2024. december 21., szombat

Még mindig aktívak a szúnyogok

Több mint 60 személynél mutatták ki a nyugat-nílusi lázat

A Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet pénteki közleménye szerint október 7-éig 62-en betegedtek meg Szerbiában a nyugat-nílusi lázban. Mindemellett 4 olyan megbetegedést is nyilvántartásba vettek, amelyek esetében a fertőzésre feltehetőleg külföldön került sor. A nyugat-nílusi vírus okozta betegséget az idén nyáron július végén diagnosztizálták először az országban. A betegséget okozó vírus térségünkben június és november között terjed, a szúnyogok révén. A legtöbb (21) megbetegedést Belgrád területén jelentették, Dél-Bácskában 9 megbetegedést jegyeztek, Dél-Bánátban 6-ot, a Duna mentén 5-öt, Közép-Bánátban, a šumadijai és a mačvai körzetekben 3-3-at. A Batut közleményének értelmében a megbetegedettek átlagéletkora 59 év (augusztus közepén a közegészségügyi intézet közleménye szerint 68,5 év volt a betegek átlagéletkora). A páciensek 75 százaléka férfi.

A szakirodalom szerint a betegség lappangási ideje 2 és 14 nap között ingadozik. A nyugat-nílusi vírussal fertőzöttek nagyjából 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a fertőzést, azzal, hogy ebben az esetben is vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki. A betegek 20 százalékánál túlnyomórészt enyhe tünetekkel jár a fertőzés és a páciensek szövődmények nélkül meggyógyulnak. A fertőzöttek legfeljebb 1 százalékánál alakul ki súlyos szövődmény. A nyugat-nílusi láz enyhe tünetei nem specifikusak, más vírusfertőzésekre is jellemzőek: láz, fejfájás, fáradtság és rossz közérzet, izomfájdalom, bőrkiütések, émelygés és hányás, nyirokcsomó-megnagyobbodás és kötőhártya-gyulladás.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás