkezett

Hétfő reggel tartották a zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában a Magyar Nemzeti Tanács intenzív szerb nyelvi képzésének hivatalos megnyitóját. Ebben az évben a tanfolyamot július 3-a és 21-e között szervezik meg Szabadkán, Magyarkanizsán, Zentán, Adán, Óbecsén, Topolyán, és Temerinben. A jelentkező tanulók a kurzus kezdete előtt egy szintfelmérőn vettek részt. A tanfolyam 80 órát ölel fel 3 héten keresztül. Az első két hétben a kurzus a tanuló által választott helyszínen zajlik, a harmadik héten viszont az újvidéki Európa Kollégiumba költöznek a diákok. A képzést hivatalosan Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg és elmondta, hogy az MNT 2012-óta szervezi a nyelvi felzárkóztató tanfolyamot.
– Ebben a képzésben most harmadik osztályos középiskolás tanulókat tanítanak majd a tanárok. Összesen nyolc tanár fog órákat tartani, hét különböző helyszínen. A cél az, hogy segítséget nyújtsunk a fiataloknak az egyetemi felkészülésre. Úgy is hirdettük meg a programot, hogy azokat a fiatalokat várjuk, akik itthon képzelik el a jövőjüket és itthon szeretnének továbbtanulni. Igaz, hogy a hazai egyetemekre lehet magyar nyelven is felvételizni, de az oktatás a legtöbb esetben szerb nyelven folyik. Egy külön képzésünk is van azok számára, akik már beiratkoztak valamilyen hazai felsőoktatási intézménybe. Időben kell lehetőséget biztosítani azoknak, akik komolyan gondolják az itthon maradást. Nagyon fontos ez a képzés, két hétig helyben hallgathatják az előadásokat, utána pedig egy hetet töltenek el az Európa Kollégiumban. Egyrészt ez azért is jó, mert megismerik kicsit a várost, valamint a kollégiumot, emellett szeretnénk egy kicsit oda is csalogatni őket. A tanfolyam végeztével egy oklevelet kapnak a résztvevők és abban bízunk, hogy ez a képzés bátorítja őket, hogy itthon tanuljanak tovább. Úgy gondolom, hogy sikeres ez a program, annak ellenére, hogy mindig kevesebben fejezik be, mint amennyien jelentkeznek, van egy kis lemorzsolódás. Ebben az évben a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézménnyel közösen szerveztük meg a nyelvi képzést. Szükség van arra, hogy a fiatalok elsajátítsák a szerb nyelvet, ha valaki itthon szeretne érvényesülni, akkor fontos neki – fogalmazott Fremond Árpád.
Juhász Csontos Krisztina, felkészítő tanár elmondta, hogy két részből áll a képzés, az első két hét Zentán zajlik majd, a harmadik héten pedig Újvidéken lesznek.
– Az órák a beszédkészség fejlesztésére alapulnak, tehát a kommunikációt szeretnénk fejleszteni. Főként beszédgyakorlatokkal foglalkozunk majd, páros, illetve csoportmunka formájában. Azokat az élethelyzeteket szeretnénk gyakorolni, amelyekkel a tanulók a későbbiekben is találkozhatnak a továbbtanulás, illetve az élet során is – mondta a tanárnő.
A zentai Árok Petra is részt vesz a képzésen és elmondta, hogy szeretne jobban megtanulni szerbül, ezért jelentkezett a tanfolyamra.
– Egyelőre még nem tudom hol szeretnék továbbtanulni, majd meglátjuk. Nemrégiben írtunk egy szerb nyelvi szintfelmérőt, remélem, hogy jól sikerült, mert igyekeztem, de igazából nagyon kíváncsi vagyok az eredményre – mondta a tanuló.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével, Rigó Pál Zsófia, az MNT alelnöke és Varjú Potrebity Tatjanaaz MNT Végrehajtó Bizottság oktatással megbízott tagja és Sarnyai Károly, a Cnesa igazgatója.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Fremond Árpád nyitotta meg a szerb nyelvi képzést a zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában (Fotó: Gergely Árpád)