Az elmúlt napokban és hetekben országszerte heves érzelmeket váltott ki a topolyai Ozorák család esete, illetve az ebben a családban nevelőszülői jogviszony alapján kilencnapos kora óta nevelkedő kislány ügye. Ez ismét rávilágított arra, hogy szinte nem létezik maradéktalanul optimális megoldás azokban az esetekben, amikor a vér szerinti szülők nem élnek vagy nem tudnak, esetleg nem akarnak gyermekükről gondoskodni. A nemzeti jogszabályok és a nemzetközi egyezmények ezzel kapcsolatos álláspontja egyértelmű: a helyettesítő védelemnek az egyik elsődleges módja az örökbefogadás. Egy másik, szintén nemzetközi egyezmény révén a jogrendekbe emelt alapelv értelmében ezeknek az eljárásoknak a központjában mindig a gyermek legjobb, legfőbb érdekének kell állnia. A konkrét esetről Buckó György szabadkai ügyvéddel beszélgettünk, körbejárva egyebek mellett azt, hogy a nevelőszülői jogviszony nem tévesztendő össze az örökbefogadással, valamint utóbbi előbbihez képest jellemző előnyeit, továbbá a kérdést, hogy vajon származik-e anyagi haszna az államnak az örökbefogadási eljárásokból.
Az említett ügyben a felek egyikének sem volt a jogi képviselője vagy tanácsadója, a részletekről a sajtóból tájékozódott. A rendelkezésre álló értesülések alapján mi a benyomása a konkrét esetről?
– A Magyar Szó cikkeiben felsorakoztatott tények, valamint a törvényes rendelkezések ismeretében nyilatkozom. Azt látom, hogy a szociális központ intézkedéseinek szigorú értelemben megvan a jogalapja. A szociális központ a törvényekkel összhangban szüntette meg a nevelőszülői jogviszonyt az említett család tekintetében. Amint megszüntették a nevelőszülői jogviszonyt, jogellenessé vált a kisgyermek ott-tartózkodása a család otthonában. A Büntető Törvénykönyv 191. szakasza bűncselekményként definiálja, amikor valaki jogellenesen tart magánál kiskorút. Ennek értelmében büntethető az a személy, aki kiskorút jogellenesen magánál tart, vagy elviszi a kiskorúról gondoskodó szülőjétől, örökbefogadójától, gyámjától vagy más személytől, illetve intézményből, vagy gátolja a kiskorút bizonyos személy gondozására bízó határozat végrehajtását. A szociális központ, nevelőszülői jogviszony létesítéséről szóló hatályos határozat hiányában, jogellenes cselekedetnek nyilváníthatta volna, ha a család magánál tartja a gyermeket. A bíróság által kiróható büntetés pénzbírság, vagy három évig terjedő börtönbüntetés. Ekképpen járhatott volna el a szociális központ azokkal szemben, akik kilencnapos kora óta becsülettel, tisztelettel nevelték a gyermeket. Összegezve, megvan a jogalapja a szociális központ intézkedéseinek, ám ott az a bizonyos de. A családjogi törvény 89. szakasza kimondja, hogy az örökbefogadást akkor lehet elrendelni, ha az áll a gyermek legjobb érdekében. Szintén a családjogi törvény azt is kimondja, a 99. szakasz 1. bekezdésében, hogy az örökbefogadó és az örökbefogadandó életkora közötti különbség nem lehet kisebb 18 évnél, illetve nem lehet nagyobb 45 évnél – a nevelőszülők esetében nincsen az életkorral kapcsolatos korlátozás. Tudjuk, hogy a konkrét esetben a különbség nagyobb 45 évnél. Viszont ugyanennek a szakasznak a 2. bekezdése kimondja, hogy a családjogi kérdésekben illetékes miniszter kivételesen engedélyezheti az örökbefogadást akkor is, ha az örökbefogadó nem felel meg az életkorral kapcsolatos kikötéseknek, ha a gyermek érdeke azt kívánja. Nyilvánvalóan a konkrét esetben nem hozott ilyen határozatot a miniszter. Most jutunk el a szerintem központi kérdésig: vajon mi a gyermek legjobb érdeke? Az örökbefogadás és a családi otthon melegsége, a szülői szeretet minden gyermek legjobb érdeke, ez vitathatatlan. Számomra az a kérdéses, hogy vajon mit csinált a hatóság a gyermek kilencnapos korától négyéves koráig. Hol volt eddig a hatóság? A négyéves gyermek nem plüssmackó, akit a díványról áthelyezek a fotelre, egy négyéves gyermeknek érzelmei vannak, kötődik a családhoz, amely addig nevelte. A családjogi törvény értelmében három hónapos korától már örökbefogadható a gyermek. Miért nem helyezték el már a három hónapos kor betöltése után egy megfelelő családnál? Akkor nem élt volna át traumát a gyermek és az őt négy évig nevelő család.
Amikor a szociális központok munkatársai az örökbefogadások időtartamáról beszélnek, rendre azzal érvelnek, hogy a hosszadalmas eljárás hátterében az örökbefogadás azon alapelve keresendő, hogy nem a majdani örökbefogadók számára keresnek örökbefogadandó gyermeket, hanem a biológiai szülő nélkül nevelkedő gyermek számára keresik a legmegfelelőbb örökbefogadót. Ön szerint elfogadható ez az érv?
– Ez biztosan igaz, a szociális központ végzi ezt a felelősségteljes, összetett munkát. Ugyanakkor ezzel kapcsolatban is kérdések merülnek fel bennem. Tudomásom szerint nagyon hosszú azoknak a listája, akik gyermeket szeretnének örökbe fogadni, ezek az emberek éveket kénytelenek várni. Ez a lista nem mostantól hosszú, hanem már régóta. Vajon senki nem volt, aki megfelelő lett volna örökbefogadóként a gyermek három hónapos életkorától négyéves koráig? Ez szinte hihetetlen. Valóban, nem ismerem a konkrét eset részleteit, ám nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy örökbefogadási eljárásnak négy évig kellene tartania. Megtörténhet, hogy ha ismerném a részleteket, más lenne a véleményem. Ismétlem, a rendelkezésre álló értesülések alapján jogszabályt nem sértett a szociális központ, ám jogászként és szülőként számos kérdés megfogalmazódott bennem. Egyébként a családjogi ügyek vitathatatlanul a legérzékenyebbek, hiszen szinte lehetetlen kizárni az érzelmeket. Ezekben az ügyekben megkérdőjelezhetetlen, hibátlan döntést szinte lehetetlen hozni, valamelyik fél mindig sérül. Ezekben az ügyekben a gyermek érdeke a szent és a sérthetetlen.
Ha az örökbefogadás intézményét nem kizárólag az érzelmek aspektusából közelítjük meg, mi szól amellett, hogy egy-egy, biológiai szülő nélkül maradt gyermeket ne nevelőszülők neveljenek felnőtt korúvá válásáig, hanem örökbefogadás révén oldódjon meg családjogi státusza?
– Az örökbefogadás törvényileg helyettesített szülői viszony. Örökbefogadás esetében a törvény az örökbefogadókat kiegyenlíti a biológiai szülőkkel, minden szinten megegyezik a jogok és a kötelezettségek köre. Mindemellett az örökbefogadás egy életre szól, a nevelőszülői jogviszony pedig, amennyiben nem a törvényben részletezett kivételes esetekről van szó, legfeljebb a gyermek felnőtté válásáig. A nevelőszülőnél nevelkedő gyermekkel ellenben az örökbefogadott öröklési szempontból is vér szerinti gyermeknek minősül, ugyanazokkal a jogokkal, mint a vér szerinti gyermekek. Még egy szempontra érdemes rámutatni: az örökbefogadással a szülőtartás intézménye is hatást fejt ki, azaz amennyiben az örökbefogadó rászorul, az örökbefogadott köteles eltartani. Ezek az érvek nyilván amellett szólnak, hogy jobb örökbefogadóknál elhelyezni a gyermeket, mintsem évekig nevelőszülőknél hagyni.
Az állam szempontjából van-e anyagi vonzata egy-egy örökbefogadásnak? Pénzt kap ezért az állam?
– Nem, ennek az eljárásnak nincsen hivatalos költséglistája. Amennyiben valaki nevelőszülőnél nevelkedik, a szociális központ térítést ad a nevelőszülőknek, az örökbefogadóknak viszont nem. Ha az állam jó gazda módjára gondolkodik, akkor nyilván jobb, ha az örökbefogadó, szülőként saját költségén neveli a gyermeket, mint az, ha az állam fizet érte. Ez természetesen vitathatatlan.
Nyitókép: Buckó György (Pesevszki Evelyn felvétele)
