2024. december 22., vasárnap

Pásztor: Jó hangulatú, előremutató megbeszélés

Zárt ajtók mögött zajlott a parlament épületében a politikai pártok közötti egyeztetés, amelyen 26 párt és tömörülés vett részt, hogy ismertesse a soron következő választások lebonyolításával kapcsolatos álláspontját.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében szintén jelen volt a pátközi megbeszélésen, ennek kapcsán közösségi oldalán számolt be:

„Jó hangulatú, tartalmas, bizakodásra alapot adó, közel négy órás beszélgetés volt. A kölcsönös tisztelet, a bizalomépítés szándéka hatotta át. Felüdülő volt, nem ehhez szoktunk a szerb belpolitikában." – adta közzé a pártelnök.

Kiemelte, a képviselőház elnökének, Ivica Dačićnak a vezetésével hamarosan sor kerül a folytatásra azzal a szándékkal, hogy őszig minden fontos kérdést megvitassanak a parlamenti többséget alkotók és az ellenzékiek.

Pásztor hozzátette: „A megbeszélés kezdete előtt találkoztam, a VMSZ frakció jelen lévő tagjaival is. Kiváló csapatunk van a belgrádi képviselőházban is."

A megbeszélésen részt vett Aleksandar Vučić szerb államfő is, ám kötelezettségeire hivatkozva, három óra elteltével távozott.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás