2024. december 22., vasárnap

Szerbia nem reagál a provokációkra

Az államfő szerint a regionális hatalmi központokban olyanok vannak, akik mindenképp Szerbia megsemmisítését kívánják elérni

Az előző napi srebrenicai megemlékezésen bosnyák politikusok által kiejtettekre reagált Aleksandar Vučić szerb államfő a nemzethez intézett pénteki beszédében. Mint mondta, az áldozatok iránti tisztelete miatt nem akart az évforduló napján reagálni minderre. A gazdasági adatok ismertetését követően kifejtette, számos olyan politikai kihívással állunk szemben, amelyeket régióbeli ellenséges központok gerjesztenek. Az ukrajnai háborút a kezdettől fogva sokan arra próbálták kihasználni, hogy csapást mérjenek országunkra, kihasználva, hogy nem ugyanolyan politikát követ, mint mások. Kitérve a srebrenicai megemlékezésen elhangzottakra, közölte, 24 órával korábban figyelhettük a történéseket, a megbékélés helyett támadásokat, igazságtalanságot és fenyegetéseket kapott a szerb nemzet.

Az államfő okostáblán vezette le, melyek a regionális támadások főbb pontjai. Mint mondta, ezek a központok az ország morális megtépázásán dolgoznak, mindenekelőtt annak „wehrmachtizálásán”, mindig a nemzetközi közösség támogatására hivatkoznak, és soha nem kívánnak párbeszédet folytatni a szerbséggel. Orosz ügynökállamnak nevezik Szerbiát, mely háborút akar, noha valójában ők azok, akik ezt akarják. Diktatúrának állítják be Szerbiát, hogy a Nyugat szemében még rosszabb fényben tüntessék fel. A cél Szerbia gazdasági akadályozása – tette hozzá, ez azonban eddig nem sikerült, noha a kísérlet részét képezi az európai integráció lassítása, valamint a hazai lehetőségek fékezése, például a jadarit bányászásának megakadályozása.

RTS/Screenshot

RTS/Screenshot

SZÓFOGADÓ SZERBIÁT AKARNAK

Fontos eszköz e narratíva fenntartásában a gazdasági eredmények elhallgatása és az úgynevezett „nagy szerb ideológia” emlegetése. Mindennek a célja a feszültségkeltés, az ellentétek gerjesztése, konfliktus előidézése és a NATO-beavatkozás elérése. Közölte, hiszi, hogy a NATO-ban is vannak még olyanok, akik nem ülnek fel az efféle propagandának. A srebrenicai nyilatkozatok háborús uszításnak számítanak, de Szerbia ezekre nem reagál. Szerinte a végső cél Szerbia megsemmisítése, mert ezek szerint a központok szerint a Balkán csak akkor lehet békés, ha Szerbia nem létezne. Nem felel meg a szarajevói, zágrábi, podgoricai, pristinai központoknak az, ha Szerbia nem mindenben szófogadó állam – vélekedett.

NYOMON KÖVETHETŐ MUNKA

A gazdasági jellegű kihívásokról szólva kiemelte, az EXPO 2027-hez kapcsolódó projektumok határidejeit be kell tartani. Az áram világpiaci ára rekordot dönt a napokban, az államfő szerint a kánikula és fogyasztás miatt, de – mint mondta – hiszi, hogy sikerül áthidalni minden nehézséget az energia szavatolásával kapcsolatban.

NÖVEKVŐ DEVIZA- ÉS ARANYTARTALÉKOK

Az ország fizetőképes, az árutartalékok növelésén dolgoznak: százszázalékos árutartalék, százötven százalékos katonai tartalékot halmoz fel az ország, a gyógyszertartalék feltöltése is zajlik.

A minap öt tonna aranyat vásárolt az állam 380 millió euró értékben, 27,6 milliárd euró jelenleg az állami devizatartalék. A lakossági dináralapú tartaléka 2012-ben még 17,9 milliárdot tett ki, ma azonban 162,8 milliárd dinár. A lakossági devizatartalék 8,3 milliárd eurós volt 2012-ben, 15 milliárdot tesz ki ma, s ez ékes bizonyítéka az ország fejlődésének – mutatott rá.

Bejelentette, kétnapos egyiptomi látogatásra utazik a hétvégén, fontos feladatnak tekinti a lehető legjobb kapcsolatok kiépítését, a szabadkereskedelmi egyezmény aláírását, mely révén a hazai mezőgazdasági termékek csaknem 90 százaléka szabadon megjelenhet majd ezen a piacon – ismertette Aleksandar Vučić.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Szerbiai RTV/Képernyőfelvétel