2024. december 22., vasárnap

A konzervatívok vezetnek az előrehozott görögországi parlamenti választásokon

A konzervatívok vezetnek a vasárnap Görögországban megtartott, előrehozott parlamenti választásról urnazárás után megjelent első adatok, a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló exit poll felmérés szerint – írja az MTI.

A hat legnagyobb görög közvélemény-kutató intézet előrejelzése szerint Kiriákosz Micotákisz volt kormányfő Új Demokrácia (ND) pártja a voksok 40-44 százalékát tudhatja magáénak, míg az Alekszisz Ciprasz korábbi miniszterelnök (2015-2019) által vezetett Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) a szavazatok 16,1-19,1 százalékát kapja.

Az exit poll adatok szerint az ND többséget szerezhet a 300 fős törvényhozásban, köszönhetően az új választási rendszernek, amely a legtöbb szavazatot szerző pártnak kedvez.

A legutóbbi, májusban tartott voksoláson ugyan szintén győzelmet aratott Kiriákosz Micotákisz pártja, de abszolút többség híján egyedül nem tudott kormányt alakítani.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kiriákosz Micotákisz (Beta/AP Photo/Yorgos Karahalis)