Január 21-én lesz pontosan hat éve, hogy megtartották a Szerbia és az Európai Unió közötti első kormányközi konferenciát. Az első két tárgyalási fejezet azonban nem akkor, hanem majdnem két évvel később, 2015 decemberében nyílt meg. Az elmúlt években az ország a 35 tárgyalási fejezetből 18-at nyitott meg, kettőt pedig ideiglenesen lezárt. Nemcsak a szerbiai államvezetés, hanem több uniós tagállam vezetője is egyetért abban, hogy Szerbia csatlakozásának tempója nem tükrözi az állam eredményeit. Ezért elsősorban az Európai Bizottság korábbi, nem bővítéspárti összetételét teszik felelőssé. Az EB tavaly év végén megválasztott összetételétől ennek éppen az ellenkezőjét remélik az EU bővítéspárti országai és az érintett tagjelölt államok, habár egyes elemzők szerint addig, amíg az EU nem ejti meg az érdemi, belső reformokat, nem érdemes eltökélt bővítési politikában reménykedni. Arról, hogy mi várható az integráció területén 2020-ban, Kovács Elvira, a Szerbiai Képviselőház Európai Integrációs Bizottságának elnökhelyettese nyilatkozott lapunknak.
Kovács Elvira (Fotó: Ótos András)
Mire számít 2020-ban az EU új összetételű intézményrendszerétől Szerbia integrációjának tekintetében, azaz mennyit nyom a latban a tény, hogy a tavalyi EP-választást követően új összetételben működnek az uniós döntéshozó intézmények?
– Ha magáról az európai uniós intézményrendszerről, illetve ezen belül az Európai Bizottságról beszélünk, azt kell látnunk, hogy vannak pozitív jelzések. Már az EB új elnöke is arról beszélt egyik első felszólalásában, hogy az EU nem lehet teljes a Nyugat-Balkán országai nélkül. Szerbia számára az is fontos, hogy a bővítési biztos magyar. Tudjuk, hogy a biztosok kapcsán azt hangsúlyozzák, hogy miután az EB tagjaivá válnak, lényegtelenné válik, hogy melyik tagállamból érkeznek, ám ez mégsem így van. Az sem mellékes, hogy magát a portfóliót szomszédságpolitikai és bővítési portfóliónak nevezik. A bizonyításra eddig nem volt alkalom és idő, de azt már hallhattuk, hogy a bővítési biztos egyik első látogatásának célországa Szerbia lesz, valószínűleg január végén. Az EB új összetételének a vonatkozásában szinte biztos vagyok abban, hogy a bővítés témája napirenden szerepel majd. Másrészt úgy értékelem, hogy a választási eredményeket sem lehet figyelmen kívül hagyni ebben a vonatkozásban. A Néppárt és a szocialisták gyengültek, így nem lehetett kialakítani a korábbi koalíciókat. A francia befolyás egyértelműen erősödött, Emmanuel Macron pedig folyamatosan azt ismételgeti, hogy szkeptikus a bővítés tekintetében, illetve másféle elképzelései vannak ahhoz kapcsolódóan. Az Európai Tanácsról tudjuk, hogy utóbbi konszenzussal hozza meg döntéseit, az EU összes tagállamától zöld fényt kapni pedig nem egyszerű. Vitathatatlan, hogy a francia befolyás sokkal kifejezettebb, mint korábban volt. Mindennek okán nehéz lenne „megjósolni”, hogy mire számíthatunk 2020-ban, ám ismétlem, bizakodó és optimista vagyok ehhez kapcsolódóan. Hiszem, hogy a helyzet sokkal átláthatóbb lesz legkésőbb márciustól, hiszen folyamatban lesz a vita az EU jövőjéről, valamint a francia non-paper, az EU jövőbeni bővítésével kapcsolatos javaslatról.
Miként vélekedik Emmanuel Macron említett javaslatáról? Előnye származhatna-e Szerbiának abból, ha a bővítés megreformálásával kapcsolatos javaslatokat valóban foganatosítaná a brüsszeli vezetés, és a csatlakozási tárgyalásokat már megkezdett országok tekintetében is alkalmazná őket?
Fotó: europarl.europa.eu
– A francia non-paper javaslatnak előnyei, de hátrányai is vannak. Amennyiben valóban érvényesülne az elv, hogy ha a tagjelölt állam bizonyos területeken megfelelően teljesít, akkor hozzáférhet bizonyos uniós alapokhoz, a fokozatos társulásnak valóban kézzel fogható előnyei lehetnének. Azt persze fontos kiemelni, hogy az ebbe a javaslatba lefektetett feltételek igencsak szigorúak, és ezek nyomán bármelyik pillanatban visszafordítható lenne a folyamat. A dokumentumban jellemző ellentmondások okán az sem teljesen egyértelmű, hogy a javaslat elfogadásának esetében azt csak azon tagjelölt országok vonatkozásában alkalmaznák, amelyek még nem nyitották meg a csatlakozási tárgyalásokat, vagy azok tekintetében is, amelyek igen. Értelmezésem szerint a Nyugat-Balkán mind a hat államára vonatkozna az új szabályrendszer, beleértve ebbe Szerbiát és Montenegrót is. Az is érdekes, hogy a javaslat hét szakaszba csoportosítja a mostani 35 tárgyalási fejezetet. Az első csoportba tartoznak a jogállamiságot, az alapjogokat, az igazságügyet és a biztonságot felölelő területek, azaz fejezetek, ezeket a jövőben is elsőként nyitnák meg, és a tárgyalások befejeztéig nyitva maradnának. A második csoportba tartozik az oktatás, ifjúság, sport, közlekedés és az energia területe. Szerbiában a legtöbben attól ijedtek meg, hogy a második szakaszba tartozna a környezetvédelem területe is, ez azonban különösen érzékeny kérdéskör. Szerbia ezen a területen eddig nem igazán teljesített, és ehhez sok pénz is szükséges. Ennek kapcsán persze azt is fontos tudni, hogy elkészült az erre a tárgyalási fejezetre vonatkozó tárgyalási pozíció. A szerb kormány ezt elfogadta, már csak a parlamentnek kell megvitatnia. Ezt azért lényeges tudni, mert Szerbia ezzel minden eshetőségre felkészült, arra is, hogy a Macron által beterjesztett non-paper javaslat szabályai szerint folytassa a tárgyalásokat, de arra is, hogy a jelenleg hatályos szabályokat betartva.
A francia államfő mellett független szakértők is kifejtették azon álláspontjukat, hogy a csatlakozás folyamatában erősödnie kellene a materiális oszlopnak, azaz az EU-nak az eddigieknél kifejezettebben kellene beruházások formájában a nyugat-balkáni térségre összpontosítania. Mennyire tartja észszerűnek ezeket az álláspontokat?
Több tagállam is kitart amellett, hogy az EU csak a Nyugat-Balkán országaival lehet teljes (Európé szobra a II. századból, Niši Múzeum) - Fotó: Pesevszki Evelyn
– Az mindenféleképpen fontos, hogy az ország polgárai érezzék a csatlakozási tárgyalások előnyeit. Annak ellenére, hogy az EU a legnagyobb beruházó, valamint az EB-től érkezik a legtöbb támogatás, és hogy például az uniós tagállam Németország, vagy Olaszország is jelentős beruházásokat valósít meg Szerbiában, az emberek mindezt nem érzik, vagy nem tájékozottak kellőképpen ezzel kapcsolatban. A csatlakozás folyamata bonyolult és hosszadalmas, és ha Szerbia valóban csak a csatlakozás pillanatát követően juthatna hozzá a jelenleginél nagyobb uniós pénzekhez, akkor csökkenni fog az EU támogatottsága, mivel az embereknek egyszerűen elfogy a türelmük.
Az EU szinte maradéktalanul elismeri Szerbia gazdasági és pénzügyi reformjainak a sikerességét, ám a joguralom, a jogállamiság és a sajtószabadság tekintetében az elmúlt egy évben egyre határozottabban elmarasztalták az országot. Mivel magyarázza, hogy a sokéves kihagyást követően a brüsszeli illetékesek ismét markánsabban összpontosítanak erre a témára? Rosszabbá vált a helyzet ezen a területen, vagy az EU ekképpen kendőzi bővítési határozatlanságát?
– Mint már kifejtettem, nehéz a 27 tagállam mindegyikét rávenni arra, hogy támogassa a csatlakozás folyamatát. Az elmúlt másfél évben azzal vagyunk kénytelenek szembesülni, hogy a folyamat igencsak elhúzódik. Szerbia rendre több tárgyalási pozíciót küld el Brüsszelnek, és ezeket valójában egytől egyig meg lehetne nyitni, de az politikai szempontból nem jelentene semmit, hiszen ki tudja, hogy mikor lehetne lezárni a fejezeteket. Ilyenkor hangzik el rendre, hogy a tagállamok még nem alakították ki álláspontjukat a fejezetek megnyitásával kapcsolatban, ezért meg kell várni a non-papert, utóbbi pedig a 23-as és a 24-es fejezeteket, vagyis az említett területeken jellemző helyzetet értékeli. Az tény, hogy a non-paper meglehetősen kritikus hangvételű, ám véleményem szerint egyben reális is. Szerbiában az a probléma, hogy amikor néhány évvel ezelőtt megnyitottuk az említett tárgyalási fejezeteket és elkészítettük az azokhoz tartozó akcióterveket, túlságosan optimista volt az ország. Szerbia olyan határidőket szabott ki magának, amelyekhez később nem tudta tartani magát. Ezért jó, hogy most reálisabb határidőkkel elkészült az akciótervek revíziója. Persze az említett területeken pozitív előrelépések is történtek, például az ingyenes jogsegélyről szóló törvény vagy a korrupció megfékezésével kapcsolatos jogszabályok meghozatala. A legnagyobb kritikák a sajtószabadság és az alkotmány módosításának a késleltetése miatt hangzanak el, ami teljesen jogos. Ha az ország felvállalta, hogy módosítja az alkotmányt és közben el is készült a módosítási indítvány, akkor érthetetlen, hogy az igazságügyi miniszter most miért jelenti be, hogy a módosításra csak a választások után kerül sor. Ezek a dolgok miatt okkal fogalmaz meg az EU, illetve bizonyos tagállamai kritikákat.
