A vírust nem érdekli a politika

Nem sokkal azt követően, hogy Szerbiában azonosították az első SARS-Cov-2 vírussal fertőzött személyt, dr. Goran Belojević, a Belgrádi Egyetem Orvostudományi Kara Higiéniai és Közegészségügyi-ökológiai Tanszékének vezetője újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: „A rendszernek, amelyik a járvánnyal lesz hivatott megküzdeni, leggyengébb láncszeme a bizalom. Ezt legkésőbb az első, a SARS-CoV-2 vírus kapcsán megtartott sajtótájékoztatón eljátszotta a politikum és a szakma.” Az idő megmutatta, hogy az említett szakértő és kutató nem tévedett, s még ha az első sajtótájékoztató és a napjaink között eltelt időszakban esetleg voltak is morzsái a bizalomnak, ezek mára teljesen eltűntek. Ilyen körülmények között próbálja most ismét csillapítani a hivatalosan közvetlenül az általános választásokat követően újból fellángolt járványt a szakma, valamint az államvezetés.

Goran Belojević a korábbiakban elmulasztott intézkedésekről, a legnagyobb tévedésekről, a Giuliani-módszerrel ellentétes köztájékoztatási gyakorlatról, továbbá a megelőzés lehetséges módszereiről, valamint az oktatás jövőbeni működésével kapcsolatos álláspontjáról nyilatkozott lapunknak, de azt is elmondta, hogy miért hiszi azt, hogy a koronavírus új típusa emberi elmének a teremtménye.

A márciusi és az áprilisi helyzethez viszonyítva milyennek látja a jelenlegi járványügyi helyzetet, és miként értékeli a közelmúltban megejtett intézkedéseket?

– Ahhoz, hogy érdemben értékelhessük a járványügyi helyzetet, pontos statisztikai adatokkal kellene rendelkeznünk, mind a fertőzöttek, mind a betegség következtében elhunytak tekintetében. Még június közepén kifejtettem abbéli véleményemet, hogy a fertőzöttség szintjével és a halálozással kapcsolatos mutatók nem pontosak, és nem tükrözik hűen a helyzetet, azaz kedvezőbbnek mutatják be annál, mint amilyen valójában. Ilyen szempontból megkerülhetetlen a járványügyi adatok revíziója, már csak azért is, hogy Szerbia megőrizze hitelességét az Egészségügyi Világszervezet szemében. A rendkívüli állapot megszüntetése után az egészségügyi válságstáb hatalmas hibákat követett el, elsősorban azzal, hogy jóváhagyta azoknak a rendezvényeknek a megtartását, amelyek lehetővé tették sok ember gyülekezését egy helyen. Ilyen szempontból külön kiemelném az örökrangadót, valamint a Nišben megtartott kupadöntőt. Ezen rendezvények okán még a világsajtó is negatív hangvétellel cikkezett Szerbiáról, méghozzá a címoldalakon. Értékelésem szerint a stadionokba csakis védőmaszkkal lett volna szabad beengedni a szurkolókat, és csakis a stadionok nyugati és keleti szárnyait kellett volna megnyitni, nem beszélve arról, hogy kizárólag minden második ülőhelyet foglalhatták volna el a szurkolók. A választási győzelem megünneplése szintén felelőtlenség volt, hiszen ezek a rendezvények rizikófaktorok járványügyi szempontból. A választási győzelmet ölelkezés és puszilkodás nélkül, és nem egymás hegyén-hátán, védőmaszkban kellett volna megünnepelni. Tekintettel arra, hogy a választásokat követően hirtelen elkezdett növekedni a megbetegedettek száma, az egészségügyi rendszer az összeomlás előtt áll. Új stratégiára lenne szükség, ami csakis az életveszélyes állapotban lévő fertőzöttek kórházi elhelyezését irányozza elő, a többi páciensnek viszont saját otthonában kellene lábadoznia. Ezzel párhuzamosan több és állandóan elérhető, orvosi tanácsadás céljából működtetendő telefonvonalat kellene megnyitni, hogy a polgárok bármikor tanácsot kérhessenek a Covid–19 témájában. A különböző csarnokokban létrehozott Covid-kórházakat megszüntetném.

Nem egyszer elmondta, hogy Szerbia stratégia helyett kizárólag taktikát alkalmaz a járvány elleni küzdelemben. Változott-e ebben a tekintetben bármi az elmúlt időszakban?

– Nem, Szerbiának továbbra sincsen stratégiája a Covid–19 következményei enyhítésének tekintetében. Ennek a stratégiának Szerbia különlegességeire kellene támaszkodnia, nem pedig a kínai tapasztalatok mérlegelés nélküli átvételére. A sport- és egyéb csarnokokban kialakított, a kollektivitásra összpontosító intézmények helyét az individuális, az otthoni lábadozást lehetővé tevő rendszernek kellene átvennie. Emellett ki kellene nevezni egy személyt, aki az egészségügyi válságstáb vezetőjének minőségében foganatosítaná a szükséges egészségügyi intézkedéseket, döntéseiért felelősségre lehetne vonni, illetve bármikor le lehetne váltani.

Mennyire észszerű megvárni, hogy az ország egy-egy helyi önkormányzatában rosszabbodjék a járványügyi helyzet, és csak azután elrendelni bizonyos korlátozó intézkedéseket?

– Ha az államnak volna stratégiája, az azt feltételezné, hogy megértette: biológiai háború van folyamatban és egész Szerbia harctér, a helyi önkormányzatok pedig csataterek. A védelemnek az egészségügyi válságstáb hatáskörébe kellene tartoznia. A harctér teljes területén összehangolt koordinációra és a megelőzésre támaszkodó tevékenységre van szükség. Várni arra, hogy hol és mikor rosszabbodik a helyzet, megint csak taktika. Erre a legjobb példa Novi Pazar. A Novi Pazarban tapasztaltaknak végül az általános elégedetlenség is következménye lehet, hiszen az egyéb szerbiai települések polgárai is elvárhatják, hogy számukra is repülőnyi és teherautónyi segélyt küldjenek.

A járvány kezdetén azt az álláspontot képviselte, hogy országszerte legalább 3-4, igazi tábori kórházat kellene kialakítani és azokban gyógyítani minden egyes beteget, legyen akármennyire is súlyos a kórképe. Milyen érvek szólnak e módszer mellett, és késő lenne-e most, a járvány jelenlegi fázisában megtenni ezt a lépést?

– A Covid–19 súlyos, azaz halálos fertőző betegség. Kezdettől fogva az volt az álláspontom, hogy Belgrádban, Újvidéken, Kragujevacon és Nišben tábori Covid-kórházakat kellett volna kialakítani. Ezekben kezelték volna a legsúlyosabb betegeket is. A korszerű tábori kórházakban a legjobb feltételeket lehet biztosítani bármelyik beteg számára, sokkal jobbak a szellőztetési lehetőségek, mint egy hagyományos épületben, és kapacitásuk szinte korlátlan, hiszen a montázsépületeket vagy akár a sátrakból álló létesítményeket bármikor, minden további nélkül ki lehet bővíteni. Ez stratégia lett volna, a Covid-kórházak vagy részlegek megnyitása, későbbi megszüntetése, majd ismételt megnyitása pedig taktika. Mint bebizonyosodott, sikertelen taktika. A tábori kórházakban az orvosok és az egészségügyi nővérek hétnaponta váltották volna egymást, hét napig ők is azokban a létesítményekben laktak volna, majd hét napra visszatérhettek volna otthonaikba, de csakis akkor, ha negatív a koronavírustesztjük. Ha kialakították volna ezeket a létesítményeket, a hagyományos kórházakban csakis a Covid-negatív páciensek kaphattak volna ellátást.

Milyen hibákat követtek el a járvány kezdete óta a társadalommal való párbeszéd tekintetében, amik tudvalevő, hogy mekkora fontossággal bírnak egy-egy válság kezelése során?

– A szerb nyelvű médiában nem egy alkalommal beszéltem a Giuliani-módszerről, úgy tűnik, visszhang nélkül. Rudy Giuliani volt New York polgármestere a szeptember 11-ei terrortámadás idején. Ezt követően mindennap az újságírók elé állt, és bármelyikük kérdésére válaszolt. Egyetlen kérdést sem volt tilos feltenni, s ekképpen valós kapocs alakult ki a hatalom és a nép között. Egy ehhez hasonló kapocs rendkívül fontos, ám Szerbiában az egészségügyi válságstáb és a nép között nem létezik. A jelenlegi körülmények között nem lehet megszüntetni vagy lerövidíteni a járványügyi helyzetet értékelő sajtótájékoztatókat, de annak sem lenne szabad megtörténnie, hogy a sajtótájékoztatókon ne az legyen a lényeg, hogy válaszoljanak az újságírók kérdésére, hanem az, hogy minősítsék azokat. Az újságírók a nyilvánosság képviselői. A válságstáb illetékesei számára nem létezhet fontosabb feladat annál, hogy válaszoljanak az újságírók kérdéseire.

Ha három szakaszra osztjuk a járványt – a rendkívüli állapot ideje, a megszüntetését követő időszak és napjaink –, melyikben követték el a legsúlyosabb hibákat?

– A rendkívüli állapot elrendelése figyelemre méltó intézkedés volt, hiszen lehetővé tette a mikroorganizmusok világából érkező ellenség támadása első hullámának a kivédését. Szörnyen nagy hibát követtek el, amikor a rendkívüli állapot megszüntetése után a politikum vette át az irányítást, és elkezdték kihirdetni a koronavírus feletti győzelmet, csak azért, hogy a választásokat megelőző időszakban megadhassák a népnek a kenyeret és a cirkuszt. A válságstáb orvos tagjai nem emelték fel ez ellen a hangjukat, sőt, még hátszelet is adtak a politikai gépezetnek.

Mekkora létjogosultsága lenne jelenleg a rendkívüli állapot ismételt elrendelésének?

– Egyáltalán nem lenne észszerű megtenni ezt a lépést. A jelenlegi politikai helyzetben a rendkívüli állapot elrendeléséből nagyobb kár származna, mint haszon. Mivel nem sikerült kialakítani a válságstáb és a nép közötti létfontosságú kapcsot, a rendkívüli állapot elrendelését a polgárok java része politikai, nem pedig járványügyi intézkedésként élné meg. Ez csak radikalizálhatná a tüntetéseket és ezzel járulna hozzá az epidemiológiai helyzet további rosszabbodásához.

Jelenlegi formájukban miként befolyásolják a Szerbia-szerte zajló tüntetések a járványügyi helyzetet? Lehet-e úgy tüntetést szervezni, hogy az ne legyen generátora az epidemiológiai helyzet rosszabbodásának?

– Nem lehet. Nagy árat fizetünk majd, hiszen a koronavírust nem érdekli a politika. A koronavírus egy veszett kutya, ami addig fog támadni, amíg az emberi fajban ki nem alakul az ellenálló képesség. A tüntetéseken szertelen fertőződésre került sor, a klóracetofenon és a CS vegyi fegyverek közbenjárásával. Az említett vegyi anyagok ugyanis a légzőszervrendszer irritációját okozzák. Nem lett volna szabad könnygázzal támadni a népre, nem beszélve arról, hogy a könnygázt a szél a rendőrök irányába fújta, így az, együttesen a koronával, az eddigi legnagyobb Covid-megbetegedési hullámot fogja gerjeszteni.

Mit tudni jelenleg a koronavírus terjedésének a különböző módjairól, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben újabb tanulmányok láttak napvilágot?

– Valójában semmit nem tudunk erről a vírusról. Szinte naponta újfent meglepetést okoz a tudósoknak. Kezdetben még csak óvatosan, majd az azóta elvégzett kutatások és Luc Montagnier orvosi Nobel-díjas francia orvos sajtószereplései okán bátran kijelentem, hogy értékelésem szerint a SARS-CoV-2 vírus az emberi elme teremtménye. 2017-ben a bioterrorizmusról szerveztem tudományos szimpóziumot Belgrádban, és az a megtiszteltetés ért, hogy beszélgethettem Eckard Wimmerrel, a New York-i Stony Brook Egyetem tanárával és kutatójával, aki 2002-ben elsőként fejlesztette ki laboratóriumban, mesterségesen a poliomielitiszt okozó vírust, amely azt követően úgy folytatta létezését, mintha természetesen keletkezett volna, és képes volt megfertőzni az emberi szervezetet. Eckard Wimmer a beszélgetés során a genetika nyújtotta lehetőségek kétirányú felhasználása miatti aggodalmának adott hangot: arra is fel lehet használni, hogy jót tegyünk, de arra is, hogy rosszat.

Akkor, amikor márciusban még működtek az oktatási intézmények, mielőbbi bezárásukat szorgalmazta. Mi jelenleg az álláspontja az oktatás jövőbeni működésével kapcsolatban?

– Márciusban arra volt szükség, hogy minél felkészültebben védjük ki az ismeretlen kórokozó első támadását. Egyszerűen nem lett volna szabad kockáztatni a diákok és a hallgatók egészségét. Most, amikor már felvérteztük magunkat a szükséges tapasztalattal, értékelésem szerint a korábbiakhoz hasonlóan működhetnek az oktatási intézmények, betartva a szükséges óvintézkedéseket: a diákoknak bent és kint is legyen kötelező védőmaszkot viselni, a székek között legyen megfelelő távolság, a mosdókban mindig legyen szappan és 70 százalékos alkoholtartalmú kézfertőtlenítő, valamint kerüljék a kézfogást, az ölelkezést, a puszilkodást és az egyéb, közeli testkontaktust. Nem foszthatjuk meg a gyerekeket a diákévek örömeitől. A szókratészi módszer pótolhatatlan. Az online oktatás nem oktatás, az online vizsga pedig nem vizsga.

Azok közé a szakértők, kutatók közé tartozik, akik szerint a védőmaszkot nemcsak zárt helyiségben, hanem a szabadban is viselni kell. Mik az érvei?

– Az élet és a logika. Az emberek folyamatosan megközelítik egymást, mind a zárt helyiségekben, mind a szabadban. Persze amikor olyan helyen vagyunk, ahol nincsenek a közelünkben emberek, a maszkot lecsúsztathatjuk az orrunkról, amikor viszont megközelítenek bennünket, ismét rá kell húzni az orra. Nem bonyolult megérteni ennek a logikáját: az a cél, hogy megakadályozzuk a kórokozók bejutását a szervezetbe, illetve azt, hogy a kórokozók elhagyják a szervezetet. Csak úgy van értelme a maszk viselésének, ha az nem szelektív.