Még négy hónap van a francia elnökválasztásig és most a legnagyobb a nyüzsgés az elnökjelöltek között. Március 4-éig, amikor is hivatalosan felállítják a jelöltek listáját, számuk csak csökkenhet. Most mutatkozik meg ugyanis legjobban, mennyire megosztott a francia politika. És most kezdődik a rostálás.
Múlt hét szombatjáig ugyanis csak a centrumnak volt egy jelöltje, ő Emmanuel Macron, a mostani elnök. A szélsőbaloldalnak 3, a radikális baloldalnak 2, a mérsékelt baloldalnak 3 jelöltje volt, (a közvélemény-kutatási adatok azt mutatták, ha a baloldal egy jelöltben meg tudna egyezni az a második, esetleg még első is lenne a választásokon.) A többiek közül a környezetvédőknek 2, a jobboldalnak 7, a szélsőjobboldalnak 5 jelöltje volt. És volt még 7 jelölt, akit csak „vegyesként” tartottak nyilván.
Múlt hét szombatján azonban már megindult a jelöltek számának csökkenése. Az egymás után nevet változtató, most éppen Republikánusoknak nevezett gaulle-ista párt a hét közül kiválasztotta egyetlen jelöltjét. A nyüzsgés résztvevői között volt egy olyan biztosnak számító jelölt mint Xavier Bertrand és egy volt EU-biztos, Michel Barnier. De amikor a hét jelölt közül ötről szavazott a párt kongresszusa, egyikük sem került azon kettő közé, akikről újból szavaztak. A szavazatok 25,59 százalékával Eric Ciotti lett az első és 25 százalékkal Valérie Pécresse a második. Végül a szavazatok 60,95 százalékával Pécresse lett a jelölt.
A francia elnökválasztások már régóta arról nevezetesek, hogy fordulatot hoztak. Sokáig ugyanis attól függően, hogy az elnökválasztáson ki ért el jobb eredményt, békésen váltotta egymást a Republikánusok és a Demokrata Párt jelöltje. De aztán jött az első fordulat: először Jean-Marie Le Pen (Marine Le Pen apja), majd Marine lett kétszer második. Ellenük a franciák összefogtak, hogy vagy a Republikánusok vagy a demokraták jelöltjét győzelemre segítsék.
Az igazi nagy fordulat akkor következett be, amikor Macron az egymást váltó két nagy párt jelöltjével szemben, majdnem semmiből indulva megszerezte az elnöki tisztséget. A mostani elnökválasztás előtt is már lejátszódott egy fordulat: Marine Le Pen biztos második helyét átvette a semmiből jött Eric Zemour, azzal, hogy a közvélemény-kutatás eredménye szerint több szavazatot fog kapni.
Annak érzékeltetésére, hogy ez mekkora fordulat el kell mondanunk, hogy még az idén áprilisban is az volt a helyzet, hogy nem tartották kizártnak, hogy Macron Marine Le Pennel szemben elveszíti a megütközést. Azt pedig biztosra vették, hogy az első fordulóban Marine Le Pen lesz az első.
A franciák ugyan óvatosabban fogalmaztak. Azt mondták, hogy „Marine Le Pen győzelme nem valószínű, de nem elképzelhetetlen”. Még a tekintélyes brit lap, a The Guardian sem tartotta kizártnak, hogy Macron elveszíti a választást. Nemcsak azt vették figyelembe, hogy milyen heves ellenállásba ütközött nem egy reformja, hogy milyen sikeres volt a „sárgamellényesek” hosszan tartó akciója. Hogy a koronavírus járvány sok elégedetlenséget halmazott fel. Hanem számoltak azzal is, hogy hathat a „Churchill efektus”. (Churchill a II. világháború megnyerése után elveszítette a parlamenti választásokat.) Ami annyit jelent, hogy a választókon úrrá lesz a „jöjjön valami más” hangulata.
A fordulat abban látszik, hogy ma már biztosra veszik: Macron nemcsak a második fordulót nyeri biztosan, hanem már az elsőben is az első helyen végez. Nemcsak azért, mert Zemour országosan még Le Pen eredményét sem érheti el, hanem azért is, mert a hangulat jelentős mértékben vett fordulattal Macron mellé állította a franciákat.
Elsősorban azért, mert Macron eldicsekedhet azzal, hogy az idén szokatlanul nagy mértékben, több mint hat százalékkal növekszik a francia gazdaság. (A különböző becslések 6,25–6,75 százalékos növekedést jósolnak.) Már mi is említettük, hogy a kormányok mindenütt a maguk javára hasznosítják, hogy ez a mindenütt mutatkozó jelentős növekedés kedvezően befolyásolja a hangulatot. De közben arról van szó, hogy 2020-ban a járvány miatt a gazdaság nagyot esett. (Franciaországban 7,9 százalékot.) Szellemes újságírók szerint ez volt „a válság a válságban”. Az idei növekedés azt jelenti, hogy még nem érték el a korábbi szintet.
Ettől függetlenül a növekedés mégis jelentős siker, amit most Macron javára írnak. Nemcsak azért, mert ekkora növekedés (6,35 százalékos) 1973-ban volt legutoljára. Az is sokat segít Macronnak, hogy Nyugat-Európában ez kimagasló eredmény. Csak Nagy-Britannia előzte meg 6,8 százalékos növekedéssel. Ugyanakkor Olaszországban ez a növekedés 5,8, Spanyolországban 5,7, sőt Németországban csak 3,1 százalékos.
Ha még hozzá veszik Macron egyéb sikereit, nemzetközi szereplését, de mostani ígéreteit is akkor megérthetjük miért emlegeti hiába az ellenzék a még alig kibontakozott kampányban: „A nukleáris fejlődés, az igazságügy, a biztonság, a nyugdíjak, a szuverenitás mindegyike Macron kudarcát jelenti... A 2022. évi elnökválasztás lehetővé teszi, hogy véget vessünk a Macron illúziónak”. Amihez még hozzá kell tenni, hogy a többiek (hiába közös bennük Macron támadása és közös az is, hogy mindannyian jelentős helyet adnak kampányukban a migránskérdésnek, meg annak, hogy veszélyben van a francia nemzet „tisztasága”) egymás ellen is harcolnak.
A helyzet az, hogy a közvélemény-kutatás szerint az első fordulóban Emmanuel Macron a szavazatok 25 százalékát kapja. Utána következik Eric Zemour 17, Marine Le Pen 16, Jean-Luc Mélenchon 14 és Valérie Pécresse 11 százalékkal. Hogy a második fordulóban Macron simán nyerjen Zemour ellen.
