2024. szeptember 13., péntek

Egy hónapos házi őrizet

A koszovói ombudsmanhelyettes szerint emberi és alkotmányos jogai is sérültek a letartóztatott négy szerb fiatalnak

A Kosovska Mitrovica északi részén működő Alapfokú Bíróság 30 napig tartó házi őrizetet rendelt el szerdán este annak a négy fiatal férfinak az esetében, akiket keddre virradóra állítottak elő azzal az indokkal, hogy hivatali személyt akadályoztak és támadtak meg munkája végzése során.

Nebojša Vlajić, az egyik fiatal védőügyvédje a Tanjug hírügynökségnek elmondta, hogy a bírósági ítélettel csak részben lehetnek elégedettek. Elmondta, sikerült ugyan bebizonyítaniuk, hogy az előzetes letartóztatás túlzott reakció volt egy olyan esetben, amelynek nem volt nagyobb jelentősége, és mindkét oldalon kifogásolni lehet a fellépést, és Vlajić éppen ezért bírálta a bíróságot. Véleménye szerint nincs rendben, hogy csak az egyik fél viselje a viselkedésének következményeit.

A négy 18-19 éves szerb fiatalt keddre virradóra állították elő az utcán, és 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, mert a rendőrök nyilatkozata szerint ittas állapotban, buliból hazafelé tartva rájuk támadtak. Egy közülük azért került előzetesbe, mert a letartóztatást felvételezte. A rendőrök erőszakos viselkedést tanúsítottak a fiatalok iránt, erről a közösségi hálókra is felkerült egy felvétel. A bírósági eljárást szerdán tartották. A Kosovska Mitrovica-i rendőrállomás előtt tömeg gyűlt össze, hogy nyomást gyakoroljon a bíróságra, hogy engedjék szabadon a fiatalokat. A tömeg hét órán keresztül nyugodt utcai megmozdulással igyekezett kifejezni nemtetszését a rendőri túlkapással szemben, a bíróság azonban az esti órákban addig nem kívánt ítéletet hozni, amíg a tömeg nem oszlott fel. Tegnap este a fiatalokat hazaengedték.

Srđan Sentić koszovói ombudsmanhelyettes meglátogatta az előzetes letartóztatásban levő fiatalokat – közölte KoSSev portál, és mint maga az ombudsman elmondta, meghatotta őt mindaz, amit látott és amit a fiatalok elmeséltek neki.

A koszovói média információi szerint a fiatalok látható sérüléseket szenvedtek, ám azokról nem készült orvosi jelentés. A fiatalok Sentićnek elmondták, hogy ittasak voltak, de mindenre emlékeznek, és tagadták, hogy erőszakos viszonyulást váltottak volna ki a rendőrökből. Csupán azt kérdezték meg a koszovói rendőröktől, miért igazoltatják őket.

– A helyzet komoly aggodalmat váltott ki. Minden észlelt szabálytalanságot haladéktalanul jeleztünk az illetékeseknek, így a rendőr-felügyelőségnek is. Történtek olyan súlyos elemek, amelyek az emberi jogok megsértésére utalnak, köztük a rendőri hatóságok embertelen bánásmódja a fiatal férfiakkal, a polgárainkkal szemben, akiket az alkotmány és a törvények ugyanúgy védenek, mint az összes többi állampolgárt – mondta KoSSevnek az ombudsmanhelyettes. Kiemelte: – Egyes fogvatartottakon olyan fejsérülések láthatók, amelyeket az orvosi jelentésekben nem rögzítettek. Ez további aggodalomra ad okot, mivel ezek olyan tények, amelyek hiányoznak a hivatalos orvosi jelentésekből – mondta Sentić.

Az ombudsman-helyettes közölte, hogy a fiatalok elmondták, a Severna Mitrovica-i rendőrállomáson, majd a Južna Mitrovicába és Vučitrnba való átszállításuk során fizikai bántalmazásnak voltak kitéve és sértegették őket, ami csak akkor ért véget, amikor a börtöncellába kerültek. Az ombudsmanhelyettes szerint az, hogy minden dokumentáció albán nyelven íródott, az orvosi jelentés is, amellett, hogy nehezítette a fiatalok helyzetét, az alkotmány és törvények által biztosított jogaikat is megsértette.