2024. december 22., vasárnap

Eljárást indítottak a kompról lezuhant lengyel nő és kisfia halála miatt

A dán hatóságok előzetes vizsgálata szerint nem baleset okozta annak a lengyel nőnek és hétéves fiának a halálát, akik a múlt héten a tengerbe zuhantak a Balti-tengeren Lengyelországból Svédországba tartó egyik kompról.

A svéd ügyészség pénteken közölte, hogy gyilkosság gyanújával indítottak nyomozást az ügyben, amelyet további vizsgálat céljából a rendőrségnek, és a dán tengerészeti hatóságnak is átadtak, mivel a Stena Spirit nevű komphajó dán zászló alatt hajózott.

Oessur Jarleivson Hilduberg, a dán tengeribaleset-vizsgáló bizottság vezetője szerint a helyszíni felvételek és a szemtanúk beszámolói alapján folytatott előzetes vizsgálat „egyértelműen megállapította, hogy nem baleset történt".

A lengyel hatóságok múlt pénteki jelentése szerint a kisfiú svéd felségvizeken zuhant a tengerbe a Gdynia lengyel kikötővárosból a svéd Karlskronába tartó kompról, anyja pedig utánaugrott a vízbe.

A hajó ezután megfordult, mentőcsónakot eresztettek le. Lengyel, svéd és dán helikopterek, valamint a térségben éppen gyakorlatozó hadihajók részvételével széles körű mentőakció indult. Egy óra elteltével a fiút és a nőt is megtalálták, még mindketten életben voltak, de már nem tudták megmenteni őket és a kórházba szállítás után meghaltak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Shutterstock