2024. december 22., vasárnap

Médiaszereplés és bizalomszerzés

Egy minden párt által elfogadhatónak tartott záradék volt a pártközi dialógus pénteki fordulójának célja

A médiapluralizmus kérdéseiről, az ellenzéki pártok szereplésének garanciáiról esett a legtöbb szó a külföldi közvetítőkkel, vagyis európai parlamenti delegációs közvetítéssel zajló pártközi egyeztetés újabb, pénteki belgrádi fordulóján. Tanja Fajon, az EU–Szerbia stabilizációs és társulási bizottság elnöke, Vladimír Bilčík, az EP szerbiai jelentéstevője és Knut Fleckenstein volt európai parlamenti képviselő már a párbeszéd előtt megbeszéléseket folytatott Aleksandar Vučić szerb államfővel a délelőtt folyamán. A délutáni párközi egyeztetés az esti órákig elhúzódott, a Magyar Szónak nyilatkozva a tárgyalások szünetében Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezető-helyettese elmondta, a plenáris részben mind a tizenöt magát képviseltető politikai szervezet tisztségviselője szót kapott négy-négy percre, ezt követően a munka folytatására vonatkozóan olyan javaslat érkezett, hogy a nap kisebb csoportokban történő foglalkozásokkal folytatódjon.

– Nem bővült a témák köre, a médiaszabadsággal, -pluralizmussal, arányos jelenléttel foglalkoztunk a leginkább. A másik nagy terület a választási folyamatnak az úgynevezett integritása, ami gyakorlatilag minden választásokkal kapcsolatos kisebb témakört felölel, s az a célja, hogy a polgárok és a választásokon indulók számára szavatolja a bizalmat az egész folyamat iránt – ismertette a napirend részleteit Kovács Elvira.
Bonyolította a tárgyalásokat, hogy az európai parlamenti képviselők által elkészített záradékjavaslatra nagyon sok módosítási indítványt nyújtottak be elsősorban az ellenzéki pártok. Kovács Elvira úgy értékelte, legvalószínűbb, hogy elfogadnak egy közös záradékot, ez a terve ugyanis a köztársasági parlament elnökének. Ezzel a záradékkal nyilván senki sem lesz majd teljesen elégedett, konszenzust kell kialakítani, minden pártnak engednie kell egy kicsit.

A VMSZ-t Fremond Árpád és Kovács Elvira képviselte (Fotó: Beta)

A VMSZ-t Fremond Árpád és Kovács Elvira képviselte (Fotó: Beta)


– Mi, a VMSZ képviselői a felszólalásainkban elmondtuk, hogy konstruktívak voltunk eddig is, azok is maradunk, nyitottak vagyunk a különböző megoldások iránt. Reményünket fejeztük ki, hogy lesz elegendő bölcsesség és politikai akarat ahhoz, hogy valóban létrejöjjön a közös záradék. Mindenki jelen van a tanácskozáson, magas szinten képviseltetik magukat a pártok, ez is bizalomra ad okot a megállapodás kapcsán. Azt is elmondtuk, hogy a különböző témák megvitatása mellett ne feledkezzünk meg a kisebbségi pártokról sem – nyilatkozta lapunknak Kovács Elvira.
Ivica Dačić házelnök szombat délelőttre sajtótájékoztatót helyezett kilátásba, az európai parlamenti képviselőkkel közösen beszámol arról, hogy milyen eredményre vezettek a pénteki tárgyalások.
A pénteki pártközi egyeztetésen, a már említettek mellett, jelen volt még Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártjának elnöke, Vladimir Orlić, a Szerb Haladó Párt, és Đorđe Milićević, a Szerbiai Szocialista Párt tisztségviselője, Muamer Zukorlić, az Igazságosság és Megbékélés Pártjának elnöke, Boško Obradović, a Dveri vezetője, Miroslav Aleksić, a Néppárt, Pavle Grbović, a Szabad Polgárok Mozgalmának elnöke és más ellenzéki szervezetek tagjai is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás