2024. december 22., vasárnap

Médiaházak körüli tömeggyűrűk

Egymást vádolta „erőszaktermeléssel” a hatalom és az ellenzék – Folytatódott a REM-jelentés megvitatása

Az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) jelentéséről szóló vita folytatása előtt az államvezetőség tagjaihoz intéztek tegnap a köztársasági parlamentben kérdéseket a képviselők. A rendkívüli ülésszak részét képező ülésen a kérdések többsége is a napirendi ponthoz kapcsolódott, Nikola Nešić, a Moramo–Együtt képviselőcsoport tagja például arra volt kíváncsi, mit tesz majd a kormány az N1 hírtévé elleni támadások kapcsán. Kifogásolta, hogy a hatalom rendkívül toleráns a vele szemben kritikát megfogalmazó média elleni fellépések kapcsán. Mint ismeretes, kedden mintegy harminc tiltakozó körbevette az N1 televíziót, akadályozta munkájuk végzésében az újságírókat, valamint azt kiáltozta, hogy hamarosan „utoléri őket a nép haragja”. Azzal vádolták a tévét, hogy külföldi szolgálatoknak dolgozik, s átverte a polgárokat a tüntetésekről és a pandémia idején tett beszámolóiban. Zoran Lutovac, a Demokrata Párt elnöke és képviselője is azt kérdezte, mit tesz majd a Belügyminisztérium a történések kapcsán. Érdekelte az is, igaz-e, hogy az ellenzéki politikusokat a nap 24 órájában követik a biztonsági szolgálatok emberei. Jelena Milošević, az Együtt Szerbia Győzelméért lista képviselője arról szeretett volna információt szerezni, igaz-e, hogy a szerb haladó párti nagygyűlésre érkező buszok nem fizettek autóútdíjat, s milyen listák alapján állapították meg, hogy melyik buszok számára volt ingyenes az úthasználat a belgrádi nagygyűlés napján.

A parlamenti vita során az országos frekvenciákkal rendelkező kereskedelmi tévécsatornákra vonatkozó, 2022 októberétől 2023 márciusáig terjedő jelentéssel kapcsolatban a leggyakrabban azt lehetett hallani ellenzéki oldalról, hogy a Pink és a Happy tévécsatornák egyetlen követelménynek sem tesznek eleget a nemzeti lefedettség megőrzéséhez. Mint elhangzott, ezek a csatornák egyrészt erőszakot megjelenítő tartalmakat, valóságshow-kat sugároztak főműsoridőben, miközben a gyermekműsorokra vállalt kötelezettségeiket teljesen elmulasztották teljesíteni, esetleg csak elítélhető módon tették azt meg, elszámolták például hajnali ötkor sugárzott gyerekkönyv-bemutatót gyermekműsorként. Az ellenzéki kritikákra reagálva az SZHP képviselői, mindenekelőtt Nebojša Bakarec REM-jelentéstevő és Milenko Jovanov frakcióvezető úgy érvelt, hogy az ellenzék kedvencnek mondott médiumainak vélt mulasztásaira és hibáira mutatott rá, kritizálta az N1-nek és a Nova televíziónak a szerkesztéspolitikáját és tudósításait, azokat egyértelműen hatalomellenesnek és diszkriminatívnak nevezve. Đorđe Todorović ugyancsak a hatalmi pártból, ismét erőszakgyárnak nevezte a két hatalommal szembeni kritikus csatornát, s azt mondta, logikus válasz volt az N1 körbezárása az SZRTV körüli múlt szombati tüntetést követően.

A REM-jelentés szerint a Pink és a Prva tévécsatornák eleget tettek az országos lefedettség megtartásával kapcsolatos kötelezettségeiknek, míg a B92 elmulasztott teljesíteni minden feltételt, a Happy pedig részben hagyta figyelmen kívül feladatait. Az ellenzéki pártok szerint a REM hatalomhoz közel álló tagjai védelmezik a vezetőség szócsövének számító Pinket és Happyt. Az ülésen az ellenzékiek újra a REM tagjainak leváltását szorgalmazták.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Zoran Lutovacot, a DP elnökét többek között érdekelte, igaz-e, hogy az ellenzéki politikusokat állandóan követik a biztonsági szolgálatok emberei (Fotó: RTS screenshot)