2024. december 22., vasárnap

Johnson: Putyin elszámította magát

Az ukrajnai háború kezdete óta eltelt tizenkét napban egyértelművé vált, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elszámította magát – mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a nap folyamán Justin Trudeau kanadai és Mark Rutte holland kormányfővel tárgyalt Londonban az ukrajnai helyzetről és a további szankciós intézkedésekről.
A tárgyalások után, a Downing Streeten tartott közös sajtóértekezleten a brit miniszterelnök kijelentette: Putyin alábecsülte az ukránok ellenállását, alábecsülte Ukrajna vezetőjét, és ugyanígy alábecsülte a Nyugat egységét is.

Elmondta: 39 ENSZ-tagállam – köztük Nagy-Britannia, Kanada és Hollandia – szavazta meg, hogy a Putyin által Ukrajnában elkövetett cselekményeket a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság elé utalják.

Johnson bejelentette: a brit kormány hétfőn újabb 175 millió font pénzügyi segélyt hagyott jóvá Ukrajnának, ebből 100 millió fontot London közvetlenül az ukrán kormánynak folyósít.

Ezzel 400 millió fontra emelkedett a Nagy-Britannia által Ukrajnának a válság kezdete óta juttatott támogatás értéke – hangsúlyozta a brit miniszterelnök.

A sajtótájékoztatón mindhárom kormányfő kijelentette, hogy drámaian csökkenteni kell Európa függését az orosz energia-szállításoktól. Johnson és Rutte ugyanakkor egyaránt kiemelte, hogy ez nyilvánvalóan nem elérhető egyik napról a másikra.

A holland miniszterelnök úgy fogalmazott: biztosítani kell, hogy az orosz energia-szállításokat érintő szankciók ne teremtsenek kezelhetetlen energiaellátási válságot Európában, beleértve Ukrajnát.

Boris Johnson az erre vonatkozó újságírói kérdésre azt mondta: szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy a különböző európai országok különböző mértékben függnek az orosz energiahordozó-szállításoktól, és nem lehet egyik napról a másikra egyszerűen lezárni a nyersolaj- és a földgázvezetékeket.

Johnson szerint a feladat az, hogy mindenki ugyanabban az irányban, vagyis az orosz szénhidrogén-alapú energiahordozókkal szembeni függés csökkentése felé haladjon, és ebben nem is tapasztalható következetlenség.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás