2025. április 15., kedd

Hamis számlákon keresztül több millió dinárt csaltak ki

Tizenegy személyt vettek őrizetbe gazdasági tevékenység során elkövetett csalás miatt.

A szabadkai Felső Ügyészség közleménye szerint T.G., egy dernyei (Deronje) magánvállalkozás tényleges képviselőjeként, vissza nem térítendő támogatások elnyerésére kiírt pályázatokhoz szükséges dokumentáció részeként több gazdaság számára hamis számlákat állított ki mezőgazdasági eszközök beszerzéséről – annak ellenére, hogy az eszközbeszerzés a számlák szerint valójában soha nem történt meg.

Ezeket a számlákat ezután benyújtották a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkársághoz támogatás elnyerése céljából. Mindezt előzetes megállapodás alapján tette azokkal a személyekkel együtt, akik más bejegyzett gazdaságok tulajdonosai. Ily módon vagyoni kárt okoztak a Tartományi Mezőgazdasági Titkárságnak, míg a gazdaságok jogtalan vagyoni előnyhöz jutottak összesen 12.375.072 dinár értékben.

A gyanúsítottakat 48 órás őrizetbe vették, ez idő alatt kihallgatásukra az illetékes ügyészségen kerül sor.

Magyar ember Magyar Szót érdemel