2024. december 22., vasárnap

Gulyás Szabolcs és Koncz Dorottya a legjobb lovasok

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Az idén szervezte meg nyolcadik alkalommal a Vajdasági Magyar Szövetség és a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány a nagyszabású lovasversenyt, a Nemzeti Vágta vajdasági előfutamát. Egészen ezidáig Vajdasági Vágtának hívták az Andrásnépén (Zobnatica) megszervezett futamokat, de az idén a Nemzeti Vágta szigorú szabályai miatt csak Vajdasági Futamot tarthattak. Ennek oka, hogy a magyar–szerb határon életbe lépett szigorítások miatt a Nemzeti Vágta hivatalos bírái nem lehettek jelen, de ez a lényegen nem változtat, ugyanis Vajdaság legjobb lovasai ezúttal is versenyezhetnek majd a budapesti döntőben. 

A Vajdasági Futam helyszíne most először a szabadkai lóversenypálya volt, a járványhelyzet miatt azonban nézők nélkül. A versenyen 13 település lovasa vett részt, illetve 7 kishuszár is nyeregbe szállt.

A délben kezdődött elődöntők után este hat órakor mérték össze erejüket a Vajdasági Vágta legeredményesebb lovasai Szabadkán. A döntő futamba Zenta színeiben Gulyás Szabolcs, Oromhegyesében Dudás József, szabadkai lovasként Báló Attila, valamint Kishegyes zászlaja alatt Cékus Árpád jutott be. A csatát az ezúttal Zenta színeiben lovagló Gulyás Szabolcs nyerte meg Déva Szándék lovával, megvédve így tavalyi bajnoki címét. A második helyen Kishegyes (Cékus Árpád Bessie lovával), a harmadikon Szabadka (Báló Attila Montana lovával), negyedikként pedig Dudás József Oromhegyes képviseletében Cézár nevű lovával ért célba, aki ugyancsak ott lehet majd a budapesti központi rendezvényen, hiszen az alanyi jogon induló szabadkai Báló Attila dobogós helyen végzett, így a szervezők döntésének értelmében a negyedik helyezett lovas és ló is jogot szerzett a Nemzeti Vágtán való részvételre.

A kishuszár futamot a 16 éves bácsfeketehegyi Koncz Dorottya nyerte meg Bohóc nevű lova nyergében Oromhegyes színeiben indulva.

Ők már biztosan ott lesznek a budapesti Nemzeti Vágtán a címvédő, Temerint képviselő Nagy Arnold mellett.

A győzteseknek a serlegeket Pásztor István, a VMSZ elnöke, a rendezvény fő védnöke adta át, majd a következő szavakkal méltatta az eseményt:

– Ez egy jól sikerült rendezvény volt. Persze más, mint az előző években. Szeretnék köszönetet mondani a Pannon Rádió és Televíziónak, mert a nézők számára egy olyan élményt nyújtott, ami azt gondolom, hogy más, mint a megszokott, de a mássága miatt éppen különleges, és megmaradt az emelkedettsége, az ünnepélyessége.

– Szeretném megköszönni a lovasoknak – tette hozzá Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány elnöke –, hogy hittek abban, hogy megtartjuk a futamot, és hogy folyamatosan készültek, folyamatosan edzésben tartották önmagukat és a lovakat, és nem vesztették el a hitüket. Lényeges szempont, hogy ezúttal sem történt sérülés a verseny hevében. A versengés mellett ugyanis a lovasok és a lovak biztonsága is fő szempont számunkra – mondta.

Pál Károly, a szervezőbizottság tagja szerint is az idei rendezvény egy rendkívüli esemény volt a vajdasági magyar lovassport és az egész közösség számára, hisz nézők nem lehettek jelen, viszont a Pannon RTV élőben beszámolt az eseményekről. Másrészt a helyszín miatt is rendkívüli volt, mivel Szabadkán került rá sor, ellentétben az előző hét vágtával.

– Úgy gondolom, hogy az esemény és az eredmények is azt igazolták, hogy itt is lehet nagyon jó lovasrendezvényt tartani. Tudjuk, hogy az elmúlt hét évben a Vajdasági Vágta a vajdasági magyarság legtömegesebb rendezvénye volt, és bízunk abban, hogy jövőre ismét tízezren szurkolhatnak a lovasoknak – fogalmazott.

A Nemzeti Vágtát október 9-e és 11-e között tartják meg Budapesten, a Hősök terén.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás