2024. december 22., vasárnap

Orvos helyett közleményt kapott Navalnij

Az orosz ellenzéki vezető éhségsztrájkba lépett az ország egyik legkegyetlenebb börtönében

Tagadja a hatóság, hogy mostohán bánna a bebörtönzött Alekszej Navalnijjal. Az ismert orosz ellenzéki vezető éhségsztrájkot kezdett, mert szerinte a hatóság nem biztosított számára megfelelő orvosi ellátást, sem gyógyszereket, jóllehet ő ezt már többször kérte. A fegyintézet azt állítja, Navalnij egészségügyi panaszait minden szükséges egészségügyi eszközzel igyekeznek kezelni.

Közleményben reagált a hatóság a bebörtönzött Alekszej Navalnij éhségsztrájkjára. Az orosz ellenzéki ügyvédjén keresztül jellentette be döntését arra hivatkozva, hogy fogvatartói már egy hónapja nem hajlandóak biztosítani számára sem a megfelelő gyógyszert, sem a kielégítő orvosi ellátást, ráadásul aludni sem hagyják. Navalnijt lábzsibbadás és súlyos hátfájás kínozza. Állapota folyamatosan romlik, ezért attól tart, hogy megfelelő kezelés híján amputálni kell a lábát.

Szerinte a börtön vezetése nem vette figyelembe a kéréseit, sőt az általa meghívott orvost sem engedték be hozzá. Ezek után szerdán éhségsztrájkot kezdett így tiltakozva a hatóság viselkedése ellen. Továbbra is követeli, hogy az illetékesek – a jogszabályokkal összhangban – engedjék be hozzá azt az orvost, akit kért. Azt üzente, hogy amíg ez nem történik meg, illetve nem részesítik megfelelő orvosi ellátásban, és amíg a börtönparancsnokság nem tartja tiszteletben a jogait és a törvényeket, nem fejezi be az éhségsztrájkot.

Munkatársai úgy tudják, életében először szánta rá magát erre a radikális lépésre. Korábban ugyanis elképzelhetetlen módszernek tartotta az éhségsztrájkot a politikai küzdelemben. Úgy vélte, erre csak olyan ember vállalkozik, aki képes a végsőkig is elmenni.

Az orosz börtönöket felügyelő szolgálat (FSZIN) Navalnij döntésével kapcsolatban azt írta, hogy az érintett megkapja a szükséges egészségügyi támogatást. Az FSZIN arról is beszámolt, hogy az ellenzéki politikus fegyelmi büntetést kapott a börtönszabályzat megsértése miatt. Ez abban nyilvánult meg, hogy nem tartotta be a napirendet, a ruhaviseletre vonatkozó előírásokat és megtagadta a cellaügyeletesi feladatok ellátását.

Navalnijt január 17-én vették őrizetbe Moszkvában, amint visszatért berlini kórházi és rehabilitációs kezeléséről. Az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint kíméletlenül és kitartóan bíráló politikus öt hónapi távollét után utazott haza. Előzőleg a német fővárosban gyógykezelték, mert Oroszországban állítólag meg akarták gyilkolni tavaly augusztusban.

A 44 éves Navalnijt akkor előbb az omszki kórházba vitték, ám hozzátartozói kérésére – és Angela Merkel német kancellár közbenjárására – hamarosan Berlinbe került egy klinikára; német orvosai novicsok típusú, nemzetközileg tiltott harci idegmérget találtak a szervezetében. Az életveszélyes anyag jelenlétét német, francia és svéd laboratóriumok igazolták.

Sokan tényként kezelik, hogy valamelyik orosz titkosszolgálat – sajtóhírek szerint a hírhedt KGB utódszervezete, az FSZB – akarta eltenni láb alól, a legfelsőbb politikai vezetés utasítására. A Kreml kezdettől fogva tagadja, hogy köze lett volna az incidenshez. Sőt állítja: a politikus szervezetében Oroszországban nem is volt méreg.

Ezt nem mindenki hiszi el. A kétkedőknek az is felkeltette a figyelmét, hogy az idén már két orvos halt meg azok közül, akik augusztusban az omszki kórházban Navalnijt kezelték. Az intézmény illetékes orvosai pedig kezdetben még azt nyilatkozták, hogy a politikust valakik megmérgezték, ám később már tagadták ezt az állításukat.

Röviddel januári moszkvai letartóztatása után Navalnij azonnal egy rögtönzött ítélkező testület elé került, amely elrendelte harminc napos előzetes letartóztatását, majd február 2-án egy korábbi, ellene hozott felfüggesztett börtönbüntetését változtatta ténylegesre egy másik bíróság. Jelenleg emiatt kell ülnie valamivel több mint két és fél évet a Moszkvától majdnem 100 kilométerre keletre található pokrovi 2. számú büntetőtelepen, amely a maga nemében a legkegyetlenebbek közé tartozik az országban.

A gyülekezési tilalom ellenére Oroszoroszágban tömegek követelték a télen Navalnij szabadon bocsátását (és Putyin lemondását), ám a rendőrség keményen lépett fel velük szemben, miközben ezreket állított elő a résztvevők közül. Külföldi politikusok is sürgették az ellenzéki vezető elengedését, ám hiába. Moszkva hajthatatlan. Nem teljesítette annak a több száz orvosnak a – minap megfogalmazott – követelését sem, hogy a börtönhatóság engedélyezze Navalnij megvizsgálását, és szükség esetén a kezelését.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás