Ana Brnabić kormányfő és Igor Mirović tartományi kormányfő hétfőn a zentai Biospringer vállalatban hivatalosan is elindította Az első fizetésem programot, mely a tanult fiatalok munkához jutását és első fizetéseiknek biztosítását segíti. A programban való részvételi szándékukat a vállalatok mától szeptember 25-éig jelezhetik, a munkavállalók, vagyis a harminc évnél fiatalabb középiskolai, vagy egyetemi végzettségű személyek pedig a felkínált munkahelyekre október 1-étől 15-éig jelentkezhetnek.
Ana Brnabić kormányfő az eseményen a program egyediségét és sikerre vitelének fontosságát hangsúlyozta, és kiemelte, hogy azért a zentai Biospringerben promoválják a programot, mert a vállalat igazán rászolgált arra, hogy egy ilyen jelentőségű intézkedést itt indítsanak útjára:
– A Biospringerben több mint 150 személyt foglalkoztatnak, jó fizetéseket adnak és megfelelő munkakörülményeket biztosítanak, ráadásul, amikor a járványhelyzet kezdetén hiány mutatkozott élesztőből, minisztériumi kérésre rekordidő alatt megoldották a nagyobb mennyiségű gyártást. A vállalat egyik szimbóluma annak, hogy milyen jó az együttműködésünk a gazdasággal – mondta a kormányfő.
Az első fizetésem programmal kapcsolatban kiemelte, hogy még két hónapja sincs, hogy megszületett a program ötlete, és a gazdasági kamarával együttműködve máris a realizálásnál tartanak:
– Az első fizetésem program tízezer középiskolai vagy egyetemi végzettségű fiatalnak nyújt esélyt az első munkatapasztalatok megszerzéséhez, és reményeink szerint ezek a fiatalok a kilenc hónap letöltése után is maradnak majd abban a vállalatban, amelyben elkezdtek dolgozni. A kormány, vagyis mi szerbiai lakosok mintegy kétmilliárd dinárt fordítunk az államkasszából a program realizálására, precízebben fogalmazva a tízezer fiatalra. Mindig az első munkahely megszerzése a legnehezebb, hiszen mindenhol munkatapasztalatot kérnek, és ez a program éppen ezt biztosítja.
A Szerbiai Gazdasági Kamarával eldöntöttük, hogy a munkaadóknak oly módon fogunk segíteni, hogy bár az első fizetések egy részét mi fizetjük, ők pedig adjanak lehetőséget a képzett fiataloknak. A program a középiskolai végzettségűeknek havi 20.000 dinárt, az egyetemi diplomával rendelkezőknek pedig havi 24.000 dinárt biztosít, ezt természetesen a munkaadók még kipótolhatják, de a fent említett összegeket a kormány garantálja kilenc hónapon keresztül. Követni fogjuk a résztvevő fiatalok útját, hogy maradnak-e abban a vállalatban, ahol eltöltötték a szóban forgó kilenc hónapot, illetve, hogy mennyivel könnyebben találtak más munkahelyet a programban való részvétel után.
A programra a vállalatok augusztus 17-étől szeptember 25-éig jelentkezhetnek a „Moja prva plata” honlapon, a felkínált munkahelyekre pedig a fiatalok október 1-je és 15-e között. Az applikációt összekötöttük a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálattal, tehát minden elektronikus úton történik, a fiataloknak egyetlen papírt sem kell beadniuk. Fontos még tudni, hogy a fiataloknak máris érdemes nézelődniük a portálon, hiszen azonnal láthatják, milyen munkahelyeket kínálnak fel a munkaadók, és az ajánlatok közül mi érdekelheti őket.
A kormányfő elmondta, hogy nagy reményeket fűznek a programhoz, remélik, hogy a vállalatok fel tudnak kínálni ennyi munkahelyet, és bíznak abban, hogy mind a tízezer fiatal megszerzi első munkatapasztalatát. Hangsúlyozta továbbá, hogy az ilyen és hasonló programok működtetéséhez elengedhetetlen, hogy a gazdaságban működő vállalkozások rendszeresen fizessék az adót, még ilyen nehéz időkben is:
– Legyünk társadalmilag elkötelezettek, hiszen ha nem fizetjük az adókat, az államnak nincs pénze, és akkor nem lesznek új utak, kórházak, fizetések és hasonló programok se. Ha van az államkasszában pénz, könnyebben tudunk fontos intézkedéseket foganatosítani.
Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke arra mutatott rá, hogy Az első fizetésem elnevezésű program az egyik legfontosabb intézkedése a szerb kormánynak, amelynek koordinálásában, lebonyolításában több minisztérium és számos intézmény vesz részt, és hogy nagyon fontos, hogy minél több vállalat jelezze részvételi szándékát, hogy a fiatalok esélyt kapjanak az első munkahely megszerzéséhez.
Gál Tünde, a zentai Biospringer igazgatója úgy fogalmazott, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy náluk veszi kezdetét a program:
– A Biospringer Zentán a Lesafe cégcsoport részeként van jelen, mely cégcsoportnak 185 országban 69 gyára van. Mindenhol az a célunk, hogy alkalmazni tudjuk a fiatal, szakképzett, ambiciózus munkaerőt. Számos éve együtt dolgozunk már az újvidéki és a belgrádi technikai egyetemekkel pont azért, hogy ezeket a fiatalokat megtaláljuk. Ez eddig is jól működött. Számos olyan példát tudunk mutatni, amikor egy fiatal munkavállalónak mi biztosítottuk az első munkatapasztalatot, és a többségük alkalmazottként itt is maradt a cégnél. Biztos vagyok benne, hogy ez a most induló program sok más hozzánk hasonló céget is segíteni fog, de ami még ennél is fontosabb, elindítja a fiatalokat a munkavállalás útján és ez által is nő a foglalkoztatottak száma Szerbiában.