2024. december 22., vasárnap

Már érkeznek a fotók!

A legszebb tablókép – A Magyar Szó Szép Vajdaság fotópályázatának 15. fordulója

Kedves vajdasági végzős lányok és fiúk!

A hagyományokhoz híven a Magyar Szó 2023-ban is keresi a legszebb tablóképet!

Szép Vajdaság fotópályázatunk 15. körével szeretnénk még emlékezetesebbé tenni végzős napjaitokat, ezért is lett pályázatunk témaköre az idén is A legszebb tablókép.

Fotópályázatunkkal szeretnénk hozzájárulni a ballagás ünnepi pillanatainak emeléséhez, s lehetőséget adni a végzős diákoknak, hogy egyéni tablóképüket büszkén megmutathassák a vajdasági magyar közösség, de a nagyvilág előtt is.

Jól tudjuk, hogy az általános iskola vagy a középiskola elvégzésével egy meghatározó életszakaszunk lezárul, aminek tablóképünk állít örök emléket. Évek múltán is, ha ránézünk erre a fotóra, felidéződnek bennünk iskoláséveink feledhetetlen pillanatai.

A pályázatra 2023. május 19-e és június 1-je között küldhetik a fotókat, a szepvajdasag@magyarszo.rs e-mail-címre. A fotópályázatra csak jpg. és png. formátumú fotókkal lehet jelentkezni, a képernyőfotókat (Screenshot) nem tudjuk érvényesként kezelni.

A beküldött tablókép mellett fel kell tüntetni a végzős tanuló nevét, lakhelyét, telefonszámát, valamint az iskola nevét is, míg középiskola esetében a szak megjelölését is várjuk.

2023. június 20-án három nyertest fogunk kihirdetni, az alábbi három módon:

1. Szakmai zsűrink, Molnár Edvárd és Ótos András fotósok, valamint Máriás Endre főszerkesztő-helyettes egy nyertes tablóképet választ a beérkezett fotók közül.

2. Nyomtatott napilapunkban június 5-e és 9-e között 5 szelvényt közlünk, amelyekkel Önök is szavazhatnak a legszebb tablóképre. Értelemszerűen a nyertes fotó az lesz, amely ballagó diák nevére a legtöbb szelvény érkezik. A levélszavazatoknak legkésőbb 2023. június 19-ig kell beérkezniük címünkre.

A szelvényeket tartalmazó borítékot az alábbi címre várjuk:

D. o. o. Magyar Szó Kft.

Vojvode Mišića 1.

21000 Novi Sad

FIGYELEM! A borítékon mindenképp tüntessék fel a következő megjelölést:

Szép Vajdaság fotópályázat – A legszebb tablókép!

Harmadik módja nyertesünk megválasztásának pedig nem más, mint a Magyar Szó Facebook-oldalán való szavazás, egy erre a célra létrehozott albumon belül. Voksolni csak a tetszik, imádom és ölelés gombokkal lehet, a többi reakciót nem tekintjük érvényesnek. A szavazás június 12-én kezdődik és június 20-án déli 12 óráig tart.

Az eredményhirdetésre 2023. június 20-án, kedden 20 órakor kerül sor a Magyar Szó honlapján és Facebook-oldalán, valamint a Magyar Szó napilap szerdai számában.

A pályázat különlegessége továbbra is az, hogy a nyereményeket a vajdasági magyar közösséget támogató vállalkozók biztosítják.

A szakmai zsűrink által kiválasztott nyertesünket egy elegáns vonalú Polo Exchange márkájú karórával ajándékozzuk meg, a zentai Hargita ékszerüzlet jóvoltából.

Azt a ballagót, akinek a tablóképe a legtöbb szelvényszavazatot kapja, egy kétszemélyes, hét éjszakára szóló, utószezoni szálláslehetőséggel ajándékozzuk meg a csodaszép Sutivanon, a Fülöp Apartmanház jóvoltából.

Azt a ballagót pedig, akinek a tablóképére a Magyar Szó Facebook-oldalán a legtöbb reakció (tetszik, imádom és ölelés) érkezik, az adai Cottage Spa szauna- és vendégház ajándékutalványával ajándékozzuk meg, amely magában foglalja a szállást 2 fő részére, 2 éjszakára, teljes körű kikapcsolódással, spaélménnyel, reggelivel, korlátlan szaunahasználattal, dézsafürdő-használattal, ajándék szaunaszeánsszal és relax masszázzsal.

Azonban ez még nem minden! Kövessék figyelemmel pályázatunk híreit, ugyanis a játékidő alatt további meglepetések is várnak azon olvasóinkra, akik velünk játszanak!

Szép Vajdaság fotópályázatunk 15. körében csakis vajdasági székhelyű általános és középiskolák végzős magyar tanulóinak egyéni tablóképei versenyezhetnek.

Kiskorú pályázóink esetében kérjük, hogy a fénykép mellé szülői/törvényes képviselői hozzájárulást is mellékeljenek, amelyben kijelentik, hogy engedélyezik kiskorú gyermekük tablóképének közzétételét a Magyar Szó Online felületén, valamint nyomtatott lapunkban Szép Vajdaság fotópályázatunk 15. körében.


Mindenkinek sok szerencsét kívánunk!

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás